Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Vissza az útra

Lobognak lángok
a felszín alatt mélyen.
Vírusok élnek
és dolgoznak a vérben.
A kiszámítható is
kiszámíthatatlan.
Meghaltunk egy páran,
de én is megmaradtam.
Vannak őrzők,
és lesznek csodahozók.

Holdfogyatkozások,
elsötétítések,
porrá törött álmok,
halva születések
mindhiába voltak,
és minden veszteségünk,
mit számít, ki érti.
Itt vagyunk és égünk.
És minden városban
újra ott a jelünk.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Hozzászólok