Hívtam a doktort, ha épp erre jár,
nézzen meg engem. Sok minden fáj.
Hívtam a doktort, és hívtam egy nőt.
Gyógyítson rajtam, aki itt van előbb.
 Szigorú, szomorú, szakadt napokat éltem át.
 Már nem is gondolnád,
 hányszor gondoltam rád.  

Láttam az istent. Munkában volt.
Javít egy rosszon. Elront egy jót.
Ültünk a pultnál. Fáradtnak tűnt.
Azt mondta, jó neked. Nekem nem sikerült.
 Szigorú, szomorú, szakadt napokat éltem át.
 Csak néha, egy sör mellett álmodom,
 hogy rendbe jön a világ.     

  Szárnyakon szédülő,
  mindig álmokat kergető.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam.
  Száradó, széteső,
  mindig igazat kérdező.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam már.  

Száz éves múltam. Szakállam nőtt.
Már nem is számolom a zajló időt.
Hívtalak téged. Foglalt a szám.
Már üzenet sincsen a sípszó után.
 Szigorú, szomorú, szakadt napokat éltem át.
 Bárcsak valahogy elmondanád,
 hogy a jó a több, nem ami bánt!     

  Szárnyakon szédülő,
  mindig álmokat kergető.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam.
  Száradó, széteső,
  mindig igazat kérdező.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam már.
  
  Szárnyakon szédülő,
  szétszórt kincseket felszedő.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam.
  Száradó, széteső,
  fáradt szavakban elvesző.
  Látod, ilyen is voltam.
  Látod, ilyen is voltam már.

Most is félúton valahová.
Csak képzelem, hogy hazafelé.
Nem vagyok jól, de semmi baj.
Majd elrejtőzöm a józanok közé.
Ne félj, ha félnék, hogy mi lesz majd velem,
már el sem kezdtem volna, azt hiszem.
Mi volna más, ha volna istenem?
Engedem, hogy a lélegzet vigyen.  

Minden változás az utakon ért.
Csak egy nem változott, maga az út.
Hogy honnan és hová, azt nem tudom.
Ha szabadságnak hívod, legyen úgy.
Ne félj, ha félnék, hogy mi lesz majd velem,
már el sem kezdtem volna, azt hiszem.
Ne kérdezz, a választ én sem ismerem.
Csak engedem, hogy a lélegzet vigyen.  

Jártam Északon és odalenn Délen.
Ha valaki voltam, voltam valakié.
Titkokat láttam, csodákat mégsem,
amikor benéztem a függönyök mögé.
Ne félj, ha félnék, hogy mi lesz majd velem,
már el sem kezdtem volna, azt hiszem.
Mi volna más, ha volna istenem?
Engedem, hogy a lélegzet vigyen.

Ne félj, ha félnék, hogy mi lesz majd velem,
már el sem kezdtem volna, azt hiszem.
Mi volna más, ha volna istenem?
Engedem, hogy a lélegzet vigyen.
Ne kérdezz, a választ én sem ismerem,
vagy el sem kezdtem volna, azt hiszem.
Ne félj, nem félek, hogy mi lesz majd velem.
Csak engedem, hogy a lélegzet vigyen.

Megy egy vonat délnek, megy egy északnak.
Hosszú vonat megy délnek, egy másik északnak.
Ott se fogad egy lélek – itt se búcsúztat,
mikor mélyen vagy.  

Mindegy, melyiket éred el, úgyis elkapnak.
Mindegy, melyiken bújnál el, úgyis elkapnak.
Visszalöknek az útra. Nem is bántanak.
Csináld egymagad.    

 Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,
 mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.
 Nem emel föl senki, hogy mégis megmaradj,
 amikor mélyen vagy. Amikor egyedül vagy.  

Számolom a köveket, ahogy máskor is.
A kilométerköveket, úgy ahogy máskor is.
Itt is magam voltam már, legyek máshol is.
Hátha lehet máshogy is.  

Megy az utam lefelé, magas hegyek között.
Megy az utam lefelé, csendes vizek között.
Nem búcsúzom, és nem ígérek.
Lehet, hogy egyszer még visszajövök,
mielőtt eltűnök.    

 Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,
 mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.
 Nem emel föl senki, hogy mégis megmaradj,
 amikor mélyen vagy. Amikor egyedül vagy.    

 Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,
 mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.
 Nem emel föl senki, hogy mégis valahogy megmaradj…
 amikor mélyen vagy.

Buta pillangó, ahogy nézem a táncaid,
az az állandó nyugalom.
Milyen ajándék, hogy itt maradtál,
ilyen köddel gyilkoló napokon?  

Buta pillangó, be ne csapjanak szárnyaid,
ha az ég felé menekülsz.
Nagyon szeretném, ha megmaradnál.
Hogyha biztosan tudnám, hazakerülsz.    

 Én is mennék már hazafelé.
 Messze repülnék, ha a föld engedné.
 Magas hegyeken át, a felhők közé
 vinne a szívem, ha a föld elengedné.  

Buta pillangó, ez az október becsap.
Azt hazudja még, hogy süt a nap,
de a csapda áll, és belefagyunk,
ha mindent elhiszünk, és maradunk.  

Buta pillangó, jó, hogy törékeny szárnyaid
kis időre még láthatom.
Nagyon szeretném, ha megmaradnál.
Ha még egymást álmodnánk valamikor.    

 Én is mennék már hazafelé.
 Messze repülnék, ha a föld engedné.
 Magas hegyeken át, a felhők közé
 vinne a szívem, ha a föld elengedné.

Szemben volt egy presszó, egy nap odahívtam őt.
Csak krémes volt és konyak. Kértem neki mind a kettőt.
Később jött a mozi. Egy rakás béna film.
Ott is elvoltunk egy hetet, zizin és nápolyin.  

Aztán kirándulni vittem. Messze volt a hegytető.
Már véresre tört a lábam, de sehogyan se tört meg ő.
Már ott voltam, hogy halál, én tovább nem bírom.
Azt mondta, ne higgyem, hogy őt ilyen olcsón megkapom.    

 Rádzuhan a kő.
 Nincs veled az erő.
 Vége, ha egy nő nem akar.
 Másik szerető
 most hogy kerülne elő.
 Vége, ha egy nő nem akar.  

Vettem neki autót, egy visszefogott rózsaszínt,
és vettem neki házat. Az ad egy esélyt rendszerint.
Egy kisebbfajta várost tettem a lába elé,
akkor sírva fakadt, hogy New York sose volt még az övé.    

 Rádzuhan a kő.
 Nincs veled az erő.
 Vége, ha egy nő nem akar.
 Másik szerető
 most hogy kerülne elő.
 Vége, ha egy nő nem akar.  

A Csendes óceánban csak néhány sziget van a nevén,
és csak egyetlenegy kráter valahol a Hold közepén.
Most azt mondja, hogy talán már nem mondaná, hogy nem,
csak az a baj, hogy nincs egy rongya, amit nálam levegyen.    

 Rádzuhan a kő.
 Nincs veled az erő.
 Vége, ha egy nő nem akar.
 Másik szerető
 most hogy kerülne elő.
 Vége, ha egy nő nem akar.

Nem tudom, hívsz-e holnap,
nem tudom, jössz-e holnap,
de szeretném, ha szeretnél ma még.
Nem tudom, hogy látsz-e holnap.
Nem tudom, hogy lesz-e holnap,
de szeretném, ha szeretnél ma még.
 Ha nézhetném, ahogy elalszol.
 Ha itt lennél, mikor ébrednék.  

Ha mégis máshogy lenne,
és én már nem leszek benne,
legyen szép. Legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre,
vezessen a jó szerencse,
és segítsen, segítsen az ég.
 Minden ajtó titokra nyílik.
 Ha tudnánk a jelszót, be se léphetnénk.  

Nem tudom, hívsz-e holnap,
nem tudom, jössz-e holnap,
de szeretném, ha szeretnél ma még.
Nem tudom, hogy látsz-e holnap.
Nem tudom, hogy lesz-e holnap,
de szeretném, ha szeretnél ma még.
 Mintha már a semmibe szédülnék,
 szeretném, ha szeretnélek még!  

Álmok olvadóban.
Lángok elfogyóban.
Szeretném, ha szeretnél ma még.
Napok, évek elfutóban.
Lábnyomok a tiszta hóban.
Szeretném, ha szeretnél ma még.
 Mintha már a semmibe szédülnék,
 szeretném, ha szeretnélek még!  

Ha mégis máshogy lenne,
és én már nem leszek benne,
legyen szép. Legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre,
vezessen a jó szerencse,
és segítsen, segítsen az ég.
Nem tudom, hívsz-e holnap,
nem tudom, jössz-e holnap,
de szeretném, ha szeretnél ma még.
Nem tudom, hogy látsz-e holnap.
Nem tudom, hogy lesz-e holnap.
Szeretném, ha szeretnél ma még.
 Mintha már a semmibe szédülnék,
 szeretném, ha szeretnélek még!  

Csontos ujjak markolják a napot.
Húzza mind lefelé.
Fáradt vére égre, földre csorog.
Sűrű, fekete lé.  

Útnak dőlve, lépek, ahogy tudok.
Körülöttem csattog a szél.
Az éjjel éhes. Könnyű préda vagyok,
ugyanúgy, mint mind, ami él.
 Ha jönnek már, nincs menekülés.
 A sziklafal és a vaskerítés mind kevés.     

  Hét fekete vámpír
  szép véremre jár.
  Nem fáj. Nem fáj.
  Hét fekete démon
  szívem harapja már.
  Nem fáj. Nem fáj.
  Belehalok, mégse fáj.  

Árva lélek – suttogják a papok -,
csússz a térdeiden.
Ők sem értik, máshol van a titok,
én is azt keresem.
 Félek már, hogy nincs kegyelem.
 Csak marakodnak a bűneimen.
 Értem sosem.     

  Hét fekete vámpír
  szép véremre jár.
  Nem fáj. Nem fáj.
  Hét fekete démon
  szívem harapja már.
  Nem fáj. Nem fáj.
  Többé sohasem fáj.

Telefonált a barátnőm, csináljak rendet, visszajön.
Soha sem bírta haraggal, meg nem is jó ott, ahol van.
Reméli, most már beláttam, hogy hibákat szorzok hibákkal,
És úgy, ahogy eddig csináltam, nem lehet ebben a világban.
Csak létezem értelmetlenül.
Létezem élhetetlenül.
Amire várok, úgyis elkerül.
Ébren kéne járnom végre.  

Azt ígérte, hogy kézbe vesz, figyel rám, és rendbe tesz.
Folytatta még, de a lényeg ez, a szédülésnek vége lesz.
Mert alapvetően jó vagyok, csak ésszel élni nem tudok.
Ellenségem is csak egy van, az egérfogó a templomban.
Csak létezem értelmetlenül.
Létezem élhetetlenül.
Amire várok, úgyse sikerül.
Ébren kéne járnom végre.  

Holnap reggel elutazom.
Levelet hagytam az asztalomon.
Találkozunk még, hogy hol és mikor, nem tudom.
Holnap reggel elutazom.
Remélem, lesz kocsma a vonaton.
A hosszú utat nem bírnám
Ilyen szárazon.

Nem kell, hogy túl szép legyen,
Csak ne egy sárkányra hasonlítson.
Nem kell, hogy nagyon okos legyen,
Amire kell, úgyis megtanítom.
Nem kell, hogy gazdag legyen.
Sose volt semmim, de elég ennyi.
Nem kell, hogy túl jó legyen,
Csak kicsit engedjen szabadnak lenni még.  

Úgy jó, ha én sem tudom,
Csak észrevétlenül segít engem.
Nem kell, hogy védjen nagyon –
egészen elveszni ne engedjen.
Nem kell, hogy őrült legyen.
Kísérjen el minden bolond úton.
Nem kell, hogy égjen velem,
Csak néha ő maga tüzet gyújtson még.    

 Igazi asszonyt, azt szeretnék.
 Tanúm az ég,
 Akikkel találkoztam rég,
 Az eszemet is elvették.
 Igazi asszonyt, azt szeretnék.
 Sosem elég.
 Miattuk egyszer még
 A pokolra is elmennék.

Még egy kő a hátizsákban.
Még egy gond töri a vállam.
Fogy az egyik, érik valami új.
Cipelem már, mióta élek.
Fogy a lelkem, attól félek.
Uram, látod, túl sok már a súly.
 Ennyi erőm honnan volna?
 Nekivágni a hegynek újra.
 Így is, úgy is ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.  

Még egy kő a hátizsákban.
Nem biztos, hogy erre vártam.
Uram, ez már túl sok ajándék.
Valamennyit végy le rólam.
Van részem elég a jóban.
Esküszöm, hogy bőven marad még.
 Ennyi erőm honnan lenne?
 Tehervonat a végtelenbe.
 Így is, úgy is ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.     

  Szerelmem itt aludna az ágyamon.
  Ölelésre ébredhetnénk bármikor.
  Nem kéne aggódnunk a másnapon.
  Az is csak jönne, menne.
  Örömünk volna benne.  

Nincs idő, hogy végigmondjam,
Mennyi minden mehetne jobban.
Visz a sodrás. Nincsen megállás.
Sok a kő a hátizsákban.
Sok a gond, és töri a vállam.
Fogy az egyik, érik valami más.
 Ennyi erőm honnan volna?
 Nekivágni újra meg újra,
 Mikor úgyis ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.     

  Szerelmem itt aludna az ágyamon.
  Ölelésre ébredhetnénk bármikor.
  Nem kéne aggódnunk a másnapon.
  Az is csak jönne, menne.
  Örömünk volna benne.

Anyám a párnába temette a fejét,
Zokogott már, mint egy buta kölyök.
Nem hitte el, hogy én más vagyok, mint apám.
Nem hitte el, hogy én még visszajövök.
Sok éve annak, hogy azt sem tudom már,
Sírtam-e én is, mikor ő is elhagyott.
Háttal a háznak, arccal az ég felé
Először éreztem, hogy szabad vagyok.    

 Megyek tovább, ugatnak a kutyák.
 Testvér vagyok, egyik se bánt.
 Mindegy hová, úgysem várok csodát.
 Megyek, megyek tovább.  

Volt egy babám, egy amszterdami madám,
Meleg szívű és gyönyörű szép.
Vigyázott rám, amíg törékenynek tudott.
Ha tudom, egyszer megköszönöm még.
Egy öreg matróz egy hannoveri bárban
– egyedül voltam és nagyon elhagyott -,
egy üveg rummal, és egyetlen gitárral,
érezni a bluest, majdnem megtanított.
 

 Megyek tovább, ugatnak a kutyák.
 Testvér vagyok, egyik se bánt.
 Mindegy hová, úgysem várok csodát.
 Megyek, megyek tovább.

video

Hosszú eső zuhogott rám
ködben didergő délután.
Minden elbújt, és minden messze volt.
Árnyékautók. Kísértethajók.
Csapzott madár, a levegőben
meg nem tartja már a szíve sem.
Süllyedt lassan. Előttem földet ért.
Lehúnyt szemmel csak világot cserélt.  

Folyt el az idő patakokban.
Nőtt az országút a lábamban.
Tudtam mindig, hogy egyedül vagyok.
Félig szerencsés. Félig átkozott.
Ázott kutyák csaholását,
éhes csavargók csillagát,
bárhol voltam, követni könnyű volt,
ha már az isten közéjük sorolt.    

 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 de nem az övé, és úgy vigyázzon rá,
 mintha életben ő tartaná.
 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 és nem az övé. Úgy vigyázzon rá.
 Úgysem láthat már túl soká.  

Hosszú eső zuhogott rám,
szélben tekergő éjszakán.
Nevem nem volt. Reményem se sok.
Boldog voltam, hogy akárhogy vagyok.
Angyal nem járt az utakon már.
Hogy ördög segítsen, azt nem hagynám,
de jöttek sokan, hogy mutassák a jót.
Ázott kutyák. Éhes csavargók.    

 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 de nem az övé, és úgy vigyázzon rá,
 mintha életben ő tartaná.
 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 és nem az övé. Úgy vigyázzon rá.
 Úgysem láthat már túl soká.

Próbáld meg vízzel. Próbáld meg tűzzel.
Próbáld meg vassal, vagy akárhogyan.
Az eredményt látod. Próbáld meg máshogy.
Míg el nem találod, másvalami kell.  

Próbáld meg ésszel, keményebb kézzel,
tengernyi pénzzel, vagy akármivel –
nem fogy az átok. Messziről látod,
ott megy a párod másvalakivel.    

 Egy kicsit lépj közelebb.
 Egy kicsit légy gyerekebb.
 Egy kicsit légy szomorúbb.
 Lehet, hogy sikerül úgy.  

Próbáld meg szebben. Próbáld meg jobban.
Próbáld meg egyszer őszintén.
Ne hazudj semmit. Ne tagadj senkit.
Ígérj meg ennyit már az elején.  

Próbáld meg szívvel. Próbáld meg hittel.
Próbáld meg érzéssel, ahogy tudod.
Lehet, hogy jó lesz. Lehet, hogy nem lesz.
De kitarthat addig, míg nincs valami jobb.    

 Egy kicsit lépj közelebb.
 Egy kicsit légy gyerekebb.
 Egy kicsit légy szomorúbb.
 Lehet, hogy sikerül úgy.    

 Egy kicsit válts szerepet.
 Egy kicsit légy szelídebb,
 és legyen ő szabadabb.
 Lehet, hogy sikerül úgy.