Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Kőbe zárva

És jött egy vérbeli asszony.
Azt mondta, indulás.
Húzd szét a fekete függönyt,
odakint van a folytatás.
Lépned kell, menned megint.
Van-e benned annyi vér,
annyi tűz, hogy folytasd tovább,
amit elkezdtél?

Én is szétzuhantam.
Nézz most rám.
Egyben vagyok,
rendben vagyok.
Ez most a te köröd már.

Falakat építettél.
Bontsd le mind.
Mi a jobb? Kőbe zárva bent,
vagy szabadon kint?
Belehalsz néha. Nem baj.
Megtart mindig az ég,
hogy valami másba is
belehalj még.

Engedj be minden ajtón
és minden ablakon
mindent, ami be akar jönni.
Úgyis áttör a zárakon.
Én már nem mondom tovább.
Kifogyunk a szavakból.
Ölelj át, és bárhogy legyen,
az is úgy lesz jól.

Én is szétzuhantam.
Nézz most rám.
Egyben vagyok,
rendben vagyok.
Ez most a te köröd már.

Falakat építettél.
Bontsd le mind.
Mi a jobb? Kőbe zárva bent,
vagy szabadon kint?
Belehalsz néha. Nem baj.
Megtart mindig az ég,
hogy valami másba is
belehalj még.

Hozzászólok