Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Hátha lehet még

(Km.: Király L. N., Takács N., Vastag T.)

Vándoroltam, nézelődtem, láttam egy-két csodát.
Talán voltam tízvalahány,
amikor egy szép napon csak szembejött a világ.
Ne már – mondta -, ki ez a lány.
Próbaképpen nézzük meg, hogy törékeny-e nagyon.
Ha roppan, akkor annyi, babám.
Rögtön azt is megvizsgáljuk, boszorkány-e vajon,
hogy lássuk, ég-e, vessük a tűzre.

Hé! Vissza, vissza! Én mást kerestem.
Egy másik dalt egy másik hangszeren.
Kezdjük újra, hátha lehet még.
Háborúzni nem szeretnék.

Nem tudom, az emberek mit szeretnek a zenén.
Az semmi, csak egy szervezett zaj.
Attól függ, hogy melyikünké, a tiéd vagy az enyém.
Ha így sem érted, ott van a baj.
Így a jó, hogy változó és többarcú a világ,
és úgy van, ahogy lenni akar.
De vannak dolgok, amiket már nem tűrhetünk tovább.
Az ég szívére, vessük a tűzre!

Hé! Vissza, vissza! Én mást kerestem.
Egy másik dalt egy másik hangszeren.
Kezdjük újra, hátha lehet még.
Háborúzni nem szeretnék.

Építünk és rombolunk, és felépítjük megint,
és számolunk, és gazdagodunk.
Rombolunk és építünk, és leromboljuk megint,
és átkozunk, és álmodozunk.
Így való, hogy változó és többarcú a világ.
Ha jó, ha rossz, mi benne vagyunk.
De vannak dolgok, amiket már ne cipeljünk tovább,
és végre, végre vessük a tűzre!

Hé! Vissza, vissza! Én mást kerestem.
Egy másik dalt egy másik hangszeren.
Kezdjük újra, hátha lehet még.
Háborúzni nem szeretnék.
Vissza, vissza! Én mást kerestem.
Egy másik dalt egy másik hangszeren.
Kezdjük újra, hátha lehet még.
Háborúzni nem szeretnék.

Hozzászólok