Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Marathon letöltés

“1991-ben, amikor épphogy csak visszatértem önkéntes száműzetésemből, felhívott egy általam ismeretlen arc azzal, hogy csinált egy zenekart, és mindenképpen én kell írjam a szövegeket, a többit majd beszéljük meg személyesen. Az ilyen bejelentkezéseket mindig fenntartásokkal fogadom, de kapásból senkit nem utasítok el, ha nincs rá azonnal kézzel fogható okom. Megbeszéltünk egy időpontot, az ember feljött hozzám, bemutatkozott, Erdélyi László billentyűs, és hozott két nótát mutatóba. Nem hallgattuk meg, mert új zenéket kizárólag egyedül hallgatok meg, hogy egyértelműen kizárjak mindenféle külső befolyást. Azzal köszöntünk el, hogy majd meghallgatom a nótákat, és majd beszélünk. Néhány nap múlva rászántam magam, betettem a kazettát, aztán napokig a hatása alatt voltam. Valami nagyon eltalált. Magyarázhatnám bárhogyan, nem volna érdekes. A lémyeg, hogy beleszerettem a két nótába. Azonnal elhatároztam, ezt felvállalom, mert ezt nem tudom nem megírni. Viszonylag gyorsan jöttek az újabb és újabb felvételek, szép lassan elkészült egy nagylemeznyi anyag. Bevonultunk a stúdióba, kezdtük felvenni a nótákat. Akkor ismertem meg a zenekart, addig fogalmam nem volt, kik muzsikálnak a csapatban.

Erdélyi lászló volt a billentyűs (később övé volt az Unisex), Vámos Zsolt a gitáros (Exotic, PaDöDö, D, Nagy Lajos, ma Rock Band), Hetényi Pál az énekes (a legutolsó Ki MIt Tud győztese ének kategóriában), Szappanos György  (később Tátrai Band, Háború, stb.) a basszusgitáros és Berecz Endre (ex-Bikini) a dobos. Nevezhettük volna a társaságot akár szupergroupnak is, mégis fantomzenekar maradt. Egy lemez és összesen néhány klubkoncert maradt utánuk, amik visszhang nélkül múltak el. Néhány évvel később viszont, amikor a zenekar már nem is létezett, a lemez már nem is volt forgalomban, elindult egy érdekes történet. Kezdett a Marathon fű alatt terjedni, másolt kazettákon, diszkókban, házibulikban. Baráti társaságok terjesztették a maguk köreiben. Egyre több “nem buta zenére” vágyó fedezte fel valahogyan, és próbált hozzájutni bolhapiacokon, interneten – a nem létező zenekar elveszett lemeze kultuszlemezzé vált.

A megjelenés tizedik évfordulóján Vámos Zsolttal, a dalok zeneszerzőjével elhatároztuk, hogy csinálunk egy új lemezt. Azt mondtuk, egy CD-re ma már 70-80 perc símán elfér, ez nagyjából két hagyományos lemeznyi anyag – írjunk egy lemeznyi új nótát, és vegyük fel újra a régiek közül a jobbakat. Megtörtént. Végigjártuk a felvételekkel az összes kiadót, senkit nem érdekelt a dolog.

Most úgy döntöttünk, szabadon hozzáférhetővé tesszük az egészet. Hallgasson bele, aki szeretne, és töltse le bárki, aki szeretné. Ingyen.  Nem keresünk egy forintot sem, de inkább hallgassa néhány ember örömmel, minthogy valami páncélszekrényben elzárva pihenjen mindaz, amit mi magunk is örömmel hoztunk létre.”

Horváth Attila

A dalok innen szabadon letölthetők.
A legbiztosabb, mindig működő módszer a jobb egérgombbal a címekre kattintva a Cél mentése (Save target as…) opció alkalmazása.

Marathon 1992.

Ez a dal most nem mindenkié 

Megint egy éjszaka nem adott senkit

Poklok lovagjai

Dalok a szeptemberi hídon

Az első gyorsvonat Amszterdam felől

Időgép

Nagyvárosi éjszakák

Soha többé nem hallgatok bluest

Kopott házak hercege

Valahogy képzeld el

Instrumental

Marathon 2002.

Az 1992-ben megjelent lemezről itt is megtalálható dalok újra hangszerelt és újra felvett változatok.

Ez a dal most nem mindenkié

Csak a pénzem kérem vissza

Ő is

Lépcső Kaliforniába

Soha többé nem hallgatok bluest

Kopott házak hercege

Nagyvárosi éjszakák

Ezüst és kék

Elveszettek angyala

Rossz hírem van errefelé

Dalok a szeptemberi hídon

Az első gyorsvonat Amszterdam felől

Hova megy az utca nélkülem?

Időgép

Hova megy az utca…?

  1. Jagicza Attila:
    2008 február 20

    Nagyon örülök hogy szabadon letölthető a teljes Marathon lemez, évek óta kerestem az interneten, vagy boltban cd formájában, de sehol nem találtam. Annak idején amint a rádióban meghallottam az egyik számot egyből megtetszett és rögtön ezután meg is vettem a kazettát, amit gyakorlatilag “ronggyá” hallgattam. Nagyon jól sikerült ez a lemez, szuper zenék, szuper szöveg. Köszönjük.

  2. Lexi:
    2008 március 3

    Nem titok, TRB és RockBand szív dobog bennem … Vámos Zsolt pedig már RB tag lett. Sok-sok különös érzelem kavarog ezekben a zenékben, reméljük jut majd belőle a RockBand új dalaiba is belőle , így többen élvezhetik majd.

  3. Szanyó István:
    2008 március 17

    Számomra Horváth Attila a minőséget jelenti. Fantasztikus verseket ír!
    Sok munkáját ismerem, és tuti hogy egy csomót nem. Köszönet neki mindenért!
    Nagy élmény lenne egy olyan válogatás, melyet ő válogatna össze a saját szerzeményeiből.

  4. hat:
    2008 március 18

    Köszönöm István, megtisztelő, amit írtál.
    Annyit pontosítanék, hogy nem verseket írok, hanem dalszövegeket. Mind feltettem, tehát megismerheted azokat is, amikkel eddig esetleg nem találkoztál.
    Válogatáslemezem 1997-ben már megjelent. 17 dalt tartalmazott, én állítottam össze, igaz, a kiadóval (Warner) egyeztetve.
    Nem volt könnyű, mert legalább három gyűjtemény készülhetett volna: vagy a legismertebb – legsikeresebb -, vagy a szerintem legjobban sikerült, vagy a számomra legkedvesebb dalokból. Ami végül megjelent, az nagyjából mindhárom szempontot figyelembe véve állt össze.
    Az azóta született dalokból is lehetne legalább három lemezre való válogatást kiadni, ha valamelyik kiadó látna ebben fantáziát.

  5. Plesza:
    2008 május 3

    Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!!!!!!!!

    Évek óta keresem, kutatom, sehol nem találom…aztán egy rádióadóban belefutok, egyszer, kétszer, több számba is…de csak nem lelelm, és akkor…akkor most megtalálom itt, letölthető, meghallgatható…köszönöm, ez egy zseniális zenekar albuma…MAXIMÁLIS TISZTELETEM!!!!

  6. hat:
    2008 május 4

    Kedves Plesza!
    Jó olvasni, hogy szereted ezeket a zenéket, és örömöt okozott, hogy rájuk találtál ennyi idő után.
    Arra viszont kíváncsi vagyok, mikor, melyik rádióban lehet(ett) Marathont hallani.
    Mert az rossz rádió nem lehet!:)))

  7. Plesza:
    2008 május 5

    Kedves Attila!

    Kicsit szégyellem magam, mert elmúlasztottam megemlíteni a produkció egy fontos alkotóelemét,
    a kiemelkedően jó dalszövegeket.
    Hogy egy konkrétumot említsek: a “szombatról keddre virradó reggel” …óriási:-)
    De hatalmas telitalálat Az első gyorsvonat Amszterdam felől is, hogy a Poklok lovagjait már ne is említsem…
    Kérdésedre válaszolva, a Pont FM 88,1 az adó, amelyiken többször elcsíptem már, egyebek
    mellett a “Valahogy képzeld el” c. dalt…tehát többször is játszották, és több dalt is…emlékeim szerint a reggel 6-6.30 közötti sávban szólt, valamikor az elmúlt 3-4 hónapban. Valóban jó rádió:-)

  8. TomHuan:
    2008 május 6

    Hy! Anno reklámozták a rádióban a Marathon együttest, a reklámban nagyon tetszett, hát megvettem, de csak kazettán. Rengeteget hallgattam tesómmal. Nem is értem miért nem lett népszerűbb. Tegnap fogtam a kazettát és bedigitalizáltam mp3-á. Ma meg megtaláltam ingyen letölthető formában. ….ráadásul +1 albumot is…. Na nem is irok tovább meghallgatom. THNX!!!!!!!!

  9. TomHuan:
    2008 május 6

    Elolvastam a Marathon történetét…jómagam is zeneszerzéssel foglalkozom..persze csak amatőr szinten kb 13éve. Nem akarok megfelelni egy kiadó szájízének sem. De hogy ezt nem adják ki az hihetetlen. Annyira gyenge zenék vannak forgalomban. Szerintem a magyar lakosság nem is venné meg, mert még éretlen ahhoz hogy olyasmit is megvegyen, ami nem dől a TV-ből meg a rádióból. Én meg annyit hallgatom amennyit csak akarom, a többi embert meg csak sajnálni tudom!

  10. szipor:
    2008 május 8

    Hát kedves MARATHON !

    Az első kazettátokkal éltam túl a sereget 1993-94 ben-ben. kedvezőtlen fordulatok, szerelmem elhagy, stb…..

    Rongyosra halgattam azt a kazettát amit baráti körből sikerült kölcsön kapni. Azóta is nálam van. Nem adom senkinek….azért se!

    Szívem-lelkem benne van.

    Nagy-nagy kár hogy az ilyen minőségű muzsikára nem volt igény akkor és most sem.

    Tistelettel: -dugajoe-

  11. Tomika:
    2008 július 2

    Hali!

    10 év keresés után találta meg ezt az oldalt egy ismerősöm. Nem tudom hogy köszönjem meg neki. Mint ahogy neked sem, amiért újra hallgathatom ezt a frenetikusan jó zenét. Csak az fáj, hogy anno nem ismertem a bandát, így koncerten nem lehettem ott. Mit nem adnék egy Marathon koncertért… De tudom, ez csak illúzió.
    Bár a remény hal meg utoljára…

    Örökké hálás leszek ezért az oldalért.

    Tamás

  12. hat:
    2008 július 5

    Amikor Vámos Zsolttal elhatároztuk, hogy elérhetővé tesszük a Marathon lemezeket ezen az oldalon, nem gondoltuk, hogy ilyen sok embernek lesznek fontosak ezek a dalok. Alig három hónap alatt már több, mint ezren töltötték le – részben vagy egészben – a két albumot.
    Köszönjük.

  13. Hoffmann Richárd:
    2008 július 20

    Tisztelt Attila! Valóban fantasztikusan kidolgozott számok ezek,mind szövegileg, mind pedig zeneileg. Én magam már több színdarabban vettem részt főszereplőként (is) és rengeteget énekelek. Színházi műfajban a “musical” mostanában nagy divatnak örvend. Én magam is azért rajongok ezért a műfajért ,mert mindegyik szám szól valamiről ,mindegyiknek komoly értelme van. Itt ezeknél a számoknál , populárisabb értelemben is megtapasztalhattam ezt. Ezért ennek elmondhatatlanul örülök. és nagyon Gratulálok!
    Nagy vágyam,hogy elénekelhessem ezeket a fantasztikus számokat,de sajnos mivel az eredeti számokat is nehéz volt megszerezni,ezért nem is álmodok rolla ,hogy valaha a kezemben tarthatom a zenekari alapokat.
    További sok sikert! Üdvözlettel : Hoffmann Richárd!

  14. hat:
    2008 július 20

    Szia Richárd!
    Vedd fel a kapcsolatot Vámos Zsolttal – itt az oldalon is találsz hozzá linket. Elképzelhető, hogy tud segíteni.
    Mindannyiunknak jó lenne, ha ezek a dalok élnének a továbbiakban is.
    Üdv.

  15. Szabó Marcsi:
    2008 augusztus 28

    Üdvözlet!
    Már nagyon régen kerestem én is ezeket a számokat, nagyon örülök neki, hogy itt megtaláltam. Köszönöm a letölthetőséget.
    Előző hozzászólások egyikében volt, hogy a Pont Fm adja. Ez igaz, és nem csak a reggeli sávban, hanem napközben is jó párszor hallottam már mostanában az “Ez a dal most nem eladó” című eposzt.
    Tényleg kár, hogy ennyire nem figyeltek rájuk, amikor indultak.
    További sok sikert az alkotásokhoz.
    Szabó Marcsi

  16. Kulcsár József:
    2008 augusztus 28

    Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
    Szomorú, hogy az ilyen minőségi dalok a mai Magyarországon nem eladhatóak!!!!
    Én is úgy voltam, mint az előttem szólók: a kazi már nem szépen szól, a neten hiába kerestem.
    Köszönöm!

  17. Gál Gabriella:
    2008 augusztus 30

    Sziasztok!
    Csatlakozom az előttem szólókhoz!Nekem is nagyon sokat jelentettek anno ezek a számok!Gyógyszer volt minden bánatomra!
    Köszönöm,hogy ujra hallgathatom!

  18. Kulcsár József:
    2008 szeptember 1

    Sziasztok!
    Az “újabb” (2002) dalok is szuperek!!!
    Mégegyszer köszi!

  19. Hargitai Gábor:
    2008 szeptember 19

    Király!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Újra megvan a Marathon lemez!!!! Köszi szépen!!!!!!!!!!!

  20. Koczka Sándor:
    2008 szeptember 29

    Kedves Attila!

    A szövegeid elképesztően jók, teljesen magával ragadnak! Annyira hatásuk alá kerültem, hogy
    mára, feltérképeztem teljes életutad, munkásságod, minden megszerezhetőt megszereztem,
    ami nem volt egyszerű! Köszi a MARATHONT, különleges élmény! Gyöngyösi lévén, külön öröm
    számomra, hogy Vámos Zsoltival (Ő is gyöngyösi, mint ahogy a RockBand-MobilMánia másik
    zenésze, Borbély Zsolti is) sikerült ilyen maradandót alkotnotok.
    Szövegeid, önmagukban is csodálatos kis történetek, szép versek. Köszönet értük!

    Üdvözlettel: Koczka Sándor

  21. Koczka Sándor:
    2008 szeptember 29

    U.I.

    A történelmi hűség kedvéért még ide tartozik, hogy a MARATHON énekese, Hetényi Pál,
    szintén gyöngyösi, mindannyiukra büszkék vagyunk!

    Koczka Sándor

  22. Veigert Ferenc:
    2008 október 1

    Igen, Gal Gabriella jol fogalmazott. A szovegeid “gyogyszer minden banatra”.
    Orulok, hogy megismerhettem oket.
    Koszonom.

  23. diija:
    2008 október 10

    Marathon!? Én nem ismertem, csak hallgattam és imádtam. Annyira, hogy a családomban kézen-közön “véletlen” eltűnt a kazatta, amin volt. Valaki azt írta az előzőekben, hogy a magyar lakosság éretelen a minőségre. Ez szerintem nem igaz! Csak szeretnék, ha azok lennénk. Én személy szerint utálom, ha hülyíteni akarnak. Ezért most letöltöm, és ez fog folyni itthon ismételten a csapból is. Aztán, ha megint “eltűnik”, akkor már tudni fogom, hol juthatok hozzá! Ja! És mind a zeneszerző, mind a szövegíró előtt térdre borulok. Megérdemlik!

  24. Ed:
    2008 október 16

    Kedves Attila!
    Nagon boldog vagyok, hogy újra rátok találtam. Így sok-sok év távlatából is kívülről fújom a
    szövegeket.
    Köszönöm az élményt!

  25. Szabolcs:
    2008 október 16

    Tisztelt Attila!
    ” soha többé nem hallgatok bluest ” Tizenéve keresem ezt a számot. Egy régi kazettán volt pár mondatnyi rész meg belőle és azt hallgattuk rongyosra. És most megtalálom teljesen váratlanul.Ráadásul kiderül,hogy ezt is annak köszönhetem ,akinek dalszövegeihez kötődik oly sok emlékem .élményem. Kívánom,hogy kapja vissza mindazt az örömöt,amit nekünk “hallgatóknak” szerez vele!

    Köszönet értük!

  26. Balogh Katalin:
    2008 október 24

    KÖSZÖNÖM!!!!!!!!
    Régota kerestem ezeket a dalokat!! HÁLA NEKED!!!!!!!!!!!!
    KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!

  27. Chris:
    2008 november 11

    Kedves Attila!

    Tegnap este, egy Kedves hölgy ismerősömmel beszélgettem az Időgép című számról! Arról panaszkodtam, hogy a Marathon az az együttes, amely sokkal nagyobb sikerekre lett volna hivatott egy ilyen fantasztikus dalszövegíró támogatásával!:) Gratulálok hozzá!:)
    Erre a mai nap folyamán megtalálom!:) Ezt nevezik vonzásnak!:)
    További sok felejthetetlen sikert Kívánok!

  28. zemke:
    2008 december 2

    Nahát, ez igazán kellemes meglepetés! Nálam a Marathon I. húsz éve van a top-listán, igen gyakran hallgatom. És itt még egy új lemez is van, nem is hallottam róla. Egész érdekes, most ízlelgetem.

    Óh, boldog 90-es évek eleje! Micsoda sivárság köszöntött a hazai popzenére!
    Micsoda unikum volt annak idején a Marathon! A legértelmesebb szövegek a mai napig a magyar pop-piacon (Attila, gratulálok!), jó zene, szépen kidolgozott dalok, és Hetényi Pál zseniális hangja! Túlságosan is passzolt minden, túlságosan intelligens lett tán.

    A Dalok a szeptemberi hídon és az Időgép szövegeiért pedig külön szeretnék köszönetet mondani! Örök darabok, örök morfondíroznivalóval.
    z

  29. Lacus:
    2008 december 29

    Ezek szuper zenék, nekem megvolt a CD-annak idején de valaki elkunyizta még 2002-ben, mert kapni nem lehetett, a vinyóm meg bedöglött amire fel voltak véve, úgyhogy kb 6 éve nem halottam őket, mindegyik szám jó volt a lemezen,nem mint mostanában,hogy nagyítóval kell keresni egy dallamot a sok “moslék” közt, kiváncsi vagyok a mostani “slágerek” közül melyiket hallgatja valaki 15 év múlva,vagy akár jövőre!
    Sajnálom,hogy ez a fajta igényes zene itthon nem kifizetődő,sajnos túl sokan szeretik a “szemetet”.

  30. Eszti:
    2009 január 9

    Én elég régen ismerem az együttes zenéjét, és nagyon sokat előveszem ezeket a dalokat. Fantasztikusak és időtállóak.
    Nagyon nehezen sikerült megszereznem nem olyan régen az eredeti anyagot, még Hetényi Palitól kérem. És annyira aranyos volt, hogy megkaptam tőle.
    Most megtaláltam ezt a lapot és örülök neki, hogy vannak rajtam kívül mások is akikben nyomot hagy és hallgatja ezeket a dalokat és a zenét.
    A dalszövegek nagyon elgondolkodtatóak voltak a számomra ami szerintem a mai világban elég ritka.
    Köszönöm mindenki nevében ezt a zenei élményt újra és újra amikor meghallgathatom!

  31. Zsolt:
    2009 január 16

    Nahát, nem is tudtam, hogy ennyien ismerik/szeretik a zenekart… :-) A napokban vettem elő a lemezt, és eszembe jutott, hallgatja ezt még rajtam kívül valaki…? Tök jó, hogy igen.
    Jómagam először a lemez megjelenése táján hallottam a Danubiusban. No igen, akkor még ott volt az Amerika Hangjai műsor. Köszönet a letölthetőségért. :-)

  32. Göndöcs Gábor:
    2009 január 19

    Elmondhatatlan öröm volt rálelni erre a fantasztikus zenére. A nyolcvanas években ismertem meg az egyetem alatt a Hetényi Palit. Húsz éve kerestem őt is, a Marathon zenéjét is. Sajnos nekem is csak kazetta formájában volt meg. Még most is bele borzongok, ha ezt a muzsikát hallom. Mindenkinek köszönet, aki létrehozta,megírta, zenéjét szerezte, és elénekelte. Bárcsak az kiabálhatnánk a koncerteteken hogy:
    “MARADJATOK EGYÜTT”

  33. Joahim:
    2009 február 14

    Végre megtaláltalak ! A kazi már rongyos…
    NAGYON örülök! Ez IGAZI ajándék!
    KÖSZÖNÖM!

  34. ImreGé:
    2009 február 21

    Nagyon nem is tudom mit irhatnék! Egyszerűen csak annyit, nagyon köszönöm annak/azoknak akik ezt az oldalt összehozták! Elég fiatal vagyok szóval nem nagyon ismertem még mi az a rock amikor elkértem Anyukámtól a Marathon kazettát és elkezdtem hallgatni! Szinte beleszerettem és nem tudtam letenni! A kazetta elhasználódott és hallgathatatlan lett! Én azóta keresem az albumot de eddig nem nagyon jártam sikerrel! Mégegyszer nagyon szépen köszönöm!!!:)

  35. doxikri:
    2009 február 28

    Mikor megjelent a kazetta én is rongyosra hallgattam. Sajnos valaki kölcsönkérte és soha nem láttam többet. Nagyon megörültem, hogy most rátaláltam és főleg, hogy letölthető.
    Kár, hogy a jó zenék hamar eltűnnek és kár, hogy csak az igénytelen vackokra van kereslet.
    Megérdemelné az együttes az ismertséget. Attila, csodás dalszövegeket írsz, nagyon szeretem a dalaidat. Csak így tovább még sokáig!!! Most nagyon örülök és neki is állok meghallgatni a zenéket.
    Köszönöm mindenkinek aki újra lehetővé tette, hogy hallgathassuk. Azt hiszem, ezt már a fiaimnak is megmutatom, hatha csiszolhatok az ízlésükön.
    Köszönöm!!!

  36. Karcsi:
    2009 március 4

    A 90-es évek elején én is azon szerencsések közé tartoztam akik kezébe került az első Marathon lemez. A leírás tökéletes. Minimális példányban valóban kézről kézre terjedt az anyag. Számomra már akkor is hihetetlen volt, hogy egy ennyire értékekben gazdag színvonalas zenét miért hanyagol a nagybetűs média vagy a szakma.
    Amikor minden szalag eltűnt vagy elszakadt a Marathon nem létezett úgy hittem soha többé nem tudom újra és újra meghallgatni ezeket a fülbemászó dallamokat. Borzasztó hiányérzéssel vettem tudomásul, hogy nem kapható és sehonnan se lehet beszerezni.

    Csak annyit szerettem volna mondani,hogy Nagyon-Nagyon Köszönöm a feltöltést.
    Nem tudom szavakkal elmondani mennyire nagy örömöt szereztetek ezzel.

    Sajnálattal olvastam, hogy manapság sem érdekel semmilyen kiadót a lemez.
    Felháborító az, hogy a sok szemét sokkal jobban eladható.

    Már sok-sok éve várok arra, hogy egyszer majd fordul a világ és ezek a méltatlanul hanyagolt értékek elnyerik méltó helyüket.!!!

    Még egyszer Köszönöm !!!!!!!!!!!!!

  37. FAVI:
    2009 március 9

    A 90-es évek elején voltam gimis, egy barátomtól kaptam kölcsönbe a Maraton kazit, ment a másolat kézről-kézre, rongyosra hallgattam (hallgattuk)…egyszer eltünt…azóta keresem….Köszönöm ezt a nosztalgiát..igen jólesik a szívemnek…köszönöm

  38. FAVI:
    2009 március 9

    Természetesen Marathon…ezer bocs…üdv

  39. Pankhri:
    2009 április 13

    Ha egy vitában az általad tisztelt emberek szembe helyezkednek veled, ideje felülvizsgálnod a nézeteidet. Ha meghallgatod ezeket a zenéket és nem tetszenek, ideje helyre tenned az értékrendedet. Hallgasd meg őket, hogy tudd, nem romlott-e el valami benned észrevétlenül.

  40. Bogi:
    2009 június 4

    Hatalmas meglepeteskent ert, hogy teljesen veletlenul raakadtam erre a weboldalra es
    letolthettem a Marathon regi lemezet. Annak idejen is “veletlenul” bukkantam ra albumukra
    a Kelenfloldi aluljaroban egy arusnal. Kedvenceim voltak, rongyossa hallgattama kazettat es
    mar reg elveszettnek hittem. Ezer koszonet!

  41. B. Zoltán:
    2009 június 16

    Természetesen “marathon” címszóval lehetetlen volt ráakadni az együttesről szóló hírekre, vagy akár az albumra!
    Aztán a Multiply-on valakinél megtaláltam, viszont az Első gyorsvonat… hibás volt.
    Így aztán ezt írtam be keresőbe és most itt csodálkozom! Biztos nem tréfa, hogy ilyen minőségi zenét INGYEN letölthetek?!
    És nem, nem tréfa, itt szól a háttérben…

    A Marathon fiatalságom egyik meghatározó zenéje volt a szintén méltatlanul elfeledett és meg nem értett Dr Beat és Ősidők mellett.
    Köszönöm az értéket, a szép emlékeket!

  42. benyei:
    2009 július 9

    Csatlakonék az előttem szólókhoz: ezer hála és köszönet az újra elérhető Marathon dalokért.
    Annak idején a kollégiumban hallgattam rongyosra a kazettát, de egyszer elkeveredett és azóta hiányolom.
    Már többször kerestem (lemezboltban, interneten, fájlcserés honlapokon, stb.) de nem lett meg. Most meg itt van!! El sem hiszem

  43. Laca:
    2009 július 9

    Ez az album amit már régen keresek köszönöm nagy vagy Attila.Megvettem 92-ben akkor még csak kazettán volt kapható és rongyosra hallgattam.17év után ugyanúgy feláll aszőr a karomon a hallgatása közbe ez az én világom.KÖSZÖNÖM!!!!!

  44. Zsuzsa:
    2009 augusztus 19

    Ezer hála és köszönet az albumokért!Nagyon jó,minden együtt van,jó a hang,a szöveg és a zene!Mi kell még?
    Puszi és köszönet!:)

  45. Lőrincz András:
    2009 szeptember 3

    Üdvözlet! Mi annak idején Ossian koncertre mentünk, de valószínűleg a Főnök megint beivott és
    a Marathon lett a beugró. Én ott szerettem bele ebbe a zenébe és azóta is évente többször vé-
    gighallgatom. Szeretek én sok magyar előadót, de ez a lemez mindig a szívem csücske marad. Teljesen véletlenül tévedtem ide és döbbenten látom a 2002-es felvételeket. Köszönöm, a mai
    napom már biztosan jól telik! :-)

  46. Sántha Károly:
    2009 október 2

    Üdv!
    Istenem, el se tudjátok képzelni milyen boldogságot okoztatok nekem
    -anno és most is-,
    hogy végre újra hallahatom ezeket a csodálatos szerzeményeket:)

    Örök hála

  47. Papp Csongor:
    2009 november 15

    Üdv minden Marathon rajongónak!

    Én is nagyon örülök, hogy végre ifjúságom kedvenc zenéit jó minőségben hallgathatom (a kazim már eléggé odavan:) ) így talán még pár embert meg tudok “fertőzn”i ezzel a zenével,mivel nagyon sokan nem ismerik a zenéjüket.

  48. Sebestyén Péter:
    2009 november 29

    Kedves Attila!

    KÖSZÖNÖM!

    Anno egy kedves barátnőmtől kaptam kölcsön a másolt kazettát. Azonnal függő lettem, így hetekig csak Marathon szólt otthon. Megvásárolni nem tudtam az albumot, mert sajnos sehol nem ismerték az együttest (vidéken lakom). Maradt a másolás :-(
    Majd jöttek a barátok, megtetszett nekik, elkérték, átadták egymásnak, és ahogy lenni szokott: eltűnt. Ez után hosszú évekig nem hallottam a csapatról, míg az egyik barátom örömmel hívott fel telefonon: “megtaláltam a Marathont az interneten!!! Nem volt egyszerű, de meg van!”
    Azonnal fel a netre, olvasás, letöltés, hallgatás.
    Előjöttek a régi emlékek, emberek, vicces helyzetek, elgondolkodtató történések. Csupa jó dolog, amire szeretettel emlékezünk vissza.

    A régi baráti körből sokan sokfelé élünk már, de évente pár alkalommal sikerül összehangolni egy-egy találkozót. A legközelebbin tudom, hogy mit fogunk hallgatni…

    KÖSZÖNJÜK!

  49. Sebestyén Péter:
    2009 november 29

    +

    Remélem, hogy az érték hamarosan újra ÉRTÉK lesz, mert a Marathon számomra a ZENE és a MINŐSÉG.

  50. Bodnár Tünde:
    2009 december 4

    Tisztelt Attila! Kedves Mindenki!

    Atyaég… Ülök a gép előtt, és csak mosolygok! Meg voltam róla győződve, hogy ezt a zenekart csak én ismerem és hallgatom, erre tessék. Itt van egy egész rajongó klub. Őrület.

    Azon kevesek közé tartozom, akiknek cd-n van meg az első MARATHON lemez. Amikor anno a rádióban hallottam a reklámját, egyszerűen beleszerettem Pali hangjába. Debrecenben hetekig jártam az egyik kis cd üzlet nyakára, mire Isten tudja honnan, de szereztek nekem cd-t. A baj csak az volt, hogy nekünk akkoriban nem volt lejátszónk. Hihetetlen, de fél évig állt a tokban a cd, anélkül, hogy hallottam volna fél percet is belőle! Életemben nem vártam ennyit senkire és semmire, de Istenemre megérte! :)
    És hogy van MARATHON II?! Elképesztő!
    Ezer köszönet ezekért a szövegekért, hányszor idéztem őket, te Jóég!, és ezer köszönet ezért A HANGért, Pali hangjáért!
    Szép hétvégét és minőségi zenét kívánok mindenkinek!
    Tünde

  51. Bodnár Tünde:
    2009 december 4

    7 éve nem tudok arról, hogy volt / van egy MARATHON II?! ez megbocsájthatatlan bűn részemről…
    Most ismerkedek vele, ízlelgetem.. Teljesen elvarázsol, dal, szöveg, és a hang. Újból az a régi bizsergető érzés…

    A köszönöm szó erre nem elég!

  52. Szász Attila:
    2009 december 6

    Üdv mindenkinek. Ciki, de csak kb. 15 perce találkoztam véletlenül a Marathon zenekar nevével. Most hallgatom a lemezt és nagyon-nagyon tetszik. Örülök, hogy sikerült hozzájutnom. Sajnálom, hogy ma Magyarországon csak a gagyira van igény. Ezek viszont színvonalas, nagyszerű dalok. Hatalmas gratuláció és tisztelet az alkotóknak. Köszönöm ezt az élményt. Attila

  53. FreeTzy:
    2009 december 14

    ISTENEM!! Közel 20 év távlatából is fantasztikusak a dalok!!! Immár több, mint 10 éve elveszítettem a kazettát, s azóta kerestem a zenei anyagot.. KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!

  54. Melanie:
    2009 december 15

    Hihetetlen!!! Ma reggel felkelés utána a blues-os szám járt a fejemben. Pedig rég hallottam már.
    Gondoltam utánanézek, titkon remélve, hátha léteznek, csak én nem tudok róla.
    Szóval csatlakozom a rajongók táborához! Fantasztikus az első lemez! Tesóm vette meg anno a cd-t.
    Mikor nálam lakott, “véletlenül” nálam maradt. Legutóbbi “házi” bulinkon betettem.
    Tesóm azonnal felkapta a fejét, hogy mi ez, mióta keresi már…. :)
    Szóval hajba tudnánk érte kapni.
    Én is köszi: Melanie

  55. nyolcadikutas:
    2010 január 9

    A Lánchíd rádióban hallottam minap a Soha többé nem hallgatok bluest című számot. Hú! Mondtam, ez a Marathon. Emlékszem, 1992-ben hallottam az együttest a tévében, az Ez a dal most nem mindenkié című számból ugyanis készült videóklip. Rendkívül tetszett. Zenéjüket meg is vettem kazettán, agyon hallgattam, de akazetta az enyészeté lett az évek folyamán.
    Nosza, mondtam, itt a net, lássuk, mit talál. Horváth Attila életmű “trilógiáján” már láttam, néhány Marathon számot.
    Köszönetem a letöltés lehetőségéért, nagy öröm ért a számok “birtokbavételével”.

  56. Dina:
    2010 január 25

    Anno kis gimisként vettük meg a kazit a nővéremmel. Néztem, hogy néhol fellépnek Pesten, de mire felköltöztem Bp-re, eltűnt az együttes.
    A kazit közben átjátszottam mp3-ra, nehogy tönkremenjen, de nem lett az igazi…
    Ma találtam itt rá a két lemezre.
    Köszönet érte, hogy ilyen önzetlenül letölthetővé teszitek!
    Le is szedtem egy lendülettel és rögtön meghallgattam. Olyan volt mint egy kis időutazás…
    Most épp nem elég széles az arcom a mosolyomhoz :o )

  57. katika:
    2010 január 29

    16 évesen hallottam először a rádióban (reklám volt, csak pár mp-es összevágásokból állt), megjegyeztem néhány sorát, de a lényeget, a zenekar nevét rosszul…. Ezért hiába kerestem lassan húsz éve, ám ma az Amszterdam néhány sora alapján megtaláltam végre!!!!! Nagyon köszönöm, hogy letölthettem!

  58. Bodnár Tünde:
    2010 január 29

    Sziasztok!

    Tisztán emlékszem, hogy az első albumról, az “Ez a dal most nem mindenkié” nótából készült videóklip. Remélem Ti is így emlékeztek… Tudja valaki, hogy hol lehet feltalálni? YouTube-on nemvan… Köszönöm!
    Tündi

  59. Dudás Lajos:
    2010 január 29

    Csak annyit lehet ,hogy KÖSZÖNÖM!!!

  60. gezi:
    2010 január 30

    Nagyon örülök,hogy megtaláltam ezt az oldalt és fantasztikus,hogy letölthetőek ezek a remek dalok!!!!A megjelenéskor meg vettem a kazettát,azóta is meg van,de a cd-lejátszóba nem használható most pedig letölthetem és újra halgathatom ez fantasztikus!!!!!!Köszönöm köszönöm és még egyszer KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!

  61. Csengö:
    2010 február 3

    Hát mit is mondhatnék, amikor egy lány aki miatt elkezdtem ejtöernyözni és a tanfolyam vége elött berakta nekem a PUF-nak az ilyen egy férfi én nem ezt akartam szövegű számát mert gyáva volt leülni és megbeszélni a dolgokat, azért is ugrottam… és az ugrás tiszteletére tartott házibulimon kitoltam a fater cuccát a garázsba, és a soha többé nem… cimű számot a szikla ahol laktunk olyan szinten elvitte a lány házáig hogy az anyám aki két utcával arrébb dolgozott a szülöktö tudta meg hogy valami szabadtéri koncert volt szombaton és milyen jol jártak hogy ők a telken voltak.. pedig csak a haverokkal ünnepeltük a férfivé válásunkat… azota a kazi elkopott, a cd karcos lett.. de most megvan minden ujra, és a haverok azóta is…. ami szerintem nektek is fontosabb ebben hogy adtatok valamit a világnak, mert nemcsak egy szobrász lehet művész hanem pl egy Gsm antenna épitő is maradandót hoz létre ha egy adott területen az Ő munkája miatt lehet mobiltérerő, és azon segitséget lehet hivni egy balesethez… magamrol tudom.. és bár két éve egy Ugrás miatt csak bicegni tudok, a lábam szépen javul és tudom egy nap majd lefutom a Marathon-t… mégegyszer köszi és gratulálok, remek lemeznek sikerült.. …

  62. Horváth Zsolt:
    2010 február 9

    Sziasztok, szia Attila!

    Ezt a hozzászólást többszöri nekifutásra írtam…

    Férfiasan bevallom 40 éves pasi létemre itt bőgök a gép előtt mint egy gyerek és könnybelábadó szememtől nem tudtam egy ideig egy betűt se leírni.

    Marathon
    Veletek és rajtatok nőttem fel.. és most is sokszor veletek alszom el.
    ez a Zene és Szöveg volt és van – az életem.

    Úgy ahogy másokat, engem is megfogott anno domini 21 éves kamasz fejjel. Ezt üvöltöztem torkom szakadtáig, szerelmi bánatban, másnaposság előtt és után… és csak úgy. Gyógyír ez mindenre. Ha stresszes vagy, felnyomod csutkára és üvöltesz!! Whaaoouu, de jó is az!

    Az igényességről többen is szóltak, de ez lemez több annál.
    Benne van a lélek, a bánat, az öröm -> az ÉLET.

    Morbid vagy nem, de bevállalom, hogy leírom… megkértem a feleségem, hogy majd a temetésemen az “Időgép” szóljon…. ( persze ráérünk még :-)

    ..és most megtudtam van folytatás…és elérhető :O) .. már izlelgetem.. “minden ezüst és kék”

    egyszerűen !!! K Ö S Z Ö N Ö M !!! !!! K Ö S Z Ö N Ö M !!! !!! K Ö S Z Ö N Ö M !!!

    Mikor lesz koncert??? ;-)

    Üdv
    Zsolt, aki boldog nagyon !!!

  63. Betti:
    2010 március 12

    Hasonló reakciókat váltott ki belőlem, mint az előttem szóló Zsoltiból. A mai sz…..
    zenék nyomukba sem érhet. Férjem általam ismerte meg a marathon-t, neki is megtetszett.

  64. Vámos Zsolt:
    2010 március 25

    Kedves Hozzászólók!

    Engedjétek meg, hogy köszönetem fejezzem ki nektek!
    Meghatódva ülök itt már sokadszorra és megdöbbenve, jó érzésektől túlcsordulva olvasom a bejegyzéseket.
    A 90′-es évek elején számomra a Marathon egy nagyon fontos lépés volt, hiszen akkor volt először alkalmam saját érzéseimet teljesen függetlenül mindenkitől és mindentől dalok formájába önteni. Fájó emlék a mai napig, hogy akkor nem sikerült kiteljesíteni a Marathont, ami sok sok tényező szerencsétlen összejátszásának volt köszönhető.
    Azóta is többször feléledt a pislákoló tűz, és elgondolkodtunk rajta, mi lenne ha tovább folytatnánk. Erre volt is egy kísérletünk 2000 körül, ennek eredménye lett néhány újabb dal, ami letölthető itt. Valahogy a sors ezidáig nem volt hozzánk kegyes, vagy talán csak nem voltunk eléggé elkötelezettek, hogy végigvigyük szándékunkat. Annyi bizonyos, hogy a parázs még nyomokban birtokolja a szikrát és talán egyszer ismét lángra lobban.
    Még egyszer köszönöm Nektek, hogy vagytok és jó szívvel gondoltok a Marathonra!

    Üdvözlettel: Vámos Zsolt

  65. Miklós:
    2010 március 30

    Semmi újat nem fogok írni, csupán megköszönöm, hogy megosztja minden Marathon rajongóval a pótolhatatlan és megismételhetetlen lemezt!
    Higgye el, rengeteg lelket mentett meg az összeomlástól akkor, és remélem most is.

    Anno kevés műsoros kazettát vettem, de ez megvolt, megvan. A minősége romlásával azonban bennem is igényként jelentkezett a digitális változat beszerzése, de hosszú évek alatt rá kellett döbbennem, hogy egyszerűen olyan nincs. Feladtam. És erre egy Isteni sugallatra ma újból keresni kezdtem és hála önnek, megleltem a már eltűntnek hitt poros emlékmorzsáimat.

    Még egyszer KÖSZÖNÖM a zenekarba vetett hitét, a kitartását és az önzetlenségét!
    Áldja Isten mindegyikőjüket!

  66. Sanya:
    2010 május 13

    Sziasztok,

    Azok közé a zenekedvelők közé sorolom magam, akik komment nélkül nem tudnak túllépni egy ilyen élményen, és ha van fóruma, hát „röviden” hozzászólok én is! :o )
    Ezer hála és köszönet! Köszönet, hogy megszületett ez a mestermű, hogy elérhetővé válhat mindenki számára, és külön köszönet a haveromnak, aki ma felhívta figyelmemet erre az oldalra.
    Szerencsésnek mondhatom magam a korábbi hozzászólásokat látva, mert nekem az eredeti CD is megvan. Úgy ~15 éve vásároltam, még arra is emlékszem hol, pedig közel 1000db lemezem van. :o ) Előtte egy havertól kaptam másolt kazin, igen gatya minőségben, de ez mit sem vont le értékéből. Mikor megláttam a CD-t nem hittem a szememnek! Azóta is gyakran hallgatom, persze a másolatot, hogy az eredeti ne kopjon… :o )
    Csak ismételni tudom a fent általatok leírtakat: A zene és a szöveg egyaránt zseniális! Ahogy annak idején Som Lajos fogalmazott, Attila, Te nem dalszövegíró-, hanem költő vagy! A 2002-es dalokról itt és most értesültem, ezer hála érte! A Marathon a magyar kulturális örökség része kéne hogy legyen, méltatlan amit a kiadók tesznek (pontosabban nem tesznek…) Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ne tetszett volna ez a zene: hirdetem az igét, és tuctuc helyett ilyen minőségi alkotásokkal táplálom a környezetem. A munkatársak, ismerősök, rokonok elismeréssel adóznak, ha hallják és persze sokan kérdezik: mi ez? Zene barátom, a javából! Még a most 1 éves kisfiam is szereti, pedig a mondanivalóját nyilván nem értheti… Vannak még ilyen magyar zenék, melyek jobb sorsra lennének érdemesek…
    A letöltések világában élünk, ezért elvesznek a valódi értékek. Ma már nem kunszt az interneten megszerezni azt, amit szeretnénk, ezért a fiatalok számára a kiadványok értéke és jelentősége mérhetetlenül alacsony lett, az előadóknak és a lemezek elkészítésén közreműködőknek meg felkopik az álluk (na meg a kiadóknak is, de az kevésbé érdekel…)
    Én még az a régi vágású srác vagyok, aki nem sajnál pénzt költeni bakelitre, CD-re, de egyre kevesebben vagyunk ilyenek.
    Ámde van ennek egy nagy előnye, s ha már így Rátok találtam Attila, Zsolt, alkalmasint dedikáltatnám is a lemezem, ha nem veszitek tolakodásnak… :o )

  67. Bodnár Tünde:
    2010 május 16

    Sziasztok,

    és igen, kapcsolódva Sanyához, az első cédét én is szívesen dedikáltatnám…. :)

    Tünde

  68. Vámos Zsolt:
    2010 május 21

    Megtiszteltek vele, ha megkerestek minket dedikálás “ügyben”!

    Vámos Zsolt

  69. Sanya:
    2010 május 21

    Köszönjük! Az oldaladon található freemail-es e-mail-t használod? Akkor oda dobnék egy mail-t és lelevelezzük a részleteket, ha Neked is megfelel.
    THX!

    Sanya

  70. Rahó:
    2010 május 28

    Kedves Attila!
    Csak csatlakozni tudok sok előttem szólóhoz, imádom ezt a zenét, de a kazetta megnyúlt, megkopott, ezer köszönet a letölthetőségért!
    Nem lehetne valahogy a ki nem adott Varga Miki-lemezt is letölthetővé tenni?
    Ezer éve keresem a Lánc c. nótát, még anno a Temesvári Rádió magyar nyelvű adásából (!) vettem föl kazettára (hogy nekik honnan volt meg???)
    Még egyszer köszönet és hála.

  71. Kovács Béla:
    2010 május 30

    Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm a letöltés lehetőségét, hiszen magam is 1992-93 tájé-
    kán megvásároltam a kazettátokat (mégpedig több példányban, és kedves barátaimnak is ad-
    tam belőlük…), és azóta folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy pótolhassam a saját
    megmaradt és tönkre ment példányomat egy jobb minőségű hanghordózón lévővel. Komolyan
    mondom, hogy a zenétek „életmentő-gyógyító szépségű” zene, gratulálok hozzá! És köszönet
    tehát ismét! Minden jót!

  72. lal2:
    2010 május 31

    Magáért beszél! Utánozhatatlan! Köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  73. Vámos Zsolt:
    2010 június 1

    Sanyának üzenet:

    …igen, használom a freemail-es címet, de hetente nézem csak!….
    Dobj egy mail-t és megbeszéljük!

    Vámos Zsolt

  74. Conte:
    2010 június 17

    Köszönöm !!!
    Sosem gondoltam hogy Olasz földön lelek rá.
    Réges rég lemondtam a kazirol.
    Most 1 cd a házi Hi-fi-ben egy a kocsiban.
    Laveno mambeloban a szomszédok nagy( örömére.)
    meg az enyémre.
    EZ az anyag mint látható igen időálló.ami biztos készítek egy biztonsági másolatot.
    Rongyosra halgatom Minden bizonnyal.

  75. Ludasi Elek:
    2010 június 21

    Sziasztok.
    Ez egy nagyon szomoru dolog ,hogy a kiadokat nem erdekli egy ilyen minosegu lemezanyag. Sajnos en csak tavaly hallotam eloszor egy szamot a lemezrol (Soha tobbe nem hallgatok bluest), de azonnal megkedveltem. Koszonom a lehetoseget , hogy hallhatom a tobbi szamot is. Regen inkabb kulfoldi zeneket hallgattam, de igy kozel az otvenhez ,egyre inkabb fontos lett a hazai zene is, es amig ilyen zenet , es szovegeket lehet hallani az is marad. Koszonom.

  76. Angyal Károly:
    2010 június 29

    Sziasztok!
    1991-ben voltam 3-os szakmunkásképzős, az ösztöndíjamból elindultam valami hasznosat venni. Fel mentem a salgótarjáni Pécskő Áruház emeletére, volt egy pici hanglemez osztálya, és hallottam hogy VALAMI szól, “ez a dal most nem mindenkié…”.
    odamentem pulthoz, mondtam az eladónak, hogy nekem mindegy mit hallok, mindegy honnan (rádió, magnó, lemezjátszó) egy kazettát kerítsen ettől az együttestől!!!
    1994-ben bevonultam katonának, az addig ronggyá hallgatott kazettát elhagytam…
    2010 januárban megtaláltam ezt az oldalt, nem tudom leírni mit éreztem és azt sem, hogy előtte mikor, éreztem ehhez hasonlót!
    Köszönet érte mindenkinek!!!! :-)

  77. Séra Mihály:
    2010 július 12

    Tisztelt Horváth Attila!
    Nagyon szépen köszönöm a Marathon zenét.
    Amit a cikk is írt róla teljes egészében igaznak mondom én is.
    Sajnos mindenütt falakba ütközik az ember ha egy régebben kiadott lemezt szeretne megvásárolni.
    Én olyan ember vagyok aki megvenné a lemezt ha lehetne,és meg is venném nem csak mondom.
    Igaz nem ide tartozik de a NO zenekar , Azok a fiúk , Bíborszél is egy méltatlanul elfelejtett zenekar
    Séra Mihály

  78. Séra Mihály:
    2010 július 12

    Újra kell hogy írjak.
    Könny szökik a szemembe a sok hozzászólás végett.
    A ’90-es évek elején a ‘depis’ időmben ezek a zenék tartották bennem a lelket.
    KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM

  79. Silverback:
    2010 július 24

    Sziasztok!

    15 éve hallottam utoljára ezt az albumot.Szégyellem magam.Pedig abban az időben a másolat másolata is elrongyolódott.Sokszor eszembe jutottak a dalok,de sajnos így alakult.Most ahogy meghallottam az első sorokat úgy éreztem magam,mint egy időgépben.Először összeszorult a torkom,majd az összes szőröm égnek állt.Azóta földöntúli mosollyal az ábrázatomon ülök,és minden dallammal közelebb kerülök 18 éves kölyökkoromhoz.Egyszerűen zseniális.Visszajöttek régi álmok,érzések.Az összes hozzászólást elolvastam,és örömmel látom,hogy ezzel nem vagyok egyedül.Most pedig,ha nem haragszotok,álmodom tovább.Mindenkinek ajánlom.

  80. Hegyi Attila:
    2010 július 26

    Hála hála és hála kb 15 éve valahonnan volt egy maraton kazim amit rongyosra emésztettem ,azóta keresem ,hogy hol tudnám megszerezni még az Erdélyi Lacival is felvettem a kapcsolatot de nem jött össze a találka az én hibámból és most itt van ez az oldal nem is tudom hogy hogy akadtam rá hogy hogy tévedtem ide de ez a sors keze volt az bizti és itt van hallgatom letőltöttem és megint düböröghet a kocsiban és megtudom mutatni a gyerköcöknek is basszus tényleg nem hiszem el KÖSZI KÖSZI KÖSZI!!!!!!!!!!!!!
    Wishboci(Hegyi Attila ) Ja és az új dalok méltóak a régiekhez!

  81. Bodnár Tünde:
    2010 augusztus 2

    Sziasztok!

    Egyre több rajongó van itt, úgyhogy még egyszer megkérdezem, hátha sikerrel járok: Ugye Ti is emlékeztek, hogy született klip az “Ez a dal most nem….” nótából: Tudja valaki, hogy hol / hogyan lehet hozzájutni?
    Köszönet,
    T

  82. hat:
    2010 augusztus 2

    Szia, Tünde!
    Természetesen emlékszem a klipre, sokáig, sok helyen kerestem – sikertelenül.
    Ha egyszer valahogy, valahonnan mégis előkerül, azonnal felteszem ide.

  83. Vámos Zsolt:
    2010 augusztus 5

    Sziasztok!

    A videó klipet én is próbáltam megtalálni, felvettem a kapcsolatot a készítőivel is, de olyan régen volt, hogy már ők sem tudtak segíteni.
    Nekem van pár tévés felvételem, ahol ezt bemutatták, de emlékeim szerint sehol sem adták le teljesen…
    Egyszer majd végig nyálazom az összes videó kazettámat, hátha…..

    Üdv! Vámos Zsolt

  84. Bodnár Tünde:
    2010 augusztus 14

    Sziasztok!

    Attila, Zsolt, nagyon drukkolok, a többiek nevében is , gondolom, hogy meglegyenek azok régi-régi felvételek. Kívánok hozzá sok időt, türelmet, és persze sikert! :)

    Tünde

  85. REgon:
    2010 szeptember 4

    Attila, Zsolti,

    akkor talán tényleg itt az ideje, hogy megcsináljuk mindazt, amit az Arénában beszéltünk a back stage-ben… Koncert, lemez, saját oldal…

    Ahogy hajdan, most is számíthattok rám, még ha Attila, mi szerencsére nem is csináltunk akkor együtt kiadót! :) Szóval, mit segítsek, hogy legyen?

  86. Vámos Zsolt:
    2010 szeptember 7

    Szia Egon!

    Tartok tőle, hogy nem nagyon lesz semmilyen folytatás. Több oka is lehet ennek…Az egyik, hogy úgy érzem, hogy Attilán és rajtam kívül az érintetteket nem nagyon érdekli, mondom ezt abból kiindulva, hogy nemrég felvetődött egy “újra koncert” gondolata…
    Ám azonkívül, hogy futottam pár kört helyszín ügyben és felhívtam minden érintett zenész társamat, semmi nem tudott történni. Egyrészt a pénztelenség és a támogatás hiánya miatt, másrészt az idő-energia-ráérés problémaköre miatt, de engem leginkább az zavart meg a kavarásban, hogy azóta sem érdeklődött senki sem az érintettek közül….elvártam volna, hogy legalább megkérdezzék, hogy alakulnak a dolgok…..
    Az a helyzet, hogy egy személyben pedig nincs kedvem felvállalni az összes teendőt a szakmai és szervezési ügyekben, mert annyi időm és energiám nincs.
    Valamint azt sem szeretném érezni, hogy csak engem érdekel ez igazán…
    Amikor az “újra koncert” ügyben igényes helyszínt kerestem és szóba jött az A38, igazából akkor szembesültem azzal is, hogy nincs pénz sem….semmire, márpedig anélkül értelmetlenség ebbe belevágni….
    Magam részéről a szakmai dolgokon kívül mást nem tudnék és nem is szeretnék felvállalni, mert sem időm, sem energiám, sem kedvem nincs máshoz.
    Az is éppen elég nagy feladat lenne, hogy a zenei-szakmai ügyeket rendbe tegyem.
    Úgyhogy ha nem történik valami csoda, akkor úgy érzem, soha többé nem fogunk együtt játszani blues-t…..

    Annak idején beszéltem szinte mindenkivel a zenekarból, de senki füle botját sem mozdította….mindenki csak a készre vár, az pedig így nem lesz!

    Üdv! Vámos Zsolt

  87. hat:
    2010 szeptember 8

    Talán jobb is így. Titokban terjed, az találja meg, aki igazán szereti. És valószínűleg tovább is adja azoknak, akik talán majd szintén szeretik. Zenekar ugyan nincs, de zenék, dalok azért vannak és maradnak. Már több, mint tízezer látogató töltötte le, vagy hallgatta, olvasta.
    A hozzászólások pedig magukért beszélnek.
    Egy esetleges koncert természetesen jó lenne, de lehet, hogy ezt a kis titokzatosságot, a rátalálás, az emlékezés, vagy a megismerés örömét már el is venné.

  88. Vámos Zsolt:
    2010 szeptember 8

    Attila!

    Egyetértek! ….Bár azért jó lenne egyszer egy igazi, jó koncerten is játszani ezeket a dalokat! Nekem azért van egy kielégületlenség érzésem ebben az ügyben már idestova 18 éve……

    Zsolt

  89. Lara:
    2010 szeptember 22

    Köszönöm!!!
    Nem tudtam, h ennyien szeretik a zenekart, amikor még létezett, akkor is csak véletlenül ismertem meg, alig lehetett megszerezni a zenét.
    Évekig hallgattuk először kazettán, aztán cd-n a Marathont, és nagyon sokat jelent még mindig.
    Az újabb albumról egyáltalán nem tudtam, pedig évekig reméltem, hátha létezik valahol még Marathon szám.
    Az ,,Ő is” című szám nagyon megrázott, kiborított, mélyen érintett, nem tudom, képes leszek-e egyszer majd bőgés nélkül hallgatni. Ezzel együtt tökéletes, értékes, zseniális, ahogy a többi is.
    Köszönöm!!!

  90. Gyöngyvirág:
    2010 október 8

    Gimis koromban, 18 évesen, 18 éve rongyosra hallgattuk a kazettát a barátaimmal…. nagyon jó érzés újra hallgatni a dalokat… KÖSZÖNÖM!!!!

  91. Kriszh:
    2010 október 9

    Köszönöm a Marathon albumot, nekem az egyik nagy-nagy kedvencem!!!

  92. Zsódy:
    2010 október 25

    minden nap van nap, de néha másnap is, na ilyenkor szokott az eszembe jutni “a szombatról keddre virradó reggel az összes fejem zúg….” időről-időre mindig különböző módon kerestem ifjonti korom A ZENEKARÁT, de hogy miért csak ma jutottam el idáig, hogy beírjam a keresőbe kedvenc mondatomat nem tudom….

    Köszönöm Nektek, hogy a zenéi időgépetek segítségével visszamehettem és visszamehetek bármikor az előző életembe….

    K Ö S Z Ö N Ö M ! ! ! !

  93. Majoros Balázs:
    2010 október 27

    Most bukkantam erre az oldalra, s nagyon megörültem….Minden dalt letöltöttem, s sorra hallgatom…
    A “Kopott házak hercegét” hallgattam meg legelőször, s azonnal egyfajta “Exotic feeling” kapott el:) Mintha Sipos F. et hallottam volna, s még a női vokál is ugyanaz mint az Exotic válogatáslemezén:) Egyből beleszerettem ebbe a zenébe…

    Felfoghatatlan számomra, hogy EZ a Zenekar miért nem ért el nagyobb sikert-és miért nem haraptak rá a kiadók????….:(

    Zseniális munka! Köszönöm én is!

  94. Séra Mihály:
    2010 október 29

    Kedves Majoros Balázs!
    A kérdésedre engedd meg hogy én válaszoljak.
    Azért nem kell a kiadóknak ez a jellegű zene, mert “túl” igényes.
    Ha megnézed a hazai pop-rock és egyéb zenei palettát a régiek kivételével, -persze akik küzdenek a fennmaradásért -,elég tingli-tangli nyegle zenének nevezett förmedvényt adnak ki, azon a címen hogy erre van igény. Szerintem pedig inkább az anyagi dolgok játszanak szerepet, mert olcsóbb ezeket kiadni. Ránk erőltetik.
    A régi zenészekre visszatérve, had hozzam fel az Eddából Patakyt. Előre leszögezem, hogy imádom, hiszen ezen nőttem fel (38 éves vagyok). Megnézed a zenék szövegvilágát. Annó azért volt egy kis burkolt célzás a zenékben .Akkor még nem lehetett kimondani, mellé kellett beszélni. ( A BIKINI vitte ezt mesterfokra) A mostani zenéi viszont az Eddának csak a szerelemről szólnak, kivéve egy-két számot, de azt nem adja egy rádió sem.Ma már ki lehet mondani nyíltan a véleményed és így ellaposodott a zenei világ szövegkörnyezete. Ezért hallgat inkább a többség külföldi zenét, hisz úgysem érti (tisztelet a kivétel).Lehet hogy zsíros kenyérről vagy szidja anyánkat, stb énekelnek.
    Nem is ragozom tovább, gondolkozz el ezeken és rájössz, hogy így van.
    Üdvözlettel: Misa a zenebolond.

  95. Vámos Zsolt:
    2010 november 2

    …hogy ez a zenekar miért nem ért el nagyobb sikereket, annak számos oka van. Emberi, pénzügyi, szakmai, divat, stb….
    Kár ezen most már “agyalni”….beteg világban élünk, ahol a zene is számos kórral küszködik.

  96. Sherry:
    2010 november 8

    Köszönöm szépen. Végre ráakadtam. Én még az első kazettát hallgattam rongyosra…. Nagyon örülök, hogy megtaláltam.

  97. Tibi:
    2011 január 11

    19 év után találtam rá újra! Katona voltam mikor a laktanyában éjjelente walkmanen hallgattam a kazettát! az azóta eltelt időben meg is feledkeztem róla, nemrég bevillant az emlék, de sajnos semmire sem emlékeztem se a zenekar nevére sem valami dalszöveg címére sem! nagyon szomorú voltam, hogy talán soha nem találok rá erre a zenekarra ami sok szomorú estén tartotta bennem a lelket anno!
    egyedül valami herceg maradt meg bennem, a youtubon sok órányi keresgélés után földöntúli örömmel találtam meg:a Marathon, annyi régi emlék szakadt fel bennem a dalok újra hallgatása közben! köszönöm az együttesnek! egy rajongó!

  98. Rob:
    2011 január 11

    Mennyi érdekes és egyedi történet… Én speciel az m1-en hallottam, mondom rákeresek mert unatkoztam. Aztán rátaláltam erre az olalra. Köszönjük

  99. Szabi:
    2011 január 14

    KÖSZÖNÖM!!

    Nagyon jó újra hallgatni a sok remek dalt, fiatalkoromban nagyon sokat hallgattuk baráti körben. Szinte hihetetlen, de voltak olyan összejöveteleink, ahol csak hallgattuk a jó kis magyar rockzenét és persze lefolyt pár üveg sör is…
    1992-ben még épp csak egy éve voltunk túl az érettségin, friss jogosítvánnyal, tele energiával vetettük bele magunkat a munka világába, rengeteget kocsmáztunk, olykor hajnalig videóztunk, szinte minden nap találkoztunk a haverokkal. A zene folyamatosan ott volt velünk.
    Akkoriban még Tátrai Band-et, Exotic-ot, Beatricét, Bikinit, Hobót, Aurórát, Topó Neurock-ot, Neurotic-ot stb. stb. hallgattunk, sokat jártunk kisebb koncertekre, nagy idők voltak.

    El fogom küldeni a barátoknak a Marathon Lemezt, biztos örömet okozok majd ezzel.

    Üdv. Szabi

  100. Oláh Zoltán:
    2011 január 20

    Sziasztok, leirhatatlanul örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. A Marathon zenéje a lelkemet mentette meg annak idején a válásom után. Köszönöm!

  101. Francsics Csaba:
    2011 február 4

    Kedves Attila!

    Köszönet a Marathon dalokért, a letöltési lehetőségért! Örömmel újságolom, hogy nemzedékeken át ível a zenekar dalainak szeretete!

    Köszönettel:

    Csaba

  102. Vámos Zsolt:
    2011 február 7

    Meghalt Gary Moore, akinek nagyon sokkal tartozom………
    A Marathon zenéje nyomokban tartalmazza az ő lelkületét és inspirációját.
    Fáj, hogy elment…..nagyon fáj!
    Talán egyszer már csak az ő emlékére is összehozom utoljára a Marathont egy koncert erejéig…………………………………..talán! Nem tudom…………

  103. Alex:
    2011 február 17

    Üdvözletem!
    Nagyon jó ez az oldal!További jó munkát,sok sikert kívánok!!!

  104. Deák László:
    2011 március 2

    Sziasztok!
    Én sosem hallottam korábban erről az együttesről, ma küldte át az oldal linkjét valaki, aki nagyon kedves nekem, és régi Marathon- rajongó. Letöltöttem és meghallgattam a számokat, és – igencsak meglepődtem!
    A 80-as években az East és a Solaris voltak a kedvenceim a hazai zenekarok közül, ők is hamar eltűntek, pedig még némi publicitást is kaptak annak idején. Úgy tűnik, a közízlés és a kereskedelmi rádiók nem tudnak mit kezdeni az igényes zenével!
    Élvezet hallgatni ezeket a nagyon gazdagon hangszerelt, telt hangzású dalokat; a szépen felépített, letisztult szólókat, és nagyszerűek a szövegek is.
    Nem gondolkoztatok még egy Marathon alapon, ahová az emberek önként felajánlhatnának egy-egy összeget? Miért ne támogathatnánk a kedvenc zenészeinket??
    Szerintem mindenki szívesen áldozna valamennyit egy nemes cél érdekében…
    Üdv: Lacus

  105. Józef:
    2011 március 24

    Nagyon örülök hogy ez a lemez megvan CD-n, zseniális munka. Sok fajta zenét szeretek és hallgatok az elektronikustól a rockig, de ez egy mestermű. Éppen ezt hallgattam egyszer mikor itt volt a barátnőm, Ő is felfigyelt rá, egyből a telefonjára is rakatta a zenéket. Nem tudnék kedvencet mondani az albumról, minden dalt szeretek ennyi idő távlatából is.

  106. KOVÁCS Zsolt:
    2011 május 27

    Semmi egyebet hozzátenni nem tudok a megelőző hozzászólásokhoz, de ezt nézzétek el: csak feliratkozom a “Horváth Attila”-, illetve a “Marathon”-rajongók listájára.
    Én is egy magam digitalizálta szalagról hallgattam eddig, mivel a régi lemezt (sem) tudtam megszerezni. Én sem tudok napirendre térni afölött, hogy tűnhetnek el ilyen produkciók. Mondanám, hogy szerencsére nem is tűnt el, ám meggyőződésem, nem szerencse kérdése, hogy ennyi embert érdekel ma is ez az alkotás.
    Ma már nem csak én és a párom, de a 7 és 10 éves fiaim kedvence is ez a zene: ezek a dalok nálunk kérésre szólnak. Ha egy kisgyereket is lebilincsel a zene hangulata és együtt énekli a szövegét; kérdezi, mi mit is jelent, akkor csak megerősít, hogy a szokásosan maga színvonalú “Horváth Attila-szövegek” itt egy különösen jól megkomponált zenével találkoznak. Fentebb említette egy hozzászóló az énekes teljesítményét: örültem, hogy így kiemelte. Tényleg sokoldalú, sokszínű előadás.
    Valahányszor hallom ezeket a dalokat mindig azon morfondírozom, hogyan lehet valami ennyire professzionális, amikor nem a zene, nem a billentyű, nem a szaxszofon, nem az ének dallama vagy a dalszöveg, hanem az egész kerek annyira magától értetődő, mintha mindig ezt akartam volna (én, a hallgató) mondani – csak persze nem vagyok rá képes. Jó hogy más képes rá!
    Fantasztikus élmény. Köszönjük!

  107. Gyenes Ádám:
    2011 június 7

    Régóta kedvenceim a Horváth Attila nevével fémjelzett dalok, nagylemezek – évek óta szeretem Charlie, vagy a Korál muzsikáját, gyerekkorom meghatározó zenekarai közé tartozott a Piramis, és életem egyik legszebb időszakát és egy nagy szerelmet kísértek végig a Tunyogi Rock Band dalai. Én hiszem azt, hogy ebben nemcsak az előbb felsorolt kitűnő zenészeknek, zenekaroknak van nagy szerepe, hanem Horváth Attila nagyszerű szövegeinek is. Nemrég múltam 30 éves, az elmúlt hetekben valahogy újra kezembe került az Attila életéről szóló könyv, a hozzá tartozó cd lemezzel együtt – jó volt újra olvasni a szövegeket, meghallgatni a dalokat. Aztán a honlap böngészése közben ráakadtam ezekre a felvételekre, az általam eddig ismeretlen Marathon együttes dalaira. Azt hiszem, a következő 30 évben már ezek a a csodálatos szerzemények is mellettem lesznek, csak lemásolni, ismételni tudom az előttem is leírtakat: fantasztikus zene, magas színvonalú dalszövegek, mindez egy olyan érett és egységes produkcióban, ami világ szinten is ritka, nemhogy szűk hazánkban …. és én boldog vagyok, hogy ennek mostantól én is részese lehetek!!! Kedves Attila, és kedves Vámos Zsolt!!! KÖSZÖNÖM!!!!!

  108. hat:
    2011 június 9

    Ádám, én köszönöm.
    Gondolom, megtehetem Zsolti nevében is.

  109. Vámos Zsolt:
    2011 június 10

    Attila!

    Csatlakozom hozzád!

    Ádám! Köszönjük!

    Üdvözlettel: Vámos Zsolt

  110. Kováts Krisztián:
    2011 július 27

    Köszönettel tartozok mindenkinek, aki részt vett ezen produkciók megalkotásában.

    Milliónyi zenét és stílust szeretek, számtalan zenét hallgatok, sok olyant, amit Magyarországon nem futtatnak, de a Marathon egy etalon.
    Szerintem az a zseniális az egészben, hogy igényes, de ennek ellenére is könnyen emészthető és nagyon szerethető az egész.

    Őszintén bevallom a dalszövegekre ritkán figyelek oda kellően, de ezek annyira jók, hogy akaratlanul is az emberbe rögződnek az emlékezetes sorok.

    Amúgy a napokban gondolkoztam azon, hogy mit kellene újra meghallgatni és eszembe jutott a Marathon. Erre megtalálom az oldalt és előkerülnek az “új” számok.
    Hihetetlen élvezettel hallgattam meg az újakat is és másoknak közreadott felbuzdulásomban remélhetőleg szereztem már pár új hívet is.

    Tényleg nagyon kellene egy koncert ebben a sívár hazai zenevilágban.
    Ahogy Zsolt korábbi hozzászólását olvastam, akár az inspiráló Gary Moore témára épülő emlékkoncerttel párosítva még a “kegyetlen” producerek is esetleg meggyőzhetőek.

    Csak ismételni tudom magam, ezer köszönet mindenkinek!

  111. Andrásy Zoltán:
    2011 augusztus 28

    Engem a zene iránti szeretet hozott el erre az oldalra.
    Gyermekkorom óta nagy zenegyűjtő vagyok. Az Elcserélném én a világot, a Két álmodozó-t, a Homok a szélben-t (és még sorolhatnám) a Tesla B90-el rögzítettem a rádióból valamikor és most, hogy már a zsebünkben elfér több polcnyi hanglemez, magnószalag, kazetta, visszagondolok azokra az előadókra, akiket szívesen hallgatok napról-napra.
    Köszönöm az élményt és a lehetőséget!
    Minden tiszteletem a művészeké, akik értéket hagynak maguk mögött!

    Nagyszerű munka, nagyszerű emberektől!
    Kívánok Mindenkinek további, korlátlan alkotóerőt!

    Hálával és köszönettel: Zoli.

  112. hat:
    2011 augusztus 28

    Kedves Zoltán!
    A soraid köszönöm!
    Viszont negyven éve körülbelül negyvenezerszer voltam kénytelen elmondani – itt ezen az oldalon is sokszor -, hgy NEM VAGYOK AZONOS A TÁNCDALÉNEKESSEL!
    Csak névrokonok vagyunk.

  113. Andrásy Zoltán:
    2011 augusztus 28

    Tisztelt Attila!
    Elnézést kérek, hogy félreérthetően írtam. Igazából hosszabbnak szántam az írásom és amikor rövidítettem rajta nem voltam elég figyelmes.
    Tudom, hogy nem azonos a táncdalénekessel.
    A lényeg, hogy az ő nevén keresztül jegyeztem meg valaha az Ön nevét és amikor ma zenéket válogattam beírtam a keresőbe és nagyon örültem a weboldalának.
    A testvéremnek azonnal el is küldtem a linket, mert szintén kedveli a stílusát.
    Minden jót kívánok!

    Köszönettel: Zoli

  114. Séra Mihály (miskanaruska):
    2011 szeptember 20

    Egy valamit nem értek, miért nem adják a rádiók ezeket a zenéket?
    Vagy ez is pofára megy, mint minden Magyarországon?
    Miskanaruska

  115. Kalmár Gábor:
    2011 október 14

    Mint sok előttem szóló köszönöm én is a zenéket. Lemaradtam 92-ről, én 93 tavaszán ismertem meg a zenéket, lassan 20 év távlatából már mindegy :) Ha megjelenne a CD, pláne dedikált, már rendelném is. A “Szombatról keddre virradó reggel az összes fejem…” talán a magyar pop/rock történelem legütősebb mondata, sőt nem talán…biztos:))) Akkoriban szerettem Kenny G-t is, így az Instrumental c. szám külön kedvencemmé vált.

    Üdv: Gábor

  116. Tünde:
    2011 október 20

    Köszönöm a letöltési lehetőséget!!! Anno réges-régen egy SOTE szilveszteri bulin hallottam a Marathont, utána megvettem a kazettát, amit én is rongyossá hallgattam :) Nagyon örülök hogy most letölthettem a dalokat!

  117. Király Pál:
    2011 november 7

    Valószínűleg meg fogtok kövezni a véleményemért, hisz itt mindenki csak a jót mondja a dalokról, de felvállalom. Én is a jóval kezdem. Jók a szövegek. Jó a zenekar, minden zenész jól teszi a dolgát. Jó minőségűek a felvételek. Hát akkor mi a baj? A dalok.
    Egyszerűen rosszak. A rock műfajban tucatzene, ezerszer hallott zenei fordulatok. Többször meghallgatva az egész anyagot a részletek jók, szépen szól a gitár, jó a vokál, az énekes nem hamis, mint Hobo, csak a dalok nem állnak össze egyedivé, jellegzetessé.
    Nincs zeneszerző, nincs emlékezetes dal. Ha az éneket levenném nem tudnám megmondani, hogy egy új csapat zenél avagy a Lord, a Bikini, az Edda stb. Nincs egyéni, jellegzetes stílus.
    Nekem hiányzik legalább egy gyors szám is, így együtt kicsit öreges, túl nyugodt, álmosító zene. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy egy taknyos tini miért erre a zenére akar pörögni, elmondom, hogy 59 éves vagyok.
    Talán a kiadók is ilyen füllel hallgatták az anyagot. Bocs, hogy mertem őszinte lenni.

  118. Vámos Zsolt:
    2011 november 9

    Köszönjük a hozzászólást!
    Természetes, hogy nem tetszhet mindenkinek ez az anyag, hiszen mindannyian mások vagyunk és a zene nagyon szubjektív műfaj. Azért azt talán érdemes figyelembe venni, hogy ez az anyag 1992-ben született!
    Valószínűleg kissé felületesen hallgatta a felvételeket, hiszen akad gyors tempójú dal is közte, ezek a következők:
    Ez a dal most nem mindenkié
    Még egy éjszaka nem adott senkit
    Dalok a szeptemberi hídon
    Nagyvárosi éjszakák
    stb….van még pár.
    Persze az is szubjektív, hogy ki mit nevez gyorsnak, van akinek egy 220 bpm-es /tempó mértéke/ dal is andalító , de van aki a 90 bpm-es lassú tempót is a speed metal műfajába sorolja.
    Az pedig, hogy nincs egyéni jellegzetes stílus, kissé zavaros és megfoghatatlan észrevétel………..de lehet.
    Valamint az, hogy “a rock műfajában tucatzene”, megint csak sántít, hiszen ennek a lemez anyagnak a készítése során nem volt cél a műfaji behatároltság………ez a zene nem rockzenének készült. Csak “úgy” lett, és az elmúlt majd 20 év is azt bizonyította, hogy sok embernek nagyon sokat adott és jelentett.

    Mindent összegezve talán megbocsájtható, hogy ez a zene egy 20 éves fiatal első szárnypróbálgatásaként keletkezett a 90′-es évek elején, aki lehet, hogy már akkor is öreges volt………….

    Még valami:
    A kiadók füle a legtöbb esetben a pénz csörgését és a bankjegy kupacok gyűrődésének hangját hallja meg amikor begyűri a zsebébe, és eme képessége a legtöbb esetben a lemezek megjelenése előtt élesedik, amikor a gyanútlan kezdő előadók /még/ lelkesen megpróbálják valamilyen formában megjelentetni a munkájuk eredményét……………..remélem érthető,mire gondoltam.

    Nincs miért bocsánatot kérni, hiszen mindenkinek joga van véleményt mondani, de…
    De talán ma, amikor ebben a zűrös képmutató és értéktelen hulladék világban élünk, amikor a zenének már semmilyen értéke és szerepe nincs, és a zeneipar tucatjával ontja magából a szemetet, talán nem annyira helyénvaló és időszerű egy ilyen hozzászólás.

  119. hat:
    2011 november 9

    Zsolti megelőzött a válaszával, amiben nagyjából mindent le is írt.
    Én is megerősítem, ne aggódj, senki nem kövez meg az őszinte véleményedért.
    Valamit azért hozzátennék Zsolt mondataihoz. Elsősorban a dalokról és a Marathon-stílusról.
    Amikor megkerestek a srácok, én már felnőtt (40 éves) tapasztalt, régen és folyamatosan dolgozó szövegíró voltam. Régi motorosokkal, kiemelkedő figurákkal jártuk meg sokszor is a mennyet meg a poklokat. Akkoriban már nemigen vállaltam el felkéréseket, tekintve, hogy az energiáim végesek, állandó társaim épp elég feladattal láttak el – meg aztán már nem is tudtam olyan könnyen szerelembe esni, mint lelkes fiatalként. Már a korkülönbség is kezdett szabad szemmel is láthatóvá válni köztem és a pályakezdő zenészek, zenekarok között.
    Amikor meghallgattam Zsolték demóját, mindaz amit fentebb “kifogásként” írtam, tíz perc alatt köddé vált. Mert éppen a dalok vettek le a lábamról, első hallásra. Számomra ismeretlen fiatal emberek senki máséval össze nem téveszthető, rabul ejtő, gondolat- és érzelemgazdag, érett dalok sorát tették elém. Nem akartam én semmilyen kategóriába belegyömöszölni őket, nem akartam fazonírozni, nem akartam az érvényesülés kompromisszumaival kapcsolatos bölcs tanácsokkal a kedvüket venni – egy valamit akartam: együtt dolgozni velük. Elsősorban Zsoltival, mert még egyszer mondom, a dalok varázsoltak el. Mindegyikben – tempótól függetlenül – volt valamiféle megfoghatatlan lebegés, nyugalom, derű, dac és költészet. Amitől aztán én is változtam egy kicsit: egészen más jellegű szövegek születtek, mint amiket akár korábban, akár később másoknak írtam.
    Hogy ezek között voltak-e emlékezetes, maradandó érvényű dalok, azt természetesen nem nekem kell megítélnem (számomra majd mindegyik az), de a fenti hozzászólások azt igazolják, hogy talán igen. Hogy mennyire válhattak slágerré, a legszélesebb körben is ismertté – az már akkoriban sem csak a dalokon, zenekarokon múlott. Másrészt a dalok írása közben ez egyáltalán nem volt szempont. Belülről érkező örömzene volt ez, amire bizonyíték, hogy a tíz évvel később született dalok hajszál pontosan adják vissza ugyanazt a világot, ugyanazt a hangulatot, ugyanazt az örömzene jelleget, amit az első lemez hozott létre.
    Hogy mennyire egyéni volt a hang, arra egyetlen példát mondok.
    Mivel nagyon szerettem ezeket a dalokat, az elmúlt húsz évben számtalanszor megpróbáltam egyet-egyet megmenteni, valamelyik éppen születőben lévő lemezen újra közönség elé vinni. Egyszer sem sikerült, aminek egyetlen oka van.
    Senkinek az arcához, stílusához, egyéniségéhez nem illettek. Se idősebb, se fiatalabb, se férfi, se női előadó, se zenekar nem tudott velük mit kezdeni, minden lemezről kilógtak, éppen az egyediségüket, a hitelességüket veszítették (volna) el.
    A Marathon világot.

  120. dugajoe:
    2011 december 9

    Üdv!

    Mindjárt itt a 20. szülinap

    Nem próbáltok valamit előcsalni a pincéből?

    (de jó is lenne)

  121. Vámos Zsolt:
    2011 december 9

    Kedves dugajoe!

    Jelenleg a jövő év márciusi koncert megszervezésén dolgozunk! :) )))
    Hamarosan meg lesz a pontos dátum, már csak az kell, hogy minél több emberhez eljusson az információ erről. Rajta vagyunk, de minden segítség jól jön!!!!!!!

    A Marathon együttes megalakulásának 20. évfordulóján szeretnénk egy exkluzív koncertet szervezni, amelyhez elképzeléseink szerint kapcsolódni fog egy különleges cd lemez is, amelyen átdolgozott /felújított/ formában lesznek hallhatók a dalaink, köztük olyan is, amely soha sehol nem jelent meg! :) )))

    Reményeink szerint sokan eljönnek azok közül, akik valaha is szerették ezt a zenekart!
    Igazi zenész kavalkád is lesz! Ott lesz mindenki, aki részt vett a dalok elkészítésében! A teljesség igénye nélkül pár név a fellépőkből:

    Hetényi Pál
    Vámos Zsolt
    Szappanos György
    Kató Zoltán
    Vermes László
    Galambos Zoltán
    Lőrincz Viktor
    Sárik Péter
    Szentmihályi Gábor

    …és természetesen Horváth Attila is velünk lesz!!!!!!!! :) ))))))))))

    Lesznek különleges vendégek is, de erről majd később……..

    Kérek mindenkit, valamilyen formában jelezze számunkra, ha részt venne ezen az eseményen! Ezt megteheti az én email címemen: vamos.zsolt@freemail.hu
    A Facebook oldalon is hamarosan elindul egy hivatalos oldal, de egy kisebb felület már most is megtalálható az én oldalamon belül!

    Vámos Zsolt

  122. Bodnár Tünde:
    2011 december 21

    Ha egyedül leszek, akkor is megyek! :)

    Tünde

  123. Laci:
    2011 december 22

    Nagyon örülök hogy rátaláltam erre az oldalra. A Marathon kazettám volt az első ami azért ment tönkre mert agyonhallgattam. Talán a Hetényi hangfekvése az, amit végig tudtam énekelni rendesen, levegővétel nélkül a kocsiban :-) Aztán pár évvel később Erdélyi Laci adott egy másolt CD-t, kocsijától szaladtam vissza a rádióba mert volt kb négy percem zenét cserélni :-) Szóval nagyon örülök hogy mégsem ette meg nyom nélkül a Zenekart az idő vasfoga.

  124. joeperry:
    2012 február 7

    Nagyon fiatal voltam még ’92-ben, így csak ma bukkantam rá erre a lemezre, de órák óta hallgatom folyamatosan, egyszerűen fantasztikus. Köszönet érte!

  125. Norbi:
    2012 február 26

    Nagyon köszönöm a lehetőséget!
    Sokáig kerestem a ezeket az “elveszett” dalokat reménytelenül!
    Nosztalgiázhatok újra!
    Még egyszer köszönöm!

  126. Nita:
    2012 március 1

    Hűűű… Ezt nem hiszem el!!!
    20 éve hallgattam ezt a zenét és EMLÉKSZEM a szövegre! Csak úgy előjön.
    Persze ez a hang valószínűleg beleégett az agyamba. ;)
    Köszi a letöltési lehetőséget!

  127. Tomecs G.:
    2012 március 2

    Ez egy nagyon nagy ajándék mindenki számára! Nem is tudom mit mondjak! 92-ben amikor megjelent az első album akkor azonnal megvásároltam kazin és cd-n pedig nem volt még cd lejátszóm. A kazit rongyosra hallgattam és a cd ma is az egyik kedvencem! Láttam őket koncerten is és engem nagyon lenyűgözött a produkció. Kíváncsian és várakozással telve indulok el 03.07.-én az A-38 fedélzetére. Remélem beférünk és azt is remélem ,hogy ez egy feltámadás kezdete és még nagyon sok dalt és élményt kapunk még tőlük és persze tőled! Köszönöm és sok sikert jó egészséget kívánok ! Tomecs G. ( egy hazai rapper )

  128. JoeGlad:
    2012 március 8

    Nagyon élveztem a koncertet, köszönöm!

  129. Sanya:
    2012 március 8

    A koncert élménye feledhetetlen! Zseniális zenészek zseniális előadása.
    Köszönet a közvetlen, baráti hangulatért, és azért is, hogy a rég tervezett dedikálás is megtörténhetett. A megvásárolható CD-nek is nagyon örültem egyben tisztelettel érdeklődnék, hogy van-e még lehetőség vásárolni, ugyanis a koncert és hangulat hevében mindössze egyet vásároltam és elégé el nem ítélhető módon megfeledkeztem a koncerten részt venni nem tudó rajongó barátokról… :( Szóval tudnék még venni 2 CD-t?

  130. Cserháti Antal:
    2012 március 8

    Fantasztikus hangulat remek zene kiváló hangzás, nagyon nagy élmény volt, köszönjük!!

  131. Vámos Zsolt:
    2012 március 13

    Sziasztok!

    Továbbiakban is lehetséges CD-t venni! Budapesten a CD Pincében lehet kapni, valamint a Facebook-on a hivatalos oldalon is lehet nekünk üzenni és postai utánvéttel tudunk küldeni!
    Limitált kiadású lemez, ezért érdemes betárazni, mert nem lesz több ebből a kiadványból!
    Nagy valószínűséggel előbb-utóbb valaki felteszi a netre is, mégis azt gondolom, hogy érdemes egy kézzel fogható darabot beszerezni….már csak a tisztesség kedvéért is! :)

    Üdv! Vámos Zsolt

  132. Séra Mihály:
    2012 április 2

    Sziasztok!

    Én már igényeltem egy példányt a fácsén!
    Remélem Szabolcs-Szatmár- Bereg megyébe is eljut egy példány HOZZÁM!

    Miskanaruska

  133. Borbély Lajos:
    2013 január 5

    Nagyon hálás vagyok a zenékért. Letöltöttem, s ma gazdagabb lettem.
    Köszönöm!

  134. Séra Mihály:
    2013 január 25

    Volna egy érdekes kérdésem, Mennyi példányban jelent meg a “régi-új” lemez. Azt tudom, hogy az első kiadás CD formátumban (1992) “kemény” 500 példányban készült. Sajnos a kazettám már rongyosra hallgattam. De hála a letölthetőségnek, lementettem.
    Üdv: Séra Mihály

  135. Vámos Zsolt:
    2013 február 27

    1000 db lett legyártva……van még!

  136. Öcsi:
    2013 június 15

    Köszönöm!!!
    Majd 20 éve hallgattam utoljára.. és emlékszem minden szóra…
    Természetesen ha lehet megveszem eredetiben is, de amikor nagyon kerestem már akkor sem volt sehol. Én is kazettán hallgattam amíg megvolt. Megnézem a CD pincében…

  137. Drazsen:
    2013 október 1

    Üdvözlet!Ezer éve kerestem.Imádott lemez volt,hatalmas kedvenc,életem legnagyobb szerelmi időszaka köthető hozzá.! Csodálatos emlékek..
    Nagy tisztelettel köszönöm

  138. Robág:
    2013 november 21

    Nagyon köszönöm!
    Meg volt kazettán, remélem, hogy most már meg lesz CD-n is!

  139. Soprano:
    2014 január 26

    Istenem mekkora zene volt…..
    Valahogy nem fér a fejembe,hogy egy ekkora MUZSIKA hogy a fenében nem tud ma piacon lenni….számomra ez nagyobb rejtély bárminél.Mindenesetre hallgatom…terjesztem…és köszönöm….

  140. Andrea:
    2014 június 8

    Nagyon szépen köszönöm a feltöltést. Igazi zenei érték amit őrizni fogok. :)

  141. L Zoltan:
    2015 július 12

    nagyon jo.

  142. potosszisz:
    2015 augusztus 8

    megint felfedeztük! köszönjük!

  143. D. Zoltán:
    2017 január 13

    Meg van az eredeti első CD! Nagyon jó zene! A 2002 -es lemez létezik CD változatban?
    Nagyon szívesen tartanám a polcomon. Erdélyi Laci vitt bele ebbe a remek zenébe!
    köszönöm!

  144. D. Zoltán:
    2017 február 3

    Megvettem a második CD-t! Remek zene! Várom a következőt!

  145. AlbertNes:
    2017 március 21

    Говоря [url=http://ocenka-v-spb.ru/opredelenie-materialnogo-uscherba.htm]определение размера материального ущерба[/url] об оценке объекта недвижимости,
    мы всегда подразумеваем определение стоимости определенного права для рассматриваемый объект.
    В отношении любого [url=http://ocenka-v-spb.ru/opredelenie-materialnogo-uscherba.htm]определение размера материального ущерба[/url] объекта, будь то земельный часть, строение, склад иначе здание,
    можно выделить три наиболее часто встречающихся в рыночном обороте вида права

  146. Davidadase:
    2017 március 21

    Производство светодиодных табло для спорта, бегущих строк, табло для АЗС. http://ledbelgorod.ru

  147. Kennethjap:
    2017 március 21

    [url=https://realdumppin.org/]dumps checker online[/url] – cvv dumps 2017, card dumps.

  148. DavideDunk:
    2017 március 21

    irresistible site [url=http://www.creams-stock.com/]http://www.creams-stock.com/[/url]

  149. AnthonyPhimi:
    2017 március 22

    best resource https://www.stamps-collector.com/

  150. Pintér Norbert:
    2017 április 10

    Szuper!!!!
    Anno bátyám mutatta meg ezt a zenét kazettán. Rongyosra hallgattuk, de azért előtte még bedigitalizáltuk későbbre, mivel CD-n nem tudtuk megvenni.
    Innen már évekkel ezelőtt letöltöttem, hogy meg legyen az idők végezetéig.
    Köszönöm Marathon és Horváth Attila, terjesztem ezt a remek zenét.

  151. KevinNot:
    2017 augusztus 24

    [url=https://kupit-spravku.pro/prices/meditsinskoe-zaklyuchenie-po-rezultatam-predvaritelnogo-meditsinskogo-osmotra-prikaz-302-n]профосмотр купить[/url] – купить справки из диспансеров, справка сэс.

Hozzászólok