Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Homok a szélben

Gyula maga a torok, de most már mégis jó, hogy akkor mégse – Vegyes kórus a Rottenbiller utcában – Vihar egy pohár dalban – Country Made In Hungary – Donovan kiszáll a limuzinból, és cimbalmozik egyet – Máté Péter, Kern András, Lövölde tér és Hotel California

- A Korál jóval kevésbé zajos fejezet, mint a Piramis.

- A Korál sosem volt mítosz, legenda, így botránykővé sem válhatott. Ez a történet a zenéről szól. Az első perctől fogva… egészen a mai napig.

- A Korálnak is volt egy kevésbé ismert fölállása…

- Mire Fecó hazajött a Taurus utáni vendéglátózásból, Koncz Zsuzsa épp úgy érezte, most hogy vége az Illésnek, a KITT egyletnek (Koncz Zsuzsa, az Illés és a Tolcsvayék és a Trió átmeneti szövetségének), saját zenekarra van szüksége. Olyanra, amelyik élőben és stúdióban egyaránt képes részt venni a munkában. Ebben a felállásban Brunner Győző dobolt, Makrai Pali gitározott és énekelt, és Kozma András, aki azóta több indiai tanulmányút során szitárjátékossá képezte át magát, basszusgitározott. Az első Korál nótát, a Hazafelét, nem én írtam, hanem Rusz László álnéven Hobo. Eredetileg Koncz Zsuzsának. Ez is egyike volt a karrierkompromisszumoknak. Brunner Győző azt hitte, jól jön az a Korálnak, ha Hobo írja a szöveget, akit Erdős Péter szeret…

- Ez néhány évvel később már nem egészen így nézett ki…

-  Ez már egy más kérdés, de akkor Brunner Győző ezt így gondolta. Ebben az időszakban én nem is nagyon vettem részt a munkában. Fecó nóták nem születtek, vártuk, mikor kell Koncz lemezt írnunk. Hát nem kellett.

- Érdekelt volna a dolog?

- Igen. Koncz Zsuzsát, mint jelenséget, Bródyt, mint szövegírót szerettem  nagyon. Tudtam volna folytatni azt a világot. Tinihez hasonlóan én is kétfedelű szövegíró vagyok. Általában úgy írom a dalokat, hogy van azonnal fogható, semmiféle dekódolást nem igénylő töltete. Aki ennyire vágyott, megkapta. Aki szeret sorok közé nézni, az viszont rájön, hogy van mögöttük még egy fölfejthető réteg. Virágénekekről beszélünk, allegóriákról. Látszólag szerelmes dalokba írunk bele egészen másfajta helyzetjelentéseket. Nagy divatja volt ennek az átkosban. Megtanultunk cselezni. Ha viszonylag jó színvonalon cseleztünk, nagyon sok helyzet menthető volt. Még a hatalom képviselői is belementek a játékba, nekik is kényelmes volt, hiszen sokszor csak munkaköri kötelességből védték a rendszert, de ha nem nagyon lógott ki a lóláb, néha még össze is kacsintottak veled.

Nekem pályafutáson során egyetlen egy alkalom volt, amikor nem sikerült a kötény. A Piramis Plusz lemezre írtam egy dalt, amit az istennek se tudtam átverni. Két érdekes hírt olvastam akkoriban, az egyik arról szólt, hogy a temetőkben is tervgazdálkodás folyik. Morbid volt ezt továbbgondolni. A másik hír szerint Dél-Amerikában komoly maffiák alakultak, kiaknázni a nemzetközi vérkereskedelemben rejlő üzleti lehetőségeket. Vámpírisztikus iszonyat. A két sokkból született egy dal, amit egész egyszerűen nem lehetett diplomatikusan megírni. Össze is csődült a lemezgyár, amikor leadtuk a szövegeket a kötelező előzetes elbírálásra. Szépen mondtam, igaz? Szóval volt fölhördülés. Nem tudtam megvédeni a nótát, a végén már az volt a tét, hogy akkor az egész lemez nem jelenhet meg. Levettük a nótát. Összetéptem. Nincs nyoma, ebbe a könyvbe se kerülhetett bele. Már a címére sem emlékszem.

Itt nagyon fontos valamit elmondanom. Lehettem volna bátor partizán, de gondolj bele, nem zenekari tagként, külső szövegíróként nem csak a saját lehetőségeimmel játszottam. Az én makacsságom adott esetben nem csak engem tett volna taccsra, hanem rajtam kívül még négy vagy öt ember, a zenekar létét is kockára tettem volna. Erre mindig oda kellett figyelnem.

- Bizonyos pikírt elemek esküsznek rá, hogy Koncz Zsuzsának azért nehéz szöveget írni, mert amit a Kossuth – szobor elénekelne, azt ő még háromszor meggondolja.

- Sosem dolgoztunk együtt, nem ismerem a munkamódszerét. A kihívások engem föl szoktak turbózni. Nem estem volna kétségbe, mert mire én kiadok valamit a kezemből, kész, tessék, ezt nyugodtan elénekelheted, addig annyi szempontból ellenőrzöm, hogy nagyjából föl vagyok készülve arra, milyen kifogások érkezhetnek, és valószínű, hogy képes vagyok meggyőzni a másikat.

 - Szóval Koncz lemez ugrott…

-…Fecó pedig ráunt, hogy másodhegedűs legyen. Jóllehet, a koncertek első felében a Korál, mint önálló együttes, saját programmal lépett színre.

- Miből állt a repertoár?

- Jórészt Taurus dalokból. Akadt néhány annak a társaságnak írott dal is, de azokat gyorsan elfelejtettük, szó sem volt róla, hogy bekerüljenek a későbbi Korál programba…

Fecó szemben a Taurusszal nem szupergruppot szeretett volna összehozni, hanem tehetséges fiatal arcokkal összeállni. Fischer Laci a Beatrice szögecselt bőrös fölállását megelőző diszkós verziójában gitározott. Villámgyorsan kiderült róla, nagyon komoly, fölkészült rockmuzsikus, örömmel jött, amikor Fecó hívta. Az első körben  Scholler Zsolti volt a basszusgitáros, Pados Pisti a dobos. Fecó egyetlen ismert arcot akart maga mellett tudni: Vikidált, aki akkor részint nagy sztár volt a P.Mobilban, részint pedig akkora, de akkora torok…

Egy héttel az első koncert előtt Gyula bejelentette, vissza az egész, mégis marad a Mobilban. Hogy valami olyan szerződése volt-e, amiről nekünk nem szólt, mert úgy gondolta, el tudja majd intézni, vagy félt a közönségtől, hogy lesz baja velük elég, ha átigazol, azt a mai napig nem tudom pontosan.

Jó, akkor nem kell énekes, majd én – mondta Fecó.  ’78 május elsején az Ifi Parkban már így mutatkoztak be a nagyközönségnek.

- Ô addig sosem volt frontember.

- Frontember nem, de azért már énekelt a Taurusban, szerzőként bemutatkozott, és sokszor elvitte ám a balhét a színpadon. Csudákat művelt a Hammondon. Ha igazán fölpörgette magát, képes volt ezt a dögnehéz hangszert, amit rendesen négy ember szokott fölvinni a színpadra, 45 fokos szögben  megdöntve fél kézzel tartani, miközben a másikkal hatalmasakat varázsolt rajta. Utólag azt mondom, jó hogy így történt, mert ezek a Fecó nóták csak Balázs Fecó szájából szólhattak ennyire személyesen. Ugyanakkor félelmetes, hogy Gyula mit tudott kihozni ezekből a dalokból… A hideg szaladgált a hátamon.

Az első felállás viszonylag tartósnak bizonyult. Kivéve a dobosokat. Pados Pisti elég gyorsan dobbantott az országból, helyére az új Illésből Papp Tamást igazoltuk le. Ô sem sokáig maradt, ment tovább az új Skorpióba. Ekkor talált rá Fecó  az akkor még konzis Dorozsmai Petire. Fantasztikusan tehetséges srác volt. Ô lett a végleges megfejtés. Ma az vőé az egyik legjobb magyar stúdió, és a legjobb lemezek nagy része az ő keze alól kerül ki.

Az első korongra tudatosan a Taurus nótákat tettük föl.

- Az I. László Gimnázium vegyeskarával nyakonöntve…

- Fecónak mindig voltak meglepő hangszerelési ötletei. Mindig tudott valami pluszt hozzátenni a maga muzsikájához. Ami azért érdekes, mert az ő dallamai nagyon lírai, nagyon egyszerű dallamok, fantasztikusan gazdag és ízléses hangszerelésben. Erre csak a legnagyobbak képesek. Fecó intravénásan van beoltva. Tudom ezt már vagy harminc éve. Az a kár, hogy a tehetségéhez mérten viszonylag keveset írt. Szerzőként iszonyúan lusta. Néha már azt hiszem, csak olyankor kerül testközelbe a zongorájával, ha mondjuk áramszünet van, és a sötétben véletlenül nekimegy. Igaz, olyankor kizuhan belőle egy-egy gyöngyszem.

Azt a kórusos ötletet egyébként nem volt kis teljesítmény kivitelezni. Akkoriban még csak a Rottenbiller utcai stúdió volt a lemezgyár egyetlen stúdiója. Magyar nótától vonósnégyesig mindent ott vettek föl. Sem hozzáértő szakember, sem megfelelő felszerelés nem állt rendelkezésre.

A Homok a szélben fesztiválsikere után megváltozott a Korál koncertek közönségének összetétele. Idősebb korosztályok is föltűntek a bulikon. Soha semmi botrány nem volt, jóllehet  továbbra is hard rock bulikról volt szó. Fecó lírai alkatából következik, hogy mindez így alakult. Szóba nem jött, hogy szétszedjék érte a termet, viszont a csajok nagyon szerették. Nem volt véletlen, hogy a Pesti Műsor Pop Meccs szavazásain több éven át a közönség szerint ő volt az év billentyűse.

- Ez a viszonylagos nyugalom lehetőséget adott neked, hogy megint valami újjal próbálkozz…

- Az Óceán című lemezre a magyar rockzene történetében először született olyan dal, amelyben klasszikus görög dráma részlet szervesen épül be a szövegbe.

- Észrevette ezt a valaki?

- Nem tudom. Soha nem érkezett visszajelzés.

- Kritikusok egy szót sem szóltak.

- Semmit az ég egy világon. Egyébként szinte soha nem kaptam kritikákat, legfeljebb csak visszafelé, az utóbbi néhány évben. Azt, hogy itt a daloknak van szövege, azt egy kötelező rutinmondattal el lehet intézni: „A dalokat Horváth Attila írta, és a szövegek nagyon egységesek, szervesen illeszkednek a zenéhez.” Többről, másról szó sem esett. Nem a dicséret hiányzott, de az értékelés igen. Konkréten ennek a lemeznek a kapcsán  jól esett volna, ha megemlíti valaki: milyen érdekes kísérlet görög dráma rockzenében…

Az akkori zenekritikák elég siralmasak voltak. Nem csak a szöveget tekintve. Működött valami penetráns sznobizmus. Ha a szövegeket Bródy János írta, külön passzusokat kellett szentelni annak, mennyire zseniálisak ezek a sorok, de természetes is, hogy ennyire zseniálisak, hiszen tőle már ezt szoktuk meg. Ha meg haragudni kellett Bródy Jánosra, akkor pedig pont az ellenkezője. Kígyó, béka, ami belefér, adj neki! Szakmai, művészi szempontok nem rúgtak labdába.

- A Piramis és a Korál: tűz és víz. Az előző kapcsán akár a csöveszenekar ideológusának is nevezhettek, utóbbiban pedig görög tragédiával bíbelődsz…

- Jin és Jang. Mind a kettő én voltam. Érdekes lenne összehasonlítani az egyes számú botránykőnek számító Kóbor angyalt a Korál Fekete bárányával. Ugyanaz az életérzés, ugyanaz a megközelítés.  Nem tudok jobb megfogalmazást: a Piramis legenda volt, a Korál zenekar. Emiatt figyeltek oda másképp a szövegekre is. De ez azért volt így, mert amíg a Piramis az zenekarként, addig Balázs Fecó egyedül, egy személyben képviselt valami utánozhatatlant. Egyedül volt képes versenyezni olyan zenekarokkal, akiket akkoriban éppen leimádott a publikum. Bármilyen gazdag a korabeli magyar rock and roll, Fecó nélkül kábé a felét érné. Nem azért mondom, mert a barátom, hanem mert többszörösen úttörő. Csak sosem volt vörös nyakkendője. Először a saját korosztályával hitette el, hogy az érzések fontosak, azután a felnőttekkel, hogy a rock nem csak dübörgésből áll.

- Milyen kielégítetlenség hajtott akkor tovább előbb a Bojtorján és a country, majd nem sokkal később a Kern lemez irányába? A Bojtorjánig nem volt magyarul country, Kern András első lemeze pedig nagyon másképp szólt, mint ahogy akkoriban a színészlemezek szóltak…

- Még javában tartott a Piramis is, a Korál is, amikor régi barátom, Révbíró Tamás a hanglemezgyár egyik márkamenedzsere lett. Egyik este fölhívott, hogy menjek át hozzá, dumálnunk kéne. Átslattyogtam. Tamás azt mondta, Attila írj egy country lemezt, itt van ez a Bojtorján nevű zenekar… Velük én már találkoztam, volt egy közös Bojtorján – Korál turné a Balaton körül. Akkor nem is igazán countryt játszottak, hanem folk beütésű muzsikát. Ezt most viccből mondod? – kérdeztem vissza. Nem, nem, ez komoly. Nagyon komoly. Ô biztos volt benne, hogy én tudnék magyarul country lemezt írni… Fölpiszkálta a hiúságomat. Azzal még semmit nem veszíthetek, ha kapok egy kazettát, és azt meghallgatom. Semmit nem ígértem, de amikor otthon meghallgattam a dalokat, rájöttem: ez nekem igenis tetszik.

Annak persze, hogy Tamás úgy gondolta, meg tudom én ezt csinálni, volt előzménye…

- Neil Young…

- Nem csak ő. Nagyon bírtam az egész nashville soundot, meg az egy szál gitárosokat. Volt idő, amikor magamnak is írtam dalokat, amikkel föl is léptem. A Piramissal a Nagy Buli idején elhatároztuk, hogy ha már úgyis visszakapom a nevem, milyen érdekes lenne, ha csinálnánk néhány bulit együtt. Milyen érdekes kontraszt lenne, ha a kőkemény Piramis koncert előtt néhány dalt akusztikus gitárral elénekelnék.

Ha nem is egy egész turnét, de jó néhány előadást végigcsináltam velük. Többek közt az Ifi Parkban a Nagy Bulit is, ahol a lemezfelvétel készült. Kiálltam egy szál gitárral 10 ezer ember elé.

- Hogy fogadták?

- Vegyesen. Voltak, akik le akartak zavarni a színpadról…

- Édesanyád minden volt csak úrinő nem…

- Ahogy mondod. De a nem elvakult  rajongók értékelték, hogy most azt az arcot láthatják a színpadon, aki a kedvenc zenekaruk szövegeit írja. Voltam annyira bátor, hogy néhány teljesen ismeretlen saját dal társaságában elénekeltem a Kívánj igazi ünnepet című nótát, és ha hiszed ha nem, a 10 ezer ember pontosan ugyanúgy énekelte velem együtt a dalt, mint nem sokkal később Sanyival.

Tamás tudta ezt, ismerte ezeket a dalaimat, és erre alapozva gondolta úgy, hogy tudok én majd country zenekarral is dolgozni. Kicsit jobban belegondoltam, és megint csak kihívásnak éreztem a dolgot. Addig country magyarul nem szólalt meg. A Fonográfnak volt néhány country jellegű dala, de azoknak a szövege Bródy szöveg volt, nem country szöveg. Ha már egyszer megteremtettük a kemény rockot magyarul, akkor most teremtsük meg a countryt is …

- Ezeknek a daloknak, ellentétben a Piramisnak írottakkal, sima volt az útja. Villámgyorsan bekerültek rádióba, tévébe…

- Ez volt az abszolút problémamentes muzsika. Sem az előadásmód, sem a zene, sem a zenekar tagjai, mint egyéniségek, semmilyen módon nem  zavarták senkinek a köreit. Ez tényleg arról szólt, amiről. Ebbe nem lehetett semmit belemagyarázni, legendát fonni köré… Két nagylemezt csináltunk együtt. Mind a kettő aranylemez lett, amikor a mai gyakorlattól eltérően, még 100 ezer eladott példány után járt az ilyesmi.

- A nyolcvanas évek elején  a nemzetközi country fesztiválok irdatlan nagy tömegeket vonzottak. Az ember fogta magát, kiment az Asztalos János Szabadidő Parkba, letette magát, és délután háromtól késő estig hallgatta a zenét. Sör, napsütés, lányok, duma… És jöttek az NB I-es country sztárok: George Hamilton IV., Emmylou Harris, Donovan… Nem csak a nagy nevek voltak piszok jók. Emlékszel Sandiferre és Carollora?

- George Sandiferrel jó együttműködés alakult ki, többször  járt Magyarországon, turnézott is a Bojtorjánnal, rajta keresztül tudták meg egyáltalán Amerikában, hogy van valahol a vasfüggöny mögött egy magyar zenekar, amelyik countryt játszik. Egy-két Bojtorján-dalt fel is vett a saját lemezeire.

Van sztori ezzel kapcsolatban. George Sandifer megmutatta nekem a szerződést, amelyben ott volt az összeg, amit a Lemezgyár részére fizetniük kell az engedélyért, hogy kiadhassák ezeket a dalokat. Jó darabig eléldegélhettem volna belőle. Fogtam a telefont, bejelentkeztem Bors Jenőnél, az akkori igazgatónál. Meg akartam tudni, a szerzőket nem illene-e ilyenkor minimum tájékoztatni az üzletről. A megbeszélt időben bekopogtam az iroda ajtaján, de addigra az igazgató úr meggondolta magát, mégsem fogad, a titkárnőjével üzent, hogy a szerzőket illető mindenféle búbánattal a Szerzői Jogvédő foglalkozik, minden felvilágosításért hozzájuk forduljak bizalommal. Oké, újabb kopogtatás, Jogvédő. Nem is hallottak a történetről. Mindenesetre érdekes az egész, ne legyek túl optimista, mert az Államokkal nincs semmiféle jogdíjelszámolási szerződésünk, adott esetben egy ottani szerzői jogokkal foglalkozó iroda szokott szívességből segíteni, vagy nem segíteni. Előzetesen persze nem lehetett szó arról, hogy a lemezgyár és a jogvédő tájékoztassák egymást a készülő tranzakcióról, mert a két irodát legalább két ajtó elválasztotta egymástól. A zene mindenkié.

Nagyon jól éreztem magam ezeken a  country fesztiválokon, mert ott nem csak country, hanem bluesbandák is voltak. Körülbelül ekkorra jutottam el a hard rocktól a lágyabb rockon át a bluesig, amit ma már a legbölcsebb és legtisztább zenei műfajnak tartok. Nagy feeling. Kicsit bele tudtunk kóstolni a Woodstock hangulatba.

Külön öröm volt, hogy megismerkedhettem srác korom egyik nagy ideáljával Donovannel. Egy nappal a koncert előtt megérkezett, rögtön egy házibulival indítottunk. Rengeteget dumáltunk. Révbíró Tomi ugyanis lefordította neki a Bojtorján szövegeket, és voltak dalok, amikre nagyon vevő volt. 3 napig volt itt, azt a 72 órát mi gyakorlatilag együtt töltöttük. Amikor a koncert után beült a limuzinba a biztonsági embereivel együtt, addig nem indult el, amíg engem elő nem kerítettek, be nem ültettek az autóba, és együtt mentünk vissza  a szállodába vacsorázni. Én voltam a társaságban az egyetlen magyar. Bizonyos mennyiségű ital után már a cigányzenekartól elkértük a cimbalmot.

- Odaengedték?

- Persze. Addig ő ilyen hangszert nem látott. Baromi érdekes, hogy a romákban milyen erős a tisztelet azok iránt, akik egy másik műfajban, de figyelemre méltót alkottak. Beszélgettünk róla, hogy egy nótámat szívesen elénekelne… Egy darabig még tartottuk a kapcsolatot, egy-egy telefont oda-vissza megeresztettünk, de aztán természetesen ebből sem lett semmi.

- Miért természetesen?

- Még egyetlen ilyen innen kiinduló kezdeményezés sem sikerült.

- Silvye Vartan: Nicola…

- Egy kivétel, ami erősíti a szabályt. Bár az is egy másik műfaj. 

Mindenesetre érdekes, hogy ha ma meghallgatok egy Piramis lemezt, azon hallatszik, hogy közel 20 éves a felvétel. A Bojtorján lemez viszont ugyanolyan friss és ugyanolyan jó, mint akkor, amikor született. Ez természetesen a műfaj stiláris adottságaiból következik.

- Kern lemez.

- Ez is Révbíró Tomin keresztül jött össze. Akkortájt nagyon divatosak voltak az úgynevezett színészlemezek, és én egyszer csak úgy duma közben mondtam Tominak, hogy ha Kern lemezt akarna kiadni – mert akkor márkamenedzserként a lemezgyárban dolgozott -, azt szívesen megírnám. Egyszercsak telefon, itt Révbíró, nagyon gyorsan gyere át… Azonnal taxiba ültem és átmentem.  Kern Andris már ott ült. Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy mi hárman most azért ülünk itt, mert bizony Kern lemezt fog kiadni, és nagyon szeretné, ha én ebben közreműködnék. Mit gondolsz, sokat töprengtem, hogy elvállaljam-e? Pályafutásom során ez volt az egyetlen eset, hogy az előadó nagyjából tudta, hogy mit akar. Emiatt szerepel társszerzőként a borítón Kern András neve.

Nem csak a témákat adta meg, hanem hol többé, hol kevésbé részletes vázlatokat adott a dalokhoz. Minden egyes nótát nagyon alaposan átbeszéltünk, majd a kész szövegen is sokat csiszoltunk még közösen, amíg mind a ketten úgy nem gondoltuk, ez most már kész. Lévén azonban zenei ügyekben teljesen járatlan megkérdezte tőlem, kire lehet rábízni a dolog zenei részét. Egy ember ismerek, aki erre képes – válaszoltam. Heilig Gábor. Oké – bólintott. – Ha gondolod. A végeredmény azt igazolja, hogy jól döntöttünk, mert Heilig Gabi remekül kézben tudta tartani ezt az egész folyamatot. Ezért van az, hogy bármennyire sokszínű ez a zenei anyag,  az összhatás mégis egységes…

 Ezen a korongon nyílt először alkalmam együtt dolgozni Máté Péterrel, akit ’68 óta ismertem. Két dalt adott a lemezre. Ülök otthon, fülemen a fülhallgató, hallgatom Peti nótáját, amit szöveg nélkül fölzongorázott, fölénekelt. Tévéről hang levéve, de világított. Egyszer csak megláttam Máté Peti fotóját a képernyőn. Levettem a fülhallgatót, de nem kapcsoltam ki a magnót, hadd halljam már, mi van vele, ha épp a fülembe énekel, biztos valami fesztivált nyert… Mire ráadtam a hangerőt, csak azt hallottam, hogy temetéséről később intézkednek…

Sokkolt a történet. A magnó csak forgott, hallottam Peti hangját. Egy óra telt el így, mire képes voltam fölhívni Kernt, hogy Andris, ne haragudj, ezt a nótát én nem tudom megírni.

- Miért maradtál ki a második Kern lemezről?

- Andris már az első lemeznél is Presseréket kereste meg először, hiszen Pici volt a Vígszínház zenei vezetője. Mondták neki, hogy nem gondolod te ezt komolyan… De ő komolyan gondolta, és megcsinálta másokkal. Színészlemezek közt kiugróan sikeres lett az album. Mire a második lemezről esett szó, Piciék már igent mondtak.

- Ha most fölkérnének vállalnád a harmadik Kern lemezt?

- Hogyne. Nincs bennem semmi tüske. Sőt… Úgy emlékszem, hogy az elsőhöz képest az Ez van! korántsem vert föl akkora port. Ha jó az első lemez, a folytatásnak már mindig sokkal nehezebb a dolga, mert olyan nagy várakozás előzi meg. Lehet, hogy jobb, mint az első, csak a meglepetés ereje már hiányzik. Ezzel már nem mindig lehet megbírózni.

- Először hallani csak egyszer lehet valamit.

- Az Eagles Hotel California című lemeze a címadó számmal kezdődik. Azt hiszem, hogy a világon ebből a lemezből adták el a legtöbbet. Úgy kezdődik az album, mint a lórúgás. Nem véletlenül vezette ez a dal 40 hétig a slágerlsitákat. 3 – 4 számmal később tértél csak magadhoz. Dehát a slágerek sorsa az, hogy elkezdenek unalmassá válni, és amikor ez bekövetkezett, akkor vették észre, hogy jé, van itt az A oldalon egy második szám is. Ez a New kid in town. A klasszikus „sunyi” sláger. Ha a Hotel California 40 hétig volt a topon, ez 63 hétig.

Vissza a fejezetekhez

Hozzászólok