Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Kő a hátizsákban

Még egy kő a hátizsákban.
Még egy gond töri a vállam.
Fogy az egyik, érik valami új.
Cipelem már, mióta élek.
Fogy a lelkem, attól félek.
Uram, látod, túl sok már a súly.
 Ennyi erőm honnan volna?
 Nekivágni a hegynek újra.
 Így is, úgy is ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.  

Még egy kő a hátizsákban.
Nem biztos, hogy erre vártam.
Uram, ez már túl sok ajándék.
Valamennyit végy le rólam.
Van részem elég a jóban.
Esküszöm, hogy bőven marad még.
 Ennyi erőm honnan lenne?
 Tehervonat a végtelenbe.
 Így is, úgy is ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.     

  Szerelmem itt aludna az ágyamon.
  Ölelésre ébredhetnénk bármikor.
  Nem kéne aggódnunk a másnapon.
  Az is csak jönne, menne.
  Örömünk volna benne.  

Nincs idő, hogy végigmondjam,
Mennyi minden mehetne jobban.
Visz a sodrás. Nincsen megállás.
Sok a kő a hátizsákban.
Sok a gond, és töri a vállam.
Fogy az egyik, érik valami más.
 Ennyi erőm honnan volna?
 Nekivágni újra meg újra,
 Mikor úgyis ugyanaz a vége.
 Pihenni, az volna végre jó.     

  Szerelmem itt aludna az ágyamon.
  Ölelésre ébredhetnénk bármikor.
  Nem kéne aggódnunk a másnapon.
  Az is csak jönne, menne.
  Örömünk volna benne.

Hozzászólok