Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Nem adom el a lelkem senkinek

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

video

Hosszú eső zuhogott rám
ködben didergő délután.
Minden elbújt, és minden messze volt.
Árnyékautók. Kísértethajók.
Csapzott madár, a levegőben
meg nem tartja már a szíve sem.
Süllyedt lassan. Előttem földet ért.
Lehúnyt szemmel csak világot cserélt.  

Folyt el az idő patakokban.
Nőtt az országút a lábamban.
Tudtam mindig, hogy egyedül vagyok.
Félig szerencsés. Félig átkozott.
Ázott kutyák csaholását,
éhes csavargók csillagát,
bárhol voltam, követni könnyű volt,
ha már az isten közéjük sorolt.    

 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 de nem az övé, és úgy vigyázzon rá,
 mintha életben ő tartaná.
 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 és nem az övé. Úgy vigyázzon rá.
 Úgysem láthat már túl soká.  

Hosszú eső zuhogott rám,
szélben tekergő éjszakán.
Nevem nem volt. Reményem se sok.
Boldog voltam, hogy akárhogy vagyok.
Angyal nem járt az utakon már.
Hogy ördög segítsen, azt nem hagynám,
de jöttek sokan, hogy mutassák a jót.
Ázott kutyák. Éhes csavargók.    

 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 de nem az övé, és úgy vigyázzon rá,
 mintha életben ő tartaná.
 Nem adom el a lelkem senkinek.
 Akinek kell, csak ingyen kapja meg,
 és nem az övé. Úgy vigyázzon rá.
 Úgysem láthat már túl soká.

Hozzászólok