Itt áll a kapu előtt
a kocsi, amelyik elviszi őt.
Már fogja a csomagokat,
az ajtón már ott az új lakat.
Nagy lesz a kicsi lakás.
Olyan furcsa ez a változás.
Most még alig hiszem el,
hogy soha többé nem lesz itt velem.
S ha telefonálsz,
arra kért, hogy én mondjam el,
és én félek nagyon,
hogy szomorú leszel.

A nővérem holnap már nem lakik itt.
Ne haragudj rá hogy el sem búcsúzik,
de tudod milyen régen várt valakit,
aki ma este érkezik.  

Hányszor láttam az ablakon át,
hogy támasztod a szemközti ház falát.
És én tudtam, hogy szereted őt,
csak kimondani sohasem volt erőd.
Telefonon
néha pár szót váltottatok.
Ugye elhiszed már,
nem sok értelme volt.

És a nővérem holnap már nem lakik itt.
Ne haragudj rá, hogy el sem búcsúzik,
de tudod, milyen bolond, ha szeret valakit.
És pár szó úgyse segít.
A nővérem holnap már nem lakik itt.
Ne haragudj rá, hogy el sem búcsúzik.
De gyere el néha, ha úgy gondolod,
hiszen én – itt maradok.