Szeretnék még egyszer aggódva ülni az ágyadon,
simogatni a homlokod, míg lassanként enyhül a fájdalom.
Beszélni és beszélni, míg nincs fény a szemedben,
mert megőrjít, ha felfogom, már nincs hova sietnem.  

A szabadság a földre nyom, feltápászkodni nem tudok.
Kihez fussak? Az élők mind túl józanok, vagy bolondok.
Kívántam – megadtad. Hogy csak így tudod, nem tudtam.
Istenem, miért így? Én másképpen akartam.  

Mire volt jó, hogy te jó vagy?
Mennyi gonosz élt túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Mire jó, hogyha csak jó vagy?
Mennyi gonosz él túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Csak a jók mennek el váratlanul.  

Bocsásd meg, hogy nem egyszer megfogadtam, hogy elszököm.
És bocsásd meg, hogy nem tettem – most nem bántanálak esküszöm.
De gyűlöllek, mert hiányzol, és én nem vagyok ártatlan.
És általad – mert nélküled: nézd, mire jutottam.  

Mire volt jó, hogy te jó vagy?
Mennyi gonosz élt túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Mire jó, hogyha csak jó vagy?
Mennyi gonosz él túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Csak a jók mennek el váratlanul.