Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Lányok feketében

Lányok feketében. Jönnek a városból.
Jönnek, mint a szélvész. Tűnj el az útjukból.
Ha megtalálnak, bajt hoznak csak rád.
Ha nem vigyázol, megfojtanak. Gyilkos társaság.  

Lányok feketében. Jönnek a városból.
Bújj el. Szedd a lábad. Úgysem járhatsz jól.
Meg ne szédülj, túl ne becsüld magad.
Csak egy közülük ha nekivadul, kő kövön nem marad.  

Egyik se tudja, mikor elég.
Egyik se látja, ha közel a vég.
Egyik sem érti: a többi is ott van még.  

Lányok feketében. Jönnek a városból.
Jönnek, mint az árvíz, az égből, a föld alól.
Ha megtalálnak, bajt hoznak csak rád.
Érintésük villámcsapás, és kénköves pokol az ágy.  

Egyik se tudja, mikor elég.
Egyik se látja, ha közel a vég.
Egyik sem érti: a többi is ott van még.
És mindegyik szép.
Egyik se tudja, mikor elég.
Egyik se látja, ha közel a vég.
Egyik sem érti, hogy mindet szeretnéd,
ha addig is élsz.

Hozzászólok