Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Ez az az álom

Zárd be az ajtót!
Szellemek járnak odakint.
Köd van az utcán,
és hordja a szél.
Írja az újság,
itt van az első lapokon,
hogy hajnalig hó fúj,
és támad a tél.
 Gyújtsd be a kályhát,
 melegít majd, ha mellé ülsz,
 s ha akarod képzeld,
 hogy ez még az a régi tűz.
 
 És ez az az álom,
 ez az a holnap, amiről
 dalokat hittél
 egy ideje még.  

Zárd be az ajtót!
Szellemek járnak odakint.
Hangtalan autók.
Arctalan űr.
Van, aki eltűnt.
Van, aki élt és belehalt.
És van, aki hisz még,
úgy menekül.
 Gyújtsd be a kályhát,
 melegít majd, ha mellé ülsz,
 s ha akarod képzeld,
 hogy ez még az a régi tűz,
 ami ég!
 
 És ez az az álom,
 ez az a holnap, amiről
 dalokat hittél
 egy ideje még.
 Ez az a környék,
 ez az a város, ez a hely,
 ez az a földrész,
 és ez az az év.
 Ez az a hely.
 És ez az az év.
 Ez az az álom.
 És ez az az év.

Hozzászólok