Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Annyi minden történt

Ajtaján másik zár.
Ehhez úgyse jó a kulcsom,
minek őrzőm már?
Ha élne még a régi szám,
meg se ismerné a hangom,
hogyha felhívnám.
A szállodán
ugyanaz a por, mint régen.
Tudod, ezt meséltem néhány éve már.
Furcsa kép.
Szinte látom, ha megjelennék,
ő csak nézne rám,
én meg nem tudom, mit mondanék.
 
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 És veszteség mind, amit könnyen hagytam ott.
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 De ha lehetne, még visszahoznék pár napot.  

Értené, vagy elhinné,
hogy egy csavargó, az nem lehet
soha senkié.
De bántaná, hogy nem jött rá,
milyen nyugtalanság indít
mindig máshová.
S ha mondanám
mindazt, ami nekem itt fontos,
nézne rám, hogy biztos
egy másik bolygón lakom.
Jó ez így.
De ha volna egy kis időm még,
talán felhívnám.
Csak hogy tudjam, mit éreznék.
 
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 És veszteség mind, amit könnyen hagytam ott.
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 De ha lehetne, még visszahoznék pár napot.
  
  (Máshogy élném. Újra kezdeném….)
 
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 És veszteség mind, amit könnyen hagytam ott.
 Annyi minden történt.
 Annyi minden változott.
 De ha lehetne, még visszahoznék pár napot.

Hozzászólok