Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Néhány elvarázsolt nap

Egy autó elindult a partról.
Virágok vannak az oldalán.
Csavarog a városban,
átgurul a múló éjszakán.
Zenére ébrednek az utcák,
amerre az autó megy tovább.
Mosolyok a hajnalban.
Valahogy az érzés adja magát.
 Ez a kezdés, de már a folytatást
 rábízom a képzeletedre. Nem is mondok mást.    

  Jött egy hang, jött egy szín,
  vagy egy illat, nem tudom,
  de volt egy hangulat,
  és volt egy alkalom.
  Február. Forgatag.
  Néhány elvarázsolt nap.
  Forró. És szép. És vad.  

Velünk már annyi minden történt.
Mi újat mesélhetnék még?
Valakire ráfogtam, hogy szeretem, és úgy volt.
Vagy félig úgy.
Egy napon készülődnöm kellett.
Azt hitte, magammal viszem.
Csomagok az ajtóban. A kapuban az autó
motorja zúg.
 Azt az arcát soha nem felejtem el.
 Megpróbáltam valamit hazudni, de értett, úgy hiszem.     

  Jött egy hang, jött egy szín,
  vagy egy illat, nem tudom,
  de volt egy hangulat,
  és volt egy alkalom.
  Február. Forgatag.
  Néhány elvarázsolt nap.
  Forró. És szép. És vad.

  Jött egy hang, jött egy szín,
  vagy egy illat, nem tudom,
  de volt egy hangulat,
  és volt egy alkalom.
  Február. Forgatag.
  Néhány elvarázsolt nap.
  Forró. És szép. És vad.
  Jött egy hang, jött egy szín,
  vagy egy illat, nem tudom,
  de volt egy hangulat,
  és volt egy alkalom.
  Február. Forgatag.
  Néhány elvarázsolt nap.
  Forró. És szép. És vad.

Hozzászólok