Csak a képzelet lendít túl egy rosszkedvű napon.
Jön egy éjjel és történik valami új.
Valahol valaki
minden mozdulatodat figyeli.
Lát a csillagokon át.
Elhiszed, nem hiszed, 
egy nap mégis megjöhet az üzenet.
Valaki gondol rád.  

Lehet, hogy más térben, más időben él.
Valahogy képzeld el.
Lehet, hogy sóhajokból gyúrta össze a szél.
Azért te képzeld el!
Lehet, hogy eltévedt és bolyong a semmiben.
Valahogy képzeld el.
Lehet, hogy elképzelni még reménytelen.
Azért te képzeld el!  

Mennyi írásban hittünk már – és semmit nem tudunk.
Csak a képzelet látja, hogy nincs határ.
Valahol valaki
okos készülékeken figyeli,
merre mozog a világ.
Elhiszed, nem hiszed,
eljöhet, vagy régesrég itt lehet.
Valaki gondol rád.  

Lehet, hogy kezdet vagy és ő a folytatás.
Valahogy képzeld el.
Lehet, hogy nyughatatlan lélek, semmi más.
Azért te képzeld el!
Lehet, hogy semmi nem úgy van, ahogy én hiszem.
Valahogy képzeld el.
Lehet, hogy elképzelni még reménytelen.
Azért te képzeld el!
Lehet, hogy más térben, más időben él.
Valahogy képzeld el.
Lehet, hogy sóhajokból gyúrta össze a szél.
Azért te képzeld el!

Korai faggyal jött a hajnal.
Az állomás körül könnyű hó kavarog.
Valaki megsajnált az éjjel.
Egy tengerészkabát melegít valahogy.
Csönd ül a többi padon. Szomorú ez a hely.
Egy másik csavargó egy másik falnak dől.
A ködbe belehasít – mint a szél robog el –
az első gyorsvonat Amszterdam felől.  

Napokig bámultam a tengert.
Egy elsüllyedt világ valahol odalent.
Valakit úgy szerettem volna.
A lány, aki elhozott, ezer éve hazament.
Hol vagyok, azt se tudom. Egyedül valahol.
Egy másik csillagon. Távol mindentől.
Épp most robogott el, csak egy porszem így messziről,
az első gyorsvonat Amszterdam felől.  

Álmos vasutas jön. Rám se néz, megy tovább.
Egy másik csavargó egy másik falnak dől.
Azt játssza a képzeletem, hogy hirtelen feltűnsz a semmiből,
ahogy az első gyorsvonat Amszterdam felől.
Ha volna egy cigarettám, tüzet azt kérnék valakitől.
Ha holnapig itt ülnék, késnék-e valamiről?
Kevés dolog lényeges, a többi csak jön és elsöpör,
ahogy az első gyorsvonat Amszterdam felől.

Lusta hullámok az ősöreg folyón.
Neved a kőkorlátra írom.
Holnap hol leszek, azt most még nem tudom.
Mozdulnék, csak valaki hívjon.
Buta álmaimat építem megint.
Nem tudom, miben kéne bíznom.
Buta sorok gyűlnek a  fejemben megint.
Dalok a szeptemberi hídon.
Arról, hogy várnak egy távoli parton.
Messzi parton.
Arról, hogy bánt, ha valaki sír.  

Milyen titkokat visz odalent a víz?
Sodorhat pár millió évet.
Mi volt előttünk? És utánunk mi lesz?
Törvény vagy véletlen, hogy élek?
Van-e értelme, hogy mindezt nem tudom,
és amit nem tudok, megírom?
Buta dolgok, amik fontosak nagyon.
Dalok a szeptemberi hídon.
Arról, hogy várnak egy távoli parton.
Messzi parton.
Arról, hogy bánt, ha valaki sír.  

 Ne légy szigorú.
Senki se’ rossz, mikor senki se’ látja.
Csak él, ahogy él, aki él.
Ne légy szomorú.
Bármi is hozza, hogy fájjon a szíved
– viszi a szél.
Ne légy szigorú.
Senki se’ rossz, mikor senki se’ látja.
Csak él, ahogy él.
Ne légy szomorú.
Bármi is hozza, hogy fájjon a szíved
– elviszi, elviszi a szél.

Semmi baj.
Vannak néha súlyok, amiket nem bírsz.
Pár buta harc,
küszködés,
értelmetlen gáncsok. De nem sírsz.
Már nem akarsz.
Jobb időt, mindig jobb időt remélsz. Hátha jön még.
Én ugyanúgy.
Játszanék, hidd el, játszanék én könnyebb dalt, ha tudnék.
Így alakult.
Semmi baj. Hidd el, nincs semmi baj.
Hidd el, nincs semmi baj.
Hogyha védtelen vagy, bújj hozzám.  

Ez a dal most nem mindenkié.
Ez a dal most nem kérésre van.
Ez a dal most másképp volna jó.
Ez a dal most nem eladó.  

Jobb időt, mindig jobb időt remélsz. Hátha jön még.
Én ugyanúgy .
Játszanék, hidd el, ,játszanék én könnyebb dalt, ha tudnék.
Így alakult.
De semmi baj. Hidd el, nincs semmi baj.
Hidd el, nincs semmi baj.
Hogyha védtelen vagy, bújj hozzám.  

Ez a dal most nem mindenkié.
Ez a dal most nem kérésre van.
Ez a dal most másképp volna jó.
Ez a dal most nem eladó.
Ez a dal most nem mindenkié.
Ez a dal most sok csöndből való.
Ez a dal most nem rendelhető.
Ez a dal most nem eladó.

Milyen jó, hogy nincsen időgép.
Hogyha volna, biztos elszöknék.
Mindig távolabbra szállnék.
Minden bosszúságot itt hagynék.
Mindig mindent újra kezdhetnék.
Nem sok volna, amit nem tudnék.  

Kíváncsiság vinne mindig.
Régi, nyughatatlan vándorvér.
Milyen volna, ha máshol élnék?
Milyen volna, hogyha más lennél?
Ha múltat, jövőt, mindent ismernék,
volna-e bárki, akit szeretnék?  

Láthatnám, amit nem sokan:
mennyi még, ami hátra van?
Jelent-e bármit bárkinek,
hogyha már nem leszek?  

Megtudnám a könyvem végét.
Jönne néhány furcsa félelem.
Miben hinnék? Miről álmodnék?
Hogyan kételkednék bármiben?
Sosem várhatnám a szerencsét.
Milyen jó, hogy nincsen időgép.  

Megtudnám, amit nem sokan:
mennyi még, ami hátra van?
Kérdeznék, de a választól
félnék nagyon.
Megtudnám, ami most titok.
Ér-e bármit, hogy itt vagyok?
És jelent-e bármit is bárkinek,
ha már nem leszek?

Kopott házak hercegeként jöttél velem.
A város romlott részén voltál másmilyen.
Zajos kocsmák. Hideg utak. Éhes napok.
A hold a kormos égre félig ráfagyott.
Ezt hagytuk ott.  

Bolyongás évszakai. Egyforma mind.
Kibírod néhány éjjel, és úton vagy megint.
Kabátodba markol a szél. Bízd rá magad.
Olyan mindegy, merre fordít. Úgyis idegen vagy.
Félig szabad.  

Magányos tűzfalakon hagytunk jelet.
Örökké álmodoztunk, másképp is lehet.
Kopott házak hercegeként jöttél velem. 
Miért volt törvény, hogy eltűnj? Hiába kérdezem.  

Nincs válasz. Nincs válasz.
Már annyi mindent nem tudok.
Naponta ostobábbra zúz valami gép.
Nincs válasz. Nincs válasz. .
Már annyi mindent nem hiszek.
Minket már ez az idő is gyűlöl valamiért.
Valamiért.  

Nincs válasz. Nincs válasz.
Minden nap jobban értelek.
Minket már ez az idő is gyűlöl valamiért.
Nincs válasz. Nincs válasz.
Már annyi mindent nem hiszek.
Naponta ostobábbra zúz valami gép.
Nincs válasz. Nincs válasz.
Már annyi mindent nem tudok.
Minket már ez az idő is gyűlöl valamiért,
valamiért.

Fénytelen tükör. Túl sok árnyék.
Ócska pult előtt ócska bárszék.
Ócska szálloda. Ócska város.
Nem ez az egyetlen.  

Száll a füstben és fogy a zajban,
mégsem múlik el, ami baj van.
Kézen itt se fog, aki nincsen.
Hiába képzeltem.  

Még egy éjszaka nem adott senkit.
Áztatott csak hajnalig.
Megint egy éjszaka nem adott senkit.
Mégse jó, hogy nem vagy itt.  

Pusztuló helyek.
Ami mégsem, az drága vagy hideg.
Hova menjek, hogy megtaláljalak,
hogyha néha szükségem volna rád?  

Olcsó mondatok ócska dalban.
Mit kerestem itt? Mit akartam?
Kézen úgyse fog, aki nincsen.
Mindegy, miért van így.  

Még egy éjszaka nem adott senkit.
Áztatott csak hajnalig.
Megint egy éjszaka nem adott senkit.
Mégse jó, hogy nem vagy itt.
Megint egy éjszaka nem adott senkit.
Elbutít vagy elvadít.
Megint egy éjszaka nem adott senkit.
Nem segít, hogy nem vagy itt már.

Valahol hallgatom a zenét estefelé.
Odakinn lezuhan a sötét,
és az utca jelmezt vált.
Szemem előtt alakul át,
vesz egy színesebb ruhát.  

Neonok vére fut a falon. Csorog a fény.
Valaki alszik már a padon,
rajta gyűrött nagykabát.
Hajnalig így teleli át
a nagyvárosi éjszakát,
és megy tovább.  

És rajzanak körben az éjszaka lányai.
Nélkülük semmi sem él.
És szépek és csúnyák és olcsók és drágák,
és tudják, hogy mi mennyit ér.
Mennyi varázslat és mennyi ígéret
már ahogy nevetnek rád. 
És nem kívánsz tőlük, csak egyetlen éjszakát.  

Gyűlik az asztalon a zseton. Fut a golyó.
Valaki mindene egy lapon,
és a bank húz még egy ászt.
Veszik a tét.
Rabol a gép.
A nagyvárosi éjszakák kemény világ.  

És rajzanak körben az éjszaka lányai.
Nélkülük semmisem él.
És szépek és csúnyák és olcsók és drágák,
és tudják, hogy mi mennyit ér.
Mennyi varázslat és mennyi ígéret
már ahogy nevetnek rád. 
És nem kívánsz tőlük, csak egyetlen éjszakát,
/és/ semmi mást…

A sűrű éj küszöbén
árnyak lépnek át.
Páncéljukon megcsillan a hold.
Menekülj!
Aki nem fut el, bolond.
Fáklya lángja ég.
Égig ér a tűz.
Szálló korom. Felperzselt mezők.
Menekülj!
Nem az otthonod ez a föld.
Mint egy néma, fekete áradat a kék ködön át,
poklok Iovagjai rontanak rád.  

Védtelen vagyok.
Ócskavas takar,
és elborít a rozsda, a vér, a sár.
Istenem, csak volna béke már!
Fáradt, szép lovam
földre hajtja fejét.
Én nem tudom, reggelig bírja-e még.
Istenem, mennyi halál lesz elég?
Mint egy néma, fekete áradat a kék ködön át,
poklok lovagjai rontanak ránk.
Ma ránk.  

Én nem tudom, mi ez.
Milyen úr, milyen háborúja?
Nem tudom, mi ez?
Milyen gyűlölet ébred újra?
Én nem tudom, mi ez.
Milyen úr milyen háborúja?
A vége bármi Iesz,
csak az ég odafenn tudja.

Szombatról keddre virradó reggel.
Az összes fejem zúg – és szakad szét.
Tempóban vagyok egy gyógyüveg sörrel,
de egy-két adagot még kibírnék.  

Mit keres itt ez az idegen város?
Hogy került elém ez a furcsa út?
Tegnap még úgy volt, hogy itt vagyok otthon.
A tegnap különös szó. Ködös múlt.
Esküszöm, később letagadom,
hogy ez miattad van,
csak még egy néhány kutya napon
legyek túl!  

Soha többé nem hallgatok bluest.
És jó leszek – józanul.
Soha semmi nem varázsol el.
Csak rajtad legyek túl!
Soha többé nem hallgatok bluest,
és nem iszom mást, mint dzsúszt.
Mit bánom én, hogy hogy alakul.
Csak rajtad legyek túl!  

Fekszem majd otthon, nézem a tévét.
Néha talán a szomszéd csönget át.
Játszunk egy partit, szidjuk a meccset,
és megmagyarázzuk majd a politikát.
Hogy padlón voltam, letagadom és elfelejtem.
Csak még egy néhány kutya napon legyek túl!  

Soha többé nem hallgatok bluest.
És jó leszek – józanul.
Soha semmi nem varázsol el.
Csak rajtad legyek túl!
Soha többé nem hallgatok bluest,
és nem iszom mást, mint dzsúszt.
Mit bánom én, hogy hogy alakul.
Csak rajtad legyek túl!  

Soha többé nem hallgatok bluest,
csak rajtad legyek túl!
Soha többé nem hallgatok bluest,
csak rajtad legyek túl!
Soha többé nem hallgatok bluest,
csak rajtad legyek…