Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Ábécéskönyvemből

Már megreformált iskolába jártunk,
mégis rég elavultak az első könyveink,
és felnőtt fejjel az ábécét is újra át kell vennünk,
a hitünk s a fantáziánk szerint.  

A nekem most annyit jelent: asszony
a B biztosan barátság-betű.
A C csapdát vagy csodát rejt, a D-vel dalokat írok.
Az E ezer emlék, ez eddig egyszerű.  

Fenemód félek a Gépies Gonoszságtól,
de a Heilig-Horváth betűkben hiszek.
Irigy sosem voltam, így ígérhetem,
amíg játszhatom, addig jókedvű leszek.
 
A K egy kedves, komolytalan kópé.
L-lel lustálkodni volna jó.
M-mel mindig mosolygok, az N-nel nő vagyok.
Az O-hoz az otthon, és ahhoz Ő való.  

Pózokkal is próbálkozunk párszor,
vagy ránk fogják, de remélem ritkán.
Sírni sem szégyen, hogyha szigorúan szólsz,
és tévedni sem tilos, te is tudod talán.  

Az U-ban az újat keresem, míg élek,
és hiszem hogy az x-et megfejthetem.
Míg a Z a zene Ü-vel üres nem leszek sosem,
és a V az mindig eszményi lesz nekem.  

És új szavakkal elkezdhetjük újra.
Még sok minden van elmondható,
ez valahol jó.
De tanuld meg és tanítsd meg: nem a betű tehet róla,
hogy simogat, vagy megmérgez a szó.

Egy hétköznap este

Az este rontja a kedvem,
ha egyedül töltöm el.
Nem találom a helyemet addig,
míg meg nem érkezel.
Ott leszek hétkor, de addig
azért ugye majd felhívsz még.
Olyan jó lenne hallani a hangod,
mielőtt indulnék.  

Egy hétköznap este.
Ha nem hoz valami mást,
tévét nézünk és ágyba bújunk.
 De ne mondd el a folytatást.  

Reggel főzök egy kávét,
és hogy zenére ébredj fel,
egész halkan bekapcsolom a magnót.
Jó reggelt, kedvesem.
Jó reggelt neked is, drága,
kicsit álmosan mondom még.
Milyen jó, hogy vannak ilyen esték,
és milyen jó, hogy vagyunk még.  

Hétköznap este.
Ha nem hoz valami mást,
tévét nézünk, és ágyba bújunk.
  De ne mondd el a folytatást.
Hétköznap este.
Ha nem hoz valami mást,
tévét nézünk, és ágyba bújunk.
  De ne mondd el a folytatást.

Mariann

Ha jön az ősz, csupa felhő lesz a város,
szólt a kis Mariann.
Neked jó, te már nem leszel itt akkor,
mondta szomorúan.
Egy padon ültünk. Ő rágógumit rágott,
és a kezembe csúsztatta kis kezét.
Már hűvös volt a parkban.
Gyere, menjünk, mondtam.
Fáradt vagy és álmos biztosan.  

 

A szállodában ittunk még egy kólát,
többre nem volt idő.
Hazavittem, s mellettem úgy lépdelt,
mint egy igazi nő.
Kicsit furcsán köszöntem el tőle -
majdnem este volt már, és nyolckor
színpadon kellett lennem -,
de még hallottam, hogy csöndben
megkérdezi tőlem:
ugye eljössz még?  

 

Mariann, én tudom, mit ígértem.
Látod, emlékszem rá,
bár azóta elmúlt már az ősz is.
Ez se tartott soká.
És azóta úton vagyok mindig.
Várnak ott, ahol kell a dal még.
Vezet a jószerencse.
Ki tudja, holnap merre.
De Mariann, ez a dal most
a tiéd.

Nyár

Nyár. Csak volna vége már.
Mire jó, hogy megzavart?
S ha már mindent felkavart,
mit akar még? Mire vár?
Nekem túl szép, túl bolond
ez a nyár.
Mondd mi történt velem?
Boldog voltam. Nem tudom.
Mégis, csönd volt és nyugalom.
Ez az egész hol van már?
Nekem túl szép, nekem túl bolond
ez a nyár.  

Félek, amit érzek, ismerős,
és én nem vagyok elég erős.
Tudom, talán nem volna késő még,
ha úgy mint máskor,
most visszafordulnék.  

De nem, már nincs több híd.
Túl messze a másik part.
Más ez? Vagy csak én vagyok más?
Van-e, lesz-e még folytatás?
Mindegy, én nem bánom már.
Ahhoz túl szép, túl bolond
ez a nyár.
Ahhoz túl szép, túl bolond
ez a nyár.

Tegnap szép este volt

Én azt se tudtam, mért jövök el,
épp csak elindultam, és furcsa nekem,
hogy most itt vagyok. És egy kicsit szégyellem.
Ne bánts érte.
Én sem értem még igazán,
és ha érteném is, nem mondanám.
Túl sokszor kezdtem hinni
túl korán.  

Tegnap szép este volt. Még ártatlanul szép.
És félek nagyon, ha most tovább mennénk,
elrontanánk, amire emlékezhetnénk.
Kár lenne érte, ha már most elveszítenénk.  

Tegnap még nem ismertelek,
ma meg, éppúgy, mint a kisgyerekek,
talán bántani foglak,
nehogy megszeresselek.
Ne gyűlölj érte.  

Hogy tudnálak gyűlölni még,
mikor szeretni sem volt időnk elég?
El se kezdődött de már lehet, hogy
véget ért.  

Tegnap szép este volt. Még ártatlanul szép.
És félek nagyon, ha most tovább mennénk,
elrontanánk, amire emlékezhetnénk.
Kár lenne érte, ha már most elveszítenénk.
Kár lenne érte.
Semmit sem tudok még.
Kár lenne érte…