Én is úgy indultam el,
hogy mélyen a szívemben
szép és sosem fogyó
vágyakat őriztem.
De száz és száz országúton,
száz és száz városban,
száz és száz ölelésben
ezerszer változtam.  

És volt már néhány őrült szerelmem,
és volt már néhány szép.
És volt már néhány, akit elfeledtem,
de a szívem nem nyugszik még.  

Hányszor ébredtem már
idegen ágyakban,
és hányszor fájt a szívem,
mert másképpen gondoltam.
És hányszor készülődtem
és indultam úgy tovább,
hogy várt már egy új szerelem,
de a régi még visszavárt.  

És volt már néhány őrült szerelmem,
és volt már néhány szép.
És volt már néhány, akit elfeledtem,
de a szívem nem nyugszik még.  

Voltam ördögi már.
Sasként is szárnyaltam.
Szívekig emeltek föl.
És van még – ami hátra van…

Kérlek, semmit ne mondj.
Én nem hiszek túl könnyen.
Túl sok félelem van
már mélyen a szívemben.  

Túl sok egyedüllét
mérgezett már engem.
Még sosem értett meg az,
akiben én hittem.  

És végül mindig, mindig egyedül maradtam.
Ma sem értem még, hogy miért.
Én éltem másképp, ha volt rá egy esély,
de az sem volt elég…

Mikor nem vagy itt, az éhes idő,
mint egy szörnyeteg, úgy kúszik elő.
Eszi a szívemet, az agyamig rág.
Leköti kezeimet, és nem megy tovább.  

Gyere, vigyázz rám, terítsd rám a szíved,
s én éppúgy szeretlek majd, mint a kisgyerekek.
De ha már nem figyelsz rám, olyan gonosz leszek…
Akár egy égő seb, nagyon fogok fájni neked.  

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is véres küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
olyan bátor légy és olyan erős,
hogy add meg magad nekem.  

Bánat szaggat szét, ha nem vagy velem,
és én már mindenben kételkedem.
Vágtató vad folyók ragadnak el.
Hiéna nappalok tépik az életem.  

Mindig úgy szoríts, mindig úgy ölelj,
hogy elpusztítson a vágy.
Aztán emelj fel a szívedig.
Testem a véred járja át.
Ez is harc és küzdelem.
Veled vívom ellenem.
Olyan konok légy, hogy bukj el értem,
ha kell a győzelem.  

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is gyönyörű küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
győzz le engem úgy, hogy legyőzötten
add meg magad nekem.

*Som Lajos – Závodi János: Száz év zene

Fekszel az ágyamon, és szerelmet játszol.
Legalább úgy csináld, hogy annak is látsszon,
ha már játszol.
Valakit otthagytál, mert úgy érezted, kellek,
s ha egy nap megunsz, már másnap újra kezded,
csak épp máshol.  

Ennyire bátor vagy – de lehetsz még bátrabb.
Vedd le az álarcod is, ahogy a ruhádat,
és ne szégyelld.
Légy annyira meztelen, hogy az arcod is lássam.
Ne hazudd a szerelmet, hogyha csak vágy van,
de képzeld.  

Mondd ki, hogy mit akarsz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mire vársz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mit kívánsz, és megkapod tőlem.
Csak éppen ne hazudd, hogy szeretsz.  

Te jöttél hozzám, nem én hívtalak,
és te fogsz elhagyni, ha felkel a nap.
Tudom, érzem.
Biztos vagy benne, hogy nincs szívem,
mert te sem vagy kíváncsi rá, mint ahogy még
soha senki sem.  

Mondd ki, hogy mit akarsz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mire vársz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mit kívánsz, és megkapod tőlem.
Csak éppen ne hazudd, hogy szeretsz.  

Mondd ki, hogy mire vársz – az ördöggel játszol.
Mondd ki, hogy mit kívánsz – az ördöggel játszol.
Ha nem kell, hát nincs szívem – az ördöggel játszol.
És nekem ne hazudd, hogy szeretsz.

Létezem. Vagyok, mint mások.
Másoknak én is csak más.
Az időm a kezdet és a vég közt
nekem se több, csak egy villanás.
Puszta anyag voltam csak a parttalan tömegben.
Pillantásod éles kése metszett ki engem.  

Álmodtál. Most azt, hogy élek.
Ha más vagyok, így vagyok más.
Megszültél, és te formáltál engem
változónak. Hogy mindig másnak láss.
És miközben szerelmeddel a világra képzeltél,
vajúdásom végigfájva magad is megszülettél.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Vagyunk a hatalmas világon,
s nyomunk sem marad egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.  

Őrizz meg minden pillanatban.
Lesnek rám a másik oldalon.
Ha elfordulsz, kifosztanak engem,
s mire visszatérsz, már nem leszek sehol.
És kereshetsz a földön is, és elrejt majd az ég is.
És elrejthetsz magadban is, és elveszíthetsz mégis.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Erősen elképzeltél engem,
s valóra váltam egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.

Volt már az életemben néhány igazi lány.
Olyan is volt, akit az ember épp csak megkíván.
Volt, aki mindig adott és sohasem kért.
Olyan is volt, aki mindent akart, cserébe semmiért.
Én mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.  

Volt néhány forró vérű, és volt néhány hideg.
Volt, aki nekem adta, amit soha még senkinek.
Volt, aki elringatott már a kezdet kezdetén.
Olyan is volt, akit bárhogy is kértem, soha nem lett az enyém.
Én mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.  

Lányok, akik voltak – apró vércseppek az ereimben.
Lányok, akik voltak – egy-egy emlékkép az idegekben.
Lányok, akik voltak – valóság őrzői a képzeletben.
Lányok, akik jöttök – ti is szüljetek egy kicsit
újra és újra és újra és újra engem.  

Volt, akit bántottam, mert nagyon szeretett.
Olyan is volt, akit letagadnék, de most már nem lehet.
Volt, aki azt mondta, hogy bolond vagyok.
Volt, aki úgy szeretett, ahogy én sosem tudok.
De mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.

Látod, hogy elfáradtam,
ne kezdd el elölről.
Amit adhatsz, megadtad már.
Jobb, ha felöltözöl.
Semmit nem hagysz itt nálam,
és semmit sem viszel el.
Ahhoz már túl kemény
és túl hideg a szívem.
Nem, nem, nem, ne kérdezz.
Sose csapd be önmagad.
Az öledben boldog voltam,
de ez csak egy pillanat.
Ennél már többre vágyom.
Önmagam megtalálnom.
Azt, akit szétosztogattam,
amikor még hittem, hogy
így a jó.  

Repültem, zuhantam. Ezzel se törődöm.
Magamban állok, két lábbal a földön.
Én már csak azt várom, aki emberként szeret.
Nincs több álom, és nincs több
kifosztott képzelet.  

Menj el, de ne búcsúzz el.
A búcsúzást gyűlölöm.
Velem leszel addig, amíg
illatod a bőrömön.
Mást úgysem hagysz itt nálam,
és mást te sem viszel el,
csak egy mohó érintést
szikrázó testeden.
Nem, nem, nem, ne kérdezz.
Tudom, hogy mit remélsz.
Az előbb a vágy volt erős,
de most a józan ész.
Egy percig boldog voltam
szorító karjaidban,
de már rég megtanultam,
egy ölelés a holnaphoz kevés.

Én már nem hazudnék
sem másnak, sem neked.
De értek már néhány dolgot,
s tudom jól, hogy nem lehet.
Mert azt hinnéd, ha szárnyaim látod,
mégis vannak angyalok,
és félek, a lelked is összetörne,
ha megtudnád, hogy csak sas vagyok.
Minden szerelmem már
csak a, csak a, csak a tiéd lesz,
de kérlek, meg ne próbáld
azt hinni, hogy engem megkötözhetsz.
Ha látod rajtam, hogy repülni vágyom,
engedj szabadon.
Engedj szabadon!
ENGEDJ SZABADON!  

Már nem hagynálak el
a földön semmiért,
de a kalitkákba én már nem férek be.
Bár csak értenéd.
Ha hív az ég, és vár az ég, és kér az ég,
a szívem megdobog.
Ha visszahúzol engem,
azonnal meghalok.
Minden érzésem már
csak a, csak a, csak a tiéd lesz,
de kérlek, meg ne próbáld
azt hinni, hogy engem megkötözhetsz.
Ha látod rajtam, hogy repülni vágyom,
engedj szabadon.
Engedj szabadon!
ENGEDJ SZABADON!  

Értsd meg, én úgy szeretlek,
akár az életem.
Ha repülni, szállni vágyom is néha,
mindig visszaérkezem.
Ne is kívánd soha, hogy megváltozzam
mert én már nem tudok.
Romlott, gonosz, őrült angyal lennék,
de királyi sas vagyok.
Minden gondolatom már
csak a, csak a, csak a tiéd lesz,
de kérlek, meg ne próbáld
azt hinni, hogy engem megkötözhetsz.
Ha látod rajtam, hogy repülni vágyom,
engedj szabadon.
Engedj szabadon!
ENGEDJ SZABADON!