Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Fekete bárány

Lehet, hogy rossz csillag alatt születtem,                  
és nem volt soha szerencsém.
Szégyenkezve emlegették a nevem a családban.
Fekete bárány voltam én. 

Példaképként mutogatták
jólfésült és jólnevelt öcsém.
Akármit mondtam, hittem, gondoltam vagy tettem,
fekete bárány voltam én.  

Tízévesen az első cigim elszívtam.
Mire tizennégy lettem, már nem voltam gyerek.
A koncerteken minden este az első sorban álltam,
és üvöltöttem, ha szólt az én zeném.    
 

 Köszönöm azt,
 hogy itt vagy és azt mondod, jó vagyok,
 hiszel nekem,
 és melletted sohasem érzem,
 hogy fekete bárány vagyok.  

Talán rossz csillag alatt születtem,
és nem volt soha szerencsém.
Maradj itt mellettem és segíts, hogy elfelejtsem,
fekete bárány voltam én.

  1. BB.:
    2009 February 10

    Ez a dal annyira jó, h. megtanultam nyáron a szövegét. Kár, h. nem volt korábban ez a honlap, mert a dal szövegének a lejegyzetelése nem kis időbe került. A kisfiam 5 éves, és ő is fújja! Nagyon klassz dal, szeretjük.

Hozzászólok