Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Maradj velem

Amikor vége az utolsó dalnak is,
az utolsó hang is szétfoszlott már,
magányos tárgyak az elhagyott színpadon,
felborult székek és konok homály.
Papírlapok. Egy tépett plakát
a lábunk alatt.
Ki mondja meg, hogy dalainkból
mennyi maradt?    

 Maradj velem.
 Segíts nekem.
 Vigyél haza,
 fogd a kezem.
 Szeress nagyon.
 Fáradt vagyok,
 és nehéz a szívem.
 Vigasztalj meg,
 s ha nem is hiszed,
 hogy szebb lesz a holnap,
 mondd, hogy lehet.
 Mondd, hogy lehet,
 ha nem is tudod,
 hogy hiszek neked.  

Amikor vége az utolsó dalnak is,
és a varázslat szétfoszlott már,
mi lesz veled?
Egyedül hagy a zajos tömeg.
Sebzett vagy, és te sem tudod,
hol a helyed.    

 Maradj velem.
 Segíts nekem.
 Vigyél haza,
 fogd a kezem.
 Szeress nagyon.
 Fáradt vagyok,
 és nehéz a szívem.
 Vigasztalj meg,
 s ha nem is hiszed,
 hogy szebb lesz a holnap,
 mondd, hogy lehet.
 Mindig lehet.
 Ha nem is tudod.
 Ha nem is hiszed.
    

Hozzászólok