Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Előkerült egy elveszett dal

Az oldal egyik aktív látogatója, Hajdú Szabolcs levélben fordult hozzám, és egy általa eddig nem ismert Bojtorján-dalról – amelynek a zenéjét is én szereztem – kért információt. Legjobb tudomásom szerint válaszoltam, hogy ilyen Bojtorján-dal nincs. Válaszul elküldött egy felvételt és egy lemezborító-képet. Pomázi Zoltán 2009-ben kiadott szólólemezéről van szó, ez több régi, közös dalunk mellett tartalmaz egy balladát, szerzőként pedig valóban az én nevem van feltűntetve. Meghallgattam, és mondhatom, igazi meglepetés volt.

Kicsit távolabbról kell kezdenem.

1978-80 között írtam néhány dalt, csak a magam szórakoztatására, ezek közül néhányat akusztikus gitárral eljátszottam, elénekeltem néhány kis klubban, valamint egy Piramis-turnén a zenekar koncertje előtt, aminek a végállomása az Ifi Park Nagy buli koncertje volt. Azután újból letettem a gitárt, ismét úgy döntöttem, hogy az én helyem nem a színpadon van. Azok a dalok pedig elfelejtődtek, elvesztek.

Viszont akkoriban kezdtünk együtt dolgozni a Bojtorjánnal, és mivel hasonló zenei világot, hasonló hangulatokat próbáltunk meghonosítani, nekik megmutattam ezeket a dalokat. Csak úgy, érdekességként.

Pomázi Zoli 2009-ben – hogyan emlékezett, hogyan őrizte meg, hogyan gondolta időszerűnek, nem tudom – ezen elfelejtett dalok egyikét énekelte lemezre. Nem is tudtam róla.

Ha meghallgatjátok, gondoljatok bele, hogy harminc évvel ezelőtt született, egy másik korban, egy másik rendszerben. Ha létezik bármiféle “áthallás” a mai közérzetünkre, helyzetünkre – az kizárólag véletlen lehet, másként nem merném magyarázni.

Szoríts most erősebben

  1. Laci:
    2010 November 26

    sajnos nem tudom meghalgatni. ezt irja ki

    WordPress database error: [You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ‘)’ at line 1]
    INSERT INTO wp_Counterize_Pages (url,count,postID) VALUES (‘/?p=837’,0,)

    valaki biztos tudja mit jelent

  2. hat:
    2010 November 27

    Nálam semmi hibát nem jelez.
    Amit írsz, az adatbázis-hibára utal, ami ideiglenes probléma lehet(ett), mert ha valóban gond lenne az adatbázissal, annak mindenhol jelentkeznie kellene, tehát nálam is.

  3. hat:
    2010 November 28

    Haesz is jelezte, hogy nála ugyanez a jelenség fordul elő. Még egyszer alaposan utánanéztem, végül meg is találtam a hibát, javítottam, most már rendben kell működnie.
    Haesz, elnézést kérek, hogy a javítgatás közben a hozzászólásod elveszett.

  4. Laci:
    2010 December 14

    elso halgatasra erdekes
    koszonet erte

Hozzászólok