Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Kurír 1998

KURÍR KÁVÉHÁZ
Piramis brigád, vigyázz!
 

Mondhatnánk, hogy a kávéházazás, mint műfaj kihalt. Pedig eme időtöltésnek valójában nem is a kávéház a lényege, hanem a csevely: jelen esetben az Atrium Hyatt Terasz kávézójában. Ezúttal Horváth Attila dalszövegíróval ültünk le beszélgetni, akinek többek között a Taurus, a Bojtorján, az Ómen, Korál, Charlie zenés mondandójához volt rendkívül sok köze. Nemsokára Deák Bill Gyulának ír számokat, és hogy el ne felejtsük, a Piramis gyújtó hatású dalai zömének szövegét is ő szerzette. Nemrég jelent meg könyve és CD erről az időszakról.  

A hetvenes évek közepén új fogalom született: a Piramis jelenség.

A Piramis nem durranásokkal indult, sőt Révész Sanyi nélkül, két billentyűssel kezdtek. Egy szabadkai srác, Lévai Tibi játszott Gallai mellett. A bátyja, Lévai Szilveszter ma Hollywoodban kiváló filmzenéket ír. Fél évig működött így a zenekar. Akkor csatlakozott hozzájuk Révész. Az áttörést az hozta, hogy a Piramis kiment Lengyelországba egy közös turnéra, ahol egy magyar tévéstáb forgatott. Itthon levetítették a filmet, s attól fogva szabadult el a pokol. Egyszerűen volt abban az előadásmódban, abban a hangban, azokban a dalokban egy olyan lendület és erő, s közben olyan érzékenység, ami addig együtt nem volt tapasztalható.

Mindebben nem kis részük volt a dalszövegeknek. Gondolta, hogy ilyen robbanásszerű fogadtatása lesz a Piramis-nótáknak?

Sejtettem. Ám, hogy ebből egy úgynevezett csöves-jelenség vagy Piramis-jelenség lesz, azt nem gondolta senki. Aztán mindenféle fórumon elég sokszor elhangzott, hogy be kellene tiltani a Piramist, a kemény rockzenét, sőt az egész rockzenét. Ami történt, mindenkinek meglepetés volt. Kiderült, hogy irtózatosan sok olyan fiatal van, aki a rock and roll világában jól érzi magát, egyébként a társadalom összes területén elveszettnek számít, nem figyelnek oda rájuk, s elengedték a kezüket. Világossá vált az is, ők nagyjából így, egymást megtalálva keresik a boldogulásukat, ám nem biztos, hogy azon a módon, ahogy a társadalom várja bárkitől. Ezek a fiatalok valamilyen módon kivonultak a társadalomból, mert ott nem volt helyük, nem foglalkozott velük senki. És felbukkant egy zenekar, amely azt énekelte: “Ha volna két életem” sok mindent másképp csinálnék. S felmerült a csövesekben is, miért pont ide kellett születniük, s miért olyan körülmények közé. Vagy amikor azt hallották, hogy “őszintén akarok élni”, ők is erre gondoltak, de úgy akarták, hogy ezért ne vigye el őket a rendőr, ne verjék meg őket az aluljárókban, ne hozzák fel őket ellenpéldaként a KISZ gyűléseken. Eközben szembesültek azzal, hogy ez az ország képmutató, hazug a társadalmi berendezkedése, perspektívája pedig nincs. Mert az nem perspektíva, hogy az iskolái után valaki elmegy dolgozni, és ha szerencséje van, élete végéig összejön neki egy Trabant Hát valahogy ezeket az érzéseket fogalmazta meg és közvetítette úgy a Piramis, hogy az ekkorát robbant.

Ez a generáció ma olyan 35-40 éves… vajon mi lett belőlük?

Ha körülnézünk, valóban ez a korosztály a derékhad. A bűnözőké és a bűnüldözőké, sőt a politikusoké is.

Apropó. Hogy érzi magát a bűnügyi statisztikákat olvasva?

Az ember a bűnügyi helyzetet nem a statisztikákon, hanem a saját bőrén érzi, meg az ismerőseién. Nekem ugyan nincs házam, de sok barátomnak van. A napokban mesélte egyikük, hogy elment a biztosítóhoz. Ott megkérdezték tőle: riasztó van? Mondta: nincs. Néhány nap múlva visszament: most már van. Akkor meg azt kérdezték: rácsok vannak-e az ablakokon, mit tudom én, úgy nyolc centinként egyujjnyi vastag acélból? Mondta: nincs. Ott meg széttárták a kezüket, hogy akkor sajnálatos módon még mindig nem megy a dolog, nem tudnak szerződést kötni. Tehát nem csupán az én közérzetem vagy másoké jellemzi a helyzetet, hanem voltaképpen hivatalosan, üzletileg eleve azt valószínűsítik, hogy a házat ki fogják rabolni, nem is kötnek rá csak úgy biztosítást, legfeljebb akkor, ha bunkert csinál belőle az ügyfél. Én tehát mint becsületes polgár, beköltözöm a saját börtönömbe, míg a gengszterek mosolyogva grasszálnak az utcán.

Egy időben nemcsak a dalszövege volt magvas, hanem az étrendje is.

A makrobiotikus étrend annyiban hasonlít a vegetáriushoz, hogy húsmentes. A magok, a gabonafélék fogyasztásán alapszik.

És miért hagyta abba?

Lustaságból. Macerás volt a sok utánajárás.

Egyáltalán miért kezdte el?

Nálunk én szoktam bevásárolni. Egy alkalommal épp álltam sorban a piacon a hentesnél, sokan voltak, morfondíroztam, telerámolom hétvégére a hűtőnket. Eközben egy kicsit elbambultam. Arra riadtam föl, hogy a hentes kérdezi: mit tetszik kérni? S ekkor hirtelen magamhoz térve körülnéztem: hol vagyok egyáltalán, hogyan kerültem ide? Mondom az arcnak, hogy én nem kérek semmit, hisz én nem eszem húst. Hazaérve mondtam a feleségemnek is: képzeld el, nem eszünk húst. Onnan kezdve évekig nem is ettünk.

Semmiféle előzménye nem volt?

Semmi. Olyan volt, mintha egy ufó megérintett volna.  

Bányai György
 

Hozzászólok