Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Hegyvidék interjú (1999)

Hegyvidéki szomszédaink
Horváth Attila
 

Mint a szakmában sokan, Horváth Attilát én is úgy ismertem meg, hogy a Rózsavölgyi lemezosztályán félretette nekünk a minket érdeklődő korongokat. Szövegírói “oroszlánkörmeit” már akkortájt kezdte megmutatni, de még nem tudott csak ebből megélni. ‘° Aztán jöttek a nagy sikerek, elismerések, és mára ő a legismertebb és legnívósabb popzenei szövegírók egyike. A Krisztinavárosban lakik.  

Szülőföldem a Józsefváros, a Mátyás tér és Rákóczi tér között van félúton, innen költöztem 1981-ben a XII. kerületbe. Mindig szerettem volna budai lenni, sok barátom is vonzott ide. Aztán egy lakáscserével sikerült is. Jó nekem itt lenn, a “város sűrűjében”, ahol viszont különvonulhatok szemlélődni. Szeretnék itt is maradni; nem vonz semmi a magasabb részekre! Itt vagyok mindenhez közel.  

A hőskor  

A mi időnkben mindenki hangszert ragadva próbálta kifejezni magát. Te hogy kerültél a szövegírás felől a pályára.

Légy erős, engem is eltalált a zene, basszusgitároztam, valamint zongoráztam meg trombitáltam is, de hamar rájöttem, hogy hangszeres zenészként a színpadon nem vagyok igazi egyéniség. Teljesen tudatosan lettem szövegíró.
Verseket igen korán elkezdtem írni, a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban jelentek meg ezek a zsengék. Aztán felfigyeltem rá, hogy egyes nyugati előadók mennyi gondolattal töltik meg a dalaikat. Kezdtem tanulmányozni ezeknek a szövegeknek a szellemiségét, formavilágát. Anélkül. hogy “koppintottam’ volna belőlük, tudatosan kezdtem tanulni rajtuk a szövegírói műfajt. Erre tettem az életemet.
A zenekarok körül és között szinte mindenki ismert mindenkit. Jó barátaim lettek Balázs Fecó, Som Lajos, akik akkor a Neotonban játszottak, de már valami mást szerettek volna. Egy kiválás után így jött létre a Taurus, amelynek már én írtam szövegeket. Aztán további osztódással a Korál, a Piramis, melyek mind őszinte, kemény zenével és határozott közlésvággyal léptek színre a csak tánczenei szórakoztatás közepette.
Volt néhány – mostantól visszanézve – kudarc is az életemben; az első mindjárt, hogy nem vettek fel az egyetem magyar-filozófia szakára. Ebbe biztos belejátszott a rocker külsőm is, amivel kilógtam a sorból. De a szövegírástól az sem tudott volna eltéríteni.

Neked nem gyűlt meg a bajod a hatóságokkal?

Furcsa, de talán észre sem vették, hogy amikért piszkálták a színpadon állókat, azokat lényegében én írtam. Nem tűntem fel. Igaz, én sosem politizáltam direkten a szövegeimmel, csupán az életérzést, a jelenséget fejeztem ki. A csöves jelenséget sem mi hoztuk létre, csak mi mondtuk ki. Én háttéremberként adtam hírt a dolgokról, indirekten, katalizálva.  

Műhelytitkok  

A dal úgy születik, hogy vagy megzenésítik a verset, vagy szöveget írnak az adott zenéhez. Neked melyik a módszered?

Ez utóbbi. Én mindig a zenére dolgozom. Valószínűleg rossz költő lettem volna, mert sok bennem a fegyelmezetlen csapongás. Engem a zene fegyelemre kényszerít, mert akkor már az adott szerkezetben, ritmikában, hangulati körben kell gondolkoznom. Még a leadási határidő és egyéb szorítások is serkentőleg hatnak az agysejtjeimre. Az előadóban is gondolkodnom kell, hogy hitelesen hangzik-e majd a mondat? Csak akkor tudok dolgozni valakivel, ha a zenéje érdekes számomra, akkor viszont beleszólni nem engedek, de minden soromért vállalom a felelősséget.

Valóban ismert vagy arról, mennyire az adott előadó “nyelvén” fogalmazol, mintha ő írta volna.

Ennek mindig örülök, mert ez a cél, de ez benne a szakmai tudás is. Ha egy-egy Piramis, Korál, Bojtorján-nóta a mai gyerekeknek is töltetet tud adni, akkor ez visszajelzi nekem, hogy érték született. A rock a XX. század egyik nagy művészeti forradalma, de csak amelyik közölni is akar valamit.
Engem a 80-as évek felhőtlensége nem fogott meg, hallgattam is egy ideig. A mai pénzcsinálós “hamburgerzenei” irányzatokhoz sincs közöm és bosszant, hogy a diszkósok zömének az imázsába nem fér bele más, mint ezek. Aki ma színpadra áll, el kell döntse: mit is akar? Azt szoktam mondani a hozzám fordulóknak: szembe kell nézni azzal, hogy a legtöbb zenészből sosem lesz sztár, de a vigasz, hogy a legtöbb sztárból sem lesz sohasem zenész. Merni kell különbözni tudni a többitől és nem eladni magunkat kritikátlanul.  

Értékek   

Téged mennyire érdekel a pénz?

Kevéssé. Most tudtam meg a banktól, hogy valaki lemásolta a kártyámat és lenullázta a számlámat. Éppenséggel nem örültem, de nem is rázott meg. Hányszor volt már életemben, hogy nem volt egy fillérem sem! Én nem gyűjtök semmire. Van lakásom és van a Duna partján egy kis faházam egy zsebkendőnyi telekkel, hogy néhanap a saját diófámnak vetett háttal töprenghessek. Autóm nincs. Szeretek utazni, de nem mint turista, hanem bizonyos időket eltölteni itt-ott. Ha ilyenkor van egy szoba egy ággyal és asztallal, én már otthon tudom érezni magam, főként, ha találok ott könyvesboltot, lemezboltot. Szupermarketek nem érdekelnek. Ez nem igénytelenség, hanem alkalmazkodni tudás.

Néha vannak kísérletek arra, mennyire állnak meg a dalok önálló versként. Mi a véleményed?

Nem tudom. Nekem kicsit olyan, mint a paprikás krumpli krumpli nélkül. A huszonötéves jubileumomra megjelent egy riporttal, vallomásokkal megtűzdelt kötet a dalszövegeimmel. Nagyon örültem neki, de mondtam, én nem írok asztalfiók-verseket. 1975-ben felmerült egy rockopera megírásának ötlete. Máig sincs belőle semmi. Úgy látszik gúzs nélkül nem tudok alkotni.

És azt mennyire érzed, hogy miből lesz sláger?

Ma már a slágert “csinálják”. Természetes közegben szinte tévedhetetlenül meg tudtam mondani, mi lesz sikeres, de ma már nem tudni, mit szeret meg a közönség. Időnként értékesebb számok elsikkadni látszanak, de végül is azok is rajta vannak a lemezen, és hogy ki mit hallgat szívesen, ha nem manipulálják, azt nem tudni.

Mit csinálsz mostanában?

Karácsonyra jön ki Lerch István és Deák “Bill” Gyula önálló lemeze, mindkettő az én szövegeimmel, a jövő év elején pedig a Tunyogi Rock Band második albuma.
Horváth Attila itt él köztünk családjával és cicáival. Barátai országos szélességben várják stúdiókban, színpadokon, bárokban, kocsmákban. Huszka Jenő-díja, Emerton-díja, rengeteg arany-, kevesebb platina- és egy gyémántlemeze (Charlie I.) bizonyára rövidesen gyarapodni fognak a megírt lemezek arányában, melyekben mi is benne vagyunk. Mi, akikről így vagy úgy ezek a szövegek szólnak, akik magunkra ismerünk, amikor megszólít minket az az őszülő szakállú, de rockerszívű szomszédunk, akivel sokan félszavakból is értjük egymást.  

Muzsay András            

Hozzászólok