Nem tudom, Attila hogy van ezzel, de nekem ő a legjobb barátom. És szerzőtársam már huszonöt éve.
A IX. kerületi Úttörő Házban találkoztunk először valami Ki mit tud? selejtezőn. Mind a ketten a saját amatőr zenekarunkkal indultunk a mezőnyben. A pályámat tekintve két okból volt fontos ez az esemény. Az egyik, hogy a nézőtéren és a büfében ténferegve összehaverkodtunk Attilával, a másik, hogy ekkor fedezett fel magának a Neoton együttes.
Amikor Som Lajos bekerült a Neotonba, Attilával már nagyon jó barátok voltunk. Később, amikor Lajossal kiváltunk és megalakítottuk a Taurust, az neki is fordulópontot hozott az életében. Felhagyott a zenéléssel és szövegeket kezdett írni a dalainkhoz. Tudtam, hogy előzőleg is foglalkozott írással, de a Neoton esetében nem jöhettek szóba a szövegei, hiszen Pásztor Laci egyfajta vérszerződést kötött az akkor nagymenő S. Nagy Istvánnal. A Taurus volt Attila életében az első olyan lehetőség, ahol széles rétegekhez is eljuthattak a gondolatai. Volt olyan bulink a Budai Ifjúsági parkban, hogy közel tízezren tolongtak a nézőtéren. Szerzőként én is ugyanazt éltem át, mint Attila, mert a Neotonban csak billentyűs voltam, dalszerző nem. Gyakorlatilag ettől datálódik kettőnk közös pályája. Az lehet a sors különös kegye, hogy egymásra találtunk, viszont az már nem véletlen, hogy ennyi esztendőn keresztül együtt is tudtunk maradni. A dalainkról nem beszélek, mert az idő és a közönség minket igazolt. Annak ellenére, hogy mindketten nagyon az elején jártunk az életünknek – magyarul zöldfülűek voltunk -, olyan dalokat sikerült összehoznunk, amelyek a mai napig benne élnek az emberekben. (Kőfalak leomlanak, Anyám, vigasztalj engem, stb.) És ez sem véletlen! Annyira éreztük és érezzük egymást ma is, hogy ilyen emberi kapocs csak keveseknek adatik meg. Nagyon hálás vagyok ezért a sorsnak, vagy a gondviselésnek. Ennek a közös hullámhossznak azért van néhány konkrét magyarázata is. Nem csak az, hogy szomszédos és nagyon hasonló kerületben nőttünk fel, de az is, hogy mi módon. Mindketten nagyon korán elveszítettük az édesanyánkat, így a családi környezet – ami leginkább meghatározza egy gyermek szellemi fejlődését -, valamint a légkör és az adott kor, ami az utcákon, grundokon körülvett minket, azonos érzésvilágot épített föl bennünk.
Később, már felnövő, de még korántsem érett fejjel iszonyatos bulikat csináltunk együtt. Ha Attiláék József utcai lakása beszélni tudna, abból is kerekedne egy terjedelmes könyv. Többnyire oda vittük fel a csajokat és ott buliztunk. Emlékszem egy éjszakára, amikor egy orvostan-hallgató srác is hozzánk csapódott. Az volt a flúgja, hogy mindenáron diszkós akart lenni. Vesztére velünk volt Cintula is, aki pár unikum után tanítgatni kezdte.
– Így tedd fel a lemezt, ezt mondd, ilyen sorrendben játszd a dalokat – magyarázta neki a diszkós trükköket. Mondanom sem kell, hogy csupa hülyeséget hordott neki össze. A srác pedig, egyre csillogóbb szemekkel és lelkesedéssel hajtotta végre a félrészeg Cintula instrukcióit. Mi meg, majd megszakadtunk a röhögéstől. Később a lemezlovas jelölt még az éjszaka közepén hazament újabb korongokért, hogy azzal is gyakorolhasson. Hajnalra teljesen eláztunk, a szemközti rendőrség bejáratánál posztoló közeg pedig értetlenül bámult az orra előtt himbálózó bakelitekre, amiket Attiláék ablakából damillal lógattunk elé.
A sikereink ellenére a Taurus nagyon rövid életűnek bizonyult. Mielőtt leálltunk volna, kénytelenek voltunk tagcserét eszközölni a basszusgitárosi poszton. Som helyére Zorán érkezett. Bár így elkészülhetett néhány felvételünk, mégsem tudtunk együtt maradni. A Taurus egy részével (Brunner Győzővel és Zoránnal) külföldre mentünk zenélni, miközben itthon Som Lajos megalakította a Piramist. Attilával ők is barátok voltak, ezért adta magát, hogy együtt dolgozzanak. Sokan nem tudják, de majdnem Piramisos lettem magam is. Ez úgy történt, hogy amikor a Lévai nevű billentyűsük kivált, Som megkeresett, lépjek be hozzájuk, hogy Gallaival közösen billentyűzzünk és énekeljünk. Akkor még Révész nem volt a zenekarban. Én nem ezt választottam, hanem Korál néven megalakítottam Koncz Zsuzsa kísérő zenekarát. Amikor Zsuzsával megszakadt a kapcsolatunk, úgy döntöttem, maradjon meg a nevünk, de csináljuk végre a saját nótáinkat. Az első – már önálló életet élő – Korál dal, a Hazafelé szövegét nem Attila írta, hanem Rusz László álnéven Földes „Hobo” László. Ez persze nem jelentette azt, hogy megszakadt volna a barátságunk. Amikor itthon voltam, minden alkalommal találkoztunk, amikor pedig külföldön, rendszeresen leveleztünk.
Hazudnék, ha azt állítanám, nem zavart egy cseppet sem, hogy Attila a Piramisnak ír, hiszen azzal, hogy már nem kísérő csapat, hanem rockzenét játszó, koncertező banda lettünk, egyben riválisává is váltunk egymásnak a Piramissal. Mivel Attila egyidőben mindkét zenekarnak írt, így nála csapódhatott le leginkább ez a probléma. Tudomásul kellett vennem, hogy Lajos ugyanolyan barátja Attilának, mint én, ezért nem tudott nemet mondani egyikünknek sem. Én csupán egyszer hoztam szóba ezt a kettősséget, de tudomásom szerint Soméknál ez elég gyakran előjött. Valójában ezt a közönség soha nem kifogásolta, pedig elég markáns tábora volt a Piramisnak és a Korálnak is. Hogy mégis működhetett a két banda, az a zenei különbözőségnek köszönhető. Szerencsére, Attilában mindkét világ tökéletesen megvolt, így a Piramis szövegek nem voltak „Korálosak”, és fordítva. Velünk kapcsolatban Attila még egy kis elégtételt is érezhetett, mert én soha nem mondtam, hogy a szövegei ne a saját nevén szerepeljenek, mint a Piramis első időszakában. Számomra világos volt Lajosék szándéka, és úgy érzem ennyi idő elteltével beszélhetünk róla nyíltan. Az köztudott, hogy S. Nagy István is írt szövegeket, viszont Attilához képest elenyésző számban. Az ok, hogy mégis ő volt a Piramis kirakatában, egyszerű: rajta keresztül tudták elfogadtatni a bandát a lemezgyárnál és más hivatalos fórumokon. Taktikus, ám Attilát illetően nem a legkorrektebb megoldás volt. Mindegy, ő valahogy belement ebbe a kompromisszumba.
Biztos vagyok benne, hogy amikor állami szinten tönkretették a hazai rock műfajt, majd következett a „diszkóvilág” az megviselte őt is, de hála a sokoldalúságának, mindig tudott dolgozni. Hol a színház, hol a country világában. No és velem is, hiszen mi folyamatosan írtunk dalokat.
Pár esztendeje, amikor válságba került a magánéletem, akkor is hozzá fordultam. Vége lett egy tizennégy éves kapcsolatnak, ami nagyon padlóra tett. Attila szó szerint befogadott. Nem azért kötöztem hozzá elsődlegesen, mert fizikailag nem volt hol laknom, hanem, azért hogy segítsen átvészelnem és kilábalnom abból a krízisből. Nem volt könnyű. Már csak a külsőségek miatt sem. A harapós kiskutyámat odavittem a macskáik közé… De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy Attiláék ápolgatták a lelkem, és ami ennél is fontosabb, rávezettek azokra a hibáimra, amelyeken változtatnom kellett. Egy életen át hálás leszek azokért a hónapokért.
Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a pályafutásom alatt mennyi dalomnak írt másvalaki szöveget. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak rajta kívül is profi szövegírók, de ahogy eddig, ezután is vele szeretnék dolgozni. Nem csak a barátságunk, de amiatt is, hogy ugyanabban a talajban gyökerezik, mint én. Ezáltal tökéletesen hiteles és életszagú gondolatokat tud hozzátenni a zenéimhez.