Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Ha volna két életem

Zulejka a katonai elhárítás hálójában – Polák venger dvá brátánki, de fröccsöntésről szó sem lehet – Skizofrénia több tételben – Pinyóka esete James Bonddal – Piramis Plusz mínusz Révész – Tizennégy karátos Bauhaus   – Fecó vendéglátózik, Som vendéglátózik… 

- Próbálkoztam, kinek írhatnék szöveget. Előfordultam többek közt az Olympiánál, ahol Horváth Charlie énekelt. Írtam néhány dalt a Kexnek, igaz, akkor már Baksa nem volt. Még a Metróval is volt egy nagyon rövid, futó kaland, amikor Zorán Mogyoróssy Lacival – zseniális gitáros volt -  és Póka Egonnal újjászervezte a csapatot. Ebből aztán nem lett semmi, de legalább néhányszor újra lemehettem a Metró klubba, a Dohány utcába, ahová kellemes emlékek fűztek. A korai időkben közönségként mentem le néha, később Taurus klub működött ott, mit mondjak, volt egy-két esemény nyomulás, meg csajozás ügyben.
A felső korhatárt jelentő 23. születésnapom előtt aztán elvittek katonának.
Baromira meg akartam úszni a dolgot. Hippifilozófia és hadsereg – ezek a nem férnek össze. Póka Egon, akinek az apja állatorvos volt, azonnal mondta a megfejtést, vérnyomásemelő gyógyszert kell szedni, fölturbózzuk a keringést a plafonig, és akkor majd jól kiszuperálnak. Beindítottuk az akciót, Pulsotylt kell szerezni, ami nem volt egyszerű, merthogy szigorúan csak receptre mérték. Egon révén valahogy mégis sikerült, fel is tankoltam belőle, ahogy kell, és nyugodt szívvel mentem a bizottság elé. Vártam a vérnyomásmérést, és tudtam, hogy rendben lesz minden, mert a szívem a szememen lüktetett kifele. Az eredményt látva az orvos fel is üvöltött: – Úristen, katona! Hát maga meg mennyi pulzotilt ivott!?
Ezzel el is volt intézve a jövőm. Vácra kerültem, csupa ilyen magamfajta túlkoros arc közé, akiknek addig vagy egészségügyi okokból volt felmentésük, vagy ilyen – olyan okoknál fogva sikerült halasztást szerezniük. Még szerencse, hogy agyamnál voltam, így végül csak néhány hetet töltöttem bent.

- Gondolom, ahogy akkoriban ez szokás volt, odament hozzád a laktanyaparancsnok, és azt mondta: Horváth honvéd, nézzen a szemembe! Jól érzi magát itt minálunk? Nekünk ugyan szívünk hasad, ha leszerel, dehát az a fő, hogy maga legyen boldog!

- Hülyére vettem a figurát. Méghozzá jóindulatú hülyére. Aki mindenre önként jelentkezik, iszonyú lelkes, csak éppen a fizikai képességeinél fogva, sajnos, nem képes úgy szolgálni a dolgozó népet, ahogy azt tiszta szívéből kívánja. Emiatt természetesen vigasztalhatatlan. De nem adja föl, legközelebb újra nekiveselkedik…  

- Az urak a néphadseregben nem olvasták a Svejket.

- Kajolták rendesen a figurát, beutaltak a Honvéd kórházba. Egy frissen végzett doktornő kezelt, aki örült, hogy egyáltalán „esettel” akadt dolga, nem azzal próbálkozik nála mindenki, hogy izzad a lába a hadseregtől, tessék őt kiszuperálni. Minden pecsétet begyűjtöttem, ami kellett, csak az igazgatóhelyettes mindent eldöntő stemplije hiányzott.
Ülök, várok az arc irodája előtt. Egyszer csak megjön, úgy bevágja maga mögött az ajtót, hogy majd leszakad a plafon. Aztán kiszól: Rám vár katona?!  „Bár csak ne rád várnék…” Őrnagy elvtársnak jelentem, igen. Akkor jöjjön be.
A pali olyan volt, mint egy igazi első-világháborús  K. und K. katonaorvos. Átolvasta az összes leleteimet. Arcizma nem rezdült. Mélyen a szemembe nézett, méregetett egy darabig, majd váratlanul megszólalt: büdös a katonaság, mi? Kész. Ebből futkosó lesz, büntetőszázad, nem leszerelés. Hát akkor mindent egy lapra. Méregettem egy darabig én is. Büdös – mondtam. Ezeregy szerencséje, hogy ezt mondta – válaszolta és már nyomta is rá a papírra a bélyegzőjét. – Leléphet.
Még  a seregben ért utol Lajos levele, hogy készítsem a tollam, jön haza, és bandát csinál, csak most kezdődik a tánc. A levél, ha jól emlékszem Svájcból jött. A fater fogta, áthúzta a borítékon a címet és  ráírta, postafiók ennyi meg ennyi…   Engem meg egyszer csak hivat az elhárító tiszt. Hogy milyen rokonaim vannak nyugaton. Milyen a kapcsolatom velük. És hogy nagyon vigyázzak, mert a válaszaim egy életre eldönthetik a további sorsomat. Azt sem tudtam, miről van szó. Fölsoroltam mindenkit, aki fontos, de Lajos nem jutott eszembe. A katonai elhárítás végül Lajos édesapjáig jutott, aki magas rangú katonatiszt volt. Ennél a pontnál végül is meggyőződtek róla, hogy nem holmi duplanullás beszervezési ügyről van szó. Végre kézhez kaptam a levelet. Képzelj el egy szállodai szalvétát, ez egyik oldalán a duma, a másikon meg grafika. Rajta egy igazi Zulejka hever valamilyen pamlagon, körötte pedig ilyen egy az egyben Rejtő könyvekből kilépett fazonok állnak ugrásra készen. Lajos és Pinyó , akivel együtt  melóztak kint, ezt még annyival toldották meg, hogy nyilakat rajzoltak a hölgy szeméremdombja felé, és fölé írták: mi meg itt vagyunk…   Képzeld el az éberség őreinek arcát, amint azon zúzzák a szürkeállományukat: hogy kell megfejteni ezt a kódot.
Leszereltem, és ahogy civil ruhába bújtam, azonnal mentem föltérképezni a terepet. Így találtam rá Gallai Petire, aki akkor a Nautilus együttesben énekelt, zongorázott. Csuda volt a pali, borzalom, hogy mekkora torok, fazonilag is rendben, főnyeremény. Amint Lajosék megérkeztek együtt nyomultunk. Gitárosnak eredetileg Menyust (Menyhárt János a V’Moto Rock későbbi gitárosa) akartuk a Hellóból, a radicsi hagyományok folytatójának tűnt.  De amikor Pinyóka révén  képbe került Závodi Zacsek, kész, nem volt mese. Az egész fizimiskája, figurája egyértelművé tette, hogy ő a helyes megfejtés.

- Miért nem RB kapitány?

- Lajosnak megvoltak a maga teljesen jogos sérelmei a Taurus időkből. Ennek dacára nagyon jóban voltak Bélával. Másrészt, és azt hiszem, az volt a döntő, Somban dolgozott a bizonyítási dac. Igenis be fogja bizonyítani, hogy képes tabula rasa-t csinálni, az abszolút nulláról a csúcsra jutni.
Lajos már az első körben hívta Révészt, de Sanyi nem jött. Hogy élő szerződése volt – e a Generállal, vagy egész egyszerűen csak kivárt, nem vette komolyan az ajánlatot, nem tudom.  De hogy valami különlegesség legyen, érkezett még egy billentyűs, Lévai Tibi Szabadkáról, akinek a bátyja Lévai Szilveszter akkor a müncheni diszkó sound egyik sztárbandájával a Silver Conventionnel melózott. Úgy sejtem, csak jobb híján, már akkor is  nagyobb formátumú muzsikákhoz vonzódott. Később befutott filmzeneszerző lett Hollywoodban.
Tibi aztán viszonylag gyorsan lelécelt. Nem önszántából.

- A vám – és devizagazdálkodás szabályainak megsértése miatt kiutasították az országból.

- Akkor se tudtam, ma sem tudom pontosan, mi történt. A lényeg az, hogy Révész az ő távozása után mondott igent, és ezzel kialakult a Piramis klasszikus felállása. Az igazi őrület azzal a dokumentumfilmmel kezdődött, amelyet Végh Miklósék forgattak a lengyelországi Piramis – Mud turnén.

- Som – brigádok, Révész őrsök, a …  bamba nemzedék” lázadása, a csöves jelenség, szipuzás, Alföldi papucs, flaneling, szimatszatyor és csőnadrág…   Az Ezermester boltokban lehetett kapni 5 vagy 10 forintért üres jelvénytokot, amibe aztán ki – ki belerakhatta kedvence képét. Az Ifjúsági Magazinban volt egy külön oldal, ahol eleve kör alakú keretben jelentek meg a képek. A sort, ha jól rémlik a Piramis nyitotta meg. 1978-ban a bodakajtori építőtáborban pont az argentin – holland vébédöntô napján lépett föl a Láma együttes. Gerendás Péterrel, Pleszkán Frigyessel az élen olyan latin – amerikai karnevált csináltak az ebédlőben, hogy szétszedtük értük a termet. Ők meg majd elszálltak a gyönyörtől, hogy ezek a piramisos srácok ennyire beindultak tőlük. A kérdés nem az volt, hogy milyen zene szóljon  a táborban azokból a pokoli BEAG megafonokból, hanem az, naponta hányszor lehet betenni a Piramist…   Emlékszem egy Piramis kiállításra a Metró klubban. Körben fotók. És az egyik falnál irdatlan mennyiségű levél. Név, cím, minden. A borítékok ki voltak nyitva, előbb – utóbb mindenki ott térdelt és olvasott… 

- Duplán skizofrén helyzet.  Az egyik oldalon: megint részese vagyok valaminek, amihez foghatót még soha nem éreztem, eszméletlen szeretet és bizalom árad felém, tömegeket találnak el a soraim. A másik oldal pedig az, hogy pokolian megviseltek ezek a levelek. „Egyest kaptam, nem merek hazamenni, apám iszik, veri anyám, és megerőszakolt…  ” Én szimpátia betegségben szenvedek. Ha valaki szimpatikus és meg van fázva, rögtön én is náthás vagyok.
Ráadásul duplán  skizofrén a helyzet, mert a leveleket nem is nekem címezték. Csak a megszólítás után jött három sor valamelyik dalomból…   

- Dacára a …  készítsd a tollad, Attilám” levélnek a kezdeti Piramis dalok szövegét nem te, hanem S.Nagy István írta.

- Som úgy gondolta, többek közt a Taurus kudarcán okulva, hogy jól jön valaki a zenekar környékén, akinek megvan a megfelelő kapcsolatrendszere ahhoz, hogy kinyíljanak az ajtók. Hogy legyen lemez. És Pitykó (S.Nagy István) erre alkalmas volt. Nem csak a Piramis útja vezetett rajta keresztül, hanem például az Eddáé is. Nélküle az első körben nem nagyon lehetett labdába rúgni. Később már igen. A Korálnak például nem volt szüksége rá, hogy ilyen eszközzel éljen.
A Piramis I. – en nekem mindössze 2 nótám van. A Ha volna két életem és a Szabadnak születtem. Amikor az album megjelent, én éppen Varsóban voltam. Feleségül vettem egy lengyel lányt, és ha már kaland, legyen kaland alapon elhatároztam: kipróbálom milyen egy másik országban élni. Apósomék műanyagosok voltak. Szerették volna, ha én is beszállok. Hurrá, végre férfi került a családba, hajrá!

- Neked pedig  nem a fröccsöntés volt álmaid netovábbja. Ráment a házasságod?

- Rá. Mikor hazajöttem, keresem a lemezborítót: Köves – Závodi. Hoppá! Aztán a Lajos elmagyarázta, hogy úgy az igazán fain, ha a Piramis azt a képet sugározza magáról, hogy ez egy tökéletesen összetartó csapat, annyira összeforrtak, mindent önerőből érnek el, nincs is szükségük szövegíróra sem, maguk írják a nótákat. Mert hogy ez így hiteles… 

- De hát ez hazugság. Méghozzá olyan alapvető ordasság, ami jó ha nem vonja teljesen kétségbe az egészet. Hogy a fenébe voltál képes ezt elfogadni?

- Fegyverletételről szó sem volt. Minden lemeznél megkérdeztem, hogy ugye most már nem így lesz. Megnyugtattak, hogy persze hogy nem. Három nagylemezbe került, mire a lemezborítóra a saját szövegeim mellé az én nevemet írták ki. A Nagy buli című, az Ifi Parkban fölvett élő album volt az első, ahol névvel szerepelek, az Erotika borítója tükrözte először a valóságot.

- A turnémikrobuszba azért csak beszálltál… 
- Legtöbbször Szabó Guszti mikrobuszával mentünk, aki az egyik legfainabb őrült volt, akit csak valaha ismertem. Rendszeresen megcsinálta, hogy odaszólt a mellette ülő Pinyókának: pillanatra vedd át! Abban a pillanatban már mászott is ki az ablakon, és már fönt is volt a busz tetején. Pinyóka lábbal nyomkodta a pedálokat, ő meg az ablakon visszahajolva forgatta a kormányt. Egyszer  egy lengyel turnéra menet a cseh – lengyel határhoz közeledve Pinyóka gondolt egy nagyot, és amint Guszti kimászott, már húzta is föl az ablakot. Guszti meg mint egy James Bond filmben, kapaszkodott a tetőn. Üvöltözött, verte a karosszériát kegyetlenül. A határhoz közeledve kis híján lőttek rá a határőrök.
A turnék mindig fantasztikusak. És többnyire elmesélhetetlenek.  Ha valamiért sajnálom, hogy nem lettem zenész, az a turnék hangulata, A közös őrületek, a kalandok, az együttlét. Abból lehet töltekezni. Nekem mint egy falat kenyérre, annyira szükségem van arra, hogy legyen egy közösség. Piramis ügyben számos lépésemre pont ez ad magyarázatot.
Mire sikerült tisztázni, hogy is működik ez a zenekar, sajnos elég késő volt. Egy NDK turné utolsó állomásán Révész az utolsó szám előtt a közönség és a zenekar többi tagjának tudomására hozta, ez itten történelmi pillanat, mert ez a Piramis utolsó koncertje.

- Ezt így takk?

- Így takk.

- Hogy tudtad meg a hírt?

- Amikor jöttek haza a srácok, ők mondták.

- 19… 

- 81… 

- Totális padló?

-  Baromi rossz volt, hogy itt most valaminek vége, de azonnal menni kellett tovább, mert a Piramisnak ettől még nem volt vége. Lekötött bulik voltak. Énekest kellett találni nagyon gyorsan. Nyár volt, nyaraltam. Kimaradtam a keresésből.

- Ki jöhetett szóba?

- Elsősorban Takáts Tomi a Karthagóból. A végső érv, ami ellene szólt, pont az a hasonlóság, amely miatt kézenfekvőnek látszott, hogy ő legyen Sanyi utódja. Nem Révész – pótlékra volt szükség, hanem egy olyan fazonra, aki gyökeresen más, mégis beleillik a képbe. Nagy Feró neve került még komolyan szóba, de ebből sem lett semmi, habár Feró, úgy tudom, igent mondott. A bolgár turnét Jorgosz, a Gépfolklór énekese nyomta végig. De ő csak kényszermegoldás volt.
Amikor hazatértek Bulgáriából – már közösen – döntöttünk úgy, hogy jó, akkor nem kell új énekes, Gallai Petit toljuk egy sorral előrébb, és ezzel egy időben valami egészen más irányba indulunk el. A kérdés az volt, hogy abbahagyjuk – e vagy folytatjuk. Utóbbi esetben valami gyökeresen mást kellett kitalálni, hiszen legendával versenyezni képtelenség. Ha folytatni akartuk, el kellett távolodni a Piramis legendától. A szükségletzenekartól, a csöveszenekartól…   Attól a csöves jelenségnek nevezett társadalmi tünetegyüttestől, amelynek a Piramis maximum katalizátora volt, de nem okozója. Nem a Piramis tehetett arról, hogy ezek az addig mélyben lévő problémák most elemi erővel törtek a felszínre. Soha senki nem mondta, hogy köszönjük szépen, most már legalább tudjuk, hogy ezzel is számolnunk kell, igyekszünk valamit változtatni, hogy rendbe tegyük a dolgokat. A csöves jelenség megmaradt rendőrségi ügynek. Bűnbaknak megfeleltünk. Mint ahogy megfeleltek a …  fekete bárányok”, a Beatrice, a HBB és a P.Mobil is.
A hatalom sajátos logikája szerint ez az egész problémakör nem létezett volna, ha nincs a Piramis. Mintha a bajt az hozná létre, az lenne érte a felelős, aki először kimondja, hogy baj van.
A Piramisról egészen addig, éppen a legenda, a misztikum miatt nem derült ki, hogy milyen jó muzsikusok játszanak benne. Most, az új korszakban ezt akartuk megmutatni. A new wave vizein egy fajta art rockkal szerettünk volna új irányt szabni a zenekar pályájának. Az előzőnél sokkalta hidegebb, elidegenedettebb muzsika lett a végeredmény. Látványtervezőnek Bachman Gábort kértük föl, aki azóta a nemzetközileg is legelismertebb magyar építész. Akkoriban ifjabb Rajk Lászlóval, Bódy Gáborral dolgozott együtt. A szövegekről éjszakákat beszélgettünk végig Beke László irodalomtörténésszel, aki a Bauhaus irányába szerette volna elvinni a történetet. Amire én abszolút nyitott voltam. Más nyelvezet, más képi világ, más építkezés, más szerkesztésmód. Hihetetlenül izgalmas és jó munka volt.

- A Piramis Plusz inkább izgalmas, mint fontos közjáték maradt. Törvényszerű volt a bukása?

- Igen. A közönség nem fogadta el. Árulásnak tartották. Hiába volt jó a zene, jó a szöveg, jó a borító, egyszóval jó a lemez, egy baja volt: nem Piramis lemez volt. Nem szerették. A Piramis Pluszt ma is szívesen meghallgatom, de nekem is olyan, mintha valaki másnak az alkotását tettem volna föl a lemezjátszó korongjára. Nosztalgiát nem érzek iránta, viszont olykor beleborzongok, milyen jó megoldások vannak rajta. Bebizonyosodott, tudnék én abban a másik közegben is létezni, csak nem akarok. Én az vagyok, amit a Korállal és Piramissal létrehoztunk.
 Ezzel az én szempontomból nem is volt baj. A Korál éppen ezekben az időkben érte el legnagyobb sikereit. Olyannyira, hogy az 1981-es  fesztiválon, meg ne kérdezd, hogy hívták éppen akkoriban, a Homok a szélben hatalmas sikert aratott. A díjkiosztás utáni fogadáson az egyik zsűritag elmondta, hogy azért nem mi nyertünk, mert a szovjet zsűritag vétót jelentett be, ha minket hoznak ki győztesen. Azzal fenyegetőzött, ha itt demokratikus szavazás lesz, lemond zsűritagságáról. És akkor aztán…   nem tudom mi lett, mi lehetett volna. Diplomáciai spasszendorf.

- A tévé előtt ülve ebből csak annyit lehetett látni, hogy valami van. Az élő közvetítés folytatása majd egy órát csúszott. Közben néha mutattak egy társalgót nagyon fontos és nagyon ideges fejekkel, akik hol a robbanásveszély határát súrolva cikáztak le s föl, hol pedig a legmélyebb letargiában hevertek el egy fotelban, hogy aztán fölpattanjanak és cikázzanak megint egyet. Rajtatok kívül a Limbó hintó, a Szóljon hangosan az ének és az Írtam a bátyámnak egy dalt volt benne a kalapban…   Mi irritálhatta a szovjet zsűritagot?

- Hát ha más nem, akkor a „ha nem lennék szabad, élni sem tudnék” sor, mindenképpen. De erről nem szólt a fáma.

- A Piramis föloszlása hogyan változtatta meg emberi kapcsolataitokat?

- Mindent összekuszált. Som Lajost, aki a legközelebb állt hozzám a csapatból, ekkorra már leginkább a saját üzletei foglalkoztatták… 

- Mi kivetni való van abban, hogy ha valaki lehúzott gályarabszolgaságban néhány évet, aztán beütött neki a főnyeremény, és ezt készpénzre akarja váltani?

- Én ezt gond nélkül el tudtam fogadni, csak egyre kevésbé volt miről beszélgetnünk. A Piramis történetére végül is az tett pontot, amikor jöttek haza Moszkvából, és a repülőtéren Lajost letartóztatták. Benne lehetett ebben az a szándék is, hogy akkor most aztán szétverjük a zenekart, amire semmi szükség nem volt, széthullott akkorra már magától. Sem azelőtt, sem azután nem ítéltek el senkit annak a paragrafusnak az alapján, amire hivatkozva őt meghurcolták, sőt már meg volt szövegezve a módosítása is, csak még nem lépett hatályba. Fél év múlva megdicsérték volna érte, hogy az államháztartást gyarapította egy csomó arannyal. Hiszen kint mindenhol a saját pénzét költötte arra, hogy aranyat vegyen, és azt idehaza legálisan eladja. Természetesen akkoriban az nem úgy ment, hogy lobogtatta az ember az aranyláncot a vámnál, hogy hé fiúk, hozom a smukkot… 

- A szocialista Magyarország számos egykori iparbárója, Burgert Róbert, Horváth Ede is elmesélte már azóta, hogy Bábolna és a Rába esetében is ugyanígy mentek a dolgok. Belevágtak valami újba, de soha nem lehettek biztosak benne, hogy kitüntetik, vagy lesittelik őket… 

- Nem tartom kizártnak, hogy Lajos esetében a névre mentek rá. Ne felejtsd el, abban az időben Sanyira is rászálltak. Autókkal való üzérkedés volt a vád- Nem állt meg, de azért bepróbálkoztak vele. Erősen úgy tűnt, hogy utólag akarták leverni rajtuk mindazt a kellemetlenséget, amit a Piramis „okozott”.
Az, hogy Lajos néhány hónapot börtönben töltött, nekem a kettőnk kapcsolata szempontjából nem osztott, nem szorzott. Tudtam, hogy ártatlanul hurcolták meg. Efelől szemernyi kétségem sem volt. A kapcsolatunk akkor még volt annyira jó, hogy amikor kiengedték, hajnali hat órakor engem hívott először.
Ettől kezdve vált véglegesen azzá a figurává, aki rettenetesen megosztja közvéleményt. Vagy imádni és rajongani lehet érte, vagy levitézlett, meghasonlott rocksztárként kezelni, aki bűnözők közé keveredett.

- Révész Sándorral, a Kölyökkel milyen volt a viszonyotok?

- Hűvös és távoli. Annak ellenére, hogy sokat dumáltunk, csajoztunk, buliztunk együtt. Mindig volt, ha nem is három, de két lépés távolság. Lehet, hogy ezt éreztette is, lehet hogy csak én éreztem. Picit mintha még velem szemben is sztárként viselkedett volna. Ezt azért elég bátortalanul mondom, mert nem kizárt, hogy ezt csak utólag magyarázom bele.

- Viselkedhet – e másképp egyáltalán egy topon lévő rocksztár?

- Szerintem igen. De ez akkor most elég erdő, mert nyilván megkérdezed, hogyan másképp, és erről nekem fogalmam sincs…   Más az, ami egymás közt történik, és más az, amit egy zenekar kifelé képvisel. Még tovább bonyolítja a dolgokat, mert húsba vág, amikor adódik néhány szituáció, amikor a zenekar érdekei szempontjából én is a „külvilághoz” tartozom, nem hozzájuk.

- Meg lehet-e úszni, hogy az imázs ne ragadjon rá az arcodra? Dolgoztál elég sztárral… 

- Nem. Ez az álarc valamilyen módon rájuk nő. Nem lehet letépni. Az arányok a  kérdésesek. Ki mennyire tud szabadulni ettől  a magánéletben. Ugyanazokat a rögös utakat tapossuk, ugyanazokat a harcokat vívjuk, nem hiszem, hogy föltétlenül szükséges kimutatni, ki milyen messze jutott.

- Praxisodban van olyan, aki ezt torzulás nélkül kibírta volna?

- Nincs. De az arányok jelentősen eltérnek. Van, akinek a személyisége éppen hogy csak egy kicsit alakult át, van, akié teljesen.

- Min múlik ez? Intelligencián?

- Pontosan. A sikereket és a kudarcokat egyformán el kell tudni viselni.

- A Piramis nagy visszatérése idején ’92-ben fordult elő veled, amikor a színpad szélén ácsorogva nézted  a BS-ben a  bulit, hogy jött két gorilla, és arra kért, fáradj arrébb, mert …  a” Sanyi, nem akar senkivel találkozni….   Akkor, amikor ezt frissiben mesélted, szemlátomást nagyon fájt.

- A fene egye meg, persze hogy fájt, ez a „senkit” ez egy nagyon kemény kategória, ahhoz azért elég dolgot csináltunk végig, hogy pokolian rosszul essen. Ettől természetesen még egy szó nélkül odébb álltam. Fölfogtam, egy ilyen buliban az viszi vásásra a bőrét aki a színpadon áll, és nem az, aki a színpad szélén.

- Ezért nem írtad meg a Révész lemezt?

- Nem. De ez is benne volt. Piramis ügyben az én hátizsákomban túl sok kő volt már. Nem volt utolsó csöpp a pohárban. Sok – sok olyan apróság volt, ami egyenként egyáltalán nem fontos, de így együtt ahhoz vezetett, hogy kimondjam: a Piramis történet életem legjelentősebb részét jelenti, nagyon – nagyon bántam volna, ha nem lehetek benne, de lezárom.

- Mik voltak ezek a kövek?

- Kezdődött azzal kompromisszummal, hogy karrierünk érdekében más szövegírót is foglalkoztatnunk kell. Holott ezt a zenekart mi úgy csináltuk meg, hogy nyomjuk egymás mellé a vállunkat és nézzük, milyen falakat tudunk áttörni. Az érzelmeimen nem változtatott, hogy S. Nagy István bevonása nem volt buta kompromisszum, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Folytatódott a névhasználat körüli történésekkel, erről már volt szó. Van valami, amiről még sohasem beszéltem. Mégpedig az, hogy az Erotika környékén tudtomon kívül és tudtommal egyaránt más szövegírókkal is próbálkoztak. Nem ismertem azokat, akikről szó volt, leszámítva Vörös András cimborámat, a Poétát, aki akkor már novellista volt. Többeket megkóstoltak, végül mégis úgy döntöttek, hogy én írjam a szövegeket egyedül. Alkatilag olyan vagyok, hogy ebben a dologban, amihez értek, semmilyen versenytől nem félek. Érzelmileg megvisel, ha újból és újból bizonyításra kényszerítenek, de újra és újra bizonyítok.
Amikor ’92-ben a Piramis a nagy visszatérésre készült, kimondatott: legyen ez most kárpótlás azért, hogy 20 éven keresztül a munkánk haszna állami zsebekbe vándorolt. Végre kapja meg mindenki azt, ami jár neki. Azt hittem, számomra is eljött az igazság pillanata. Tévedtem. Még az öt teltházas BS buli után járó szerzői jogdíjnak is csak a töredékét kaptam meg.

- Öt év telt el azóta. Idén már beindult a számháború egy Népstadionbeli Piramis buli ügyében, új stúdióalbummal megspékelve. Ha fölkérnek rá, megírod?

- Csak a föltételek és a múlt nagyon szigorú tisztázása  után. Sok rendbe tenni való van. Mindenkivel másképp. Mások a viszonyok, az arányok. A zenekar működtetésében két embernek volt komolyan meghatározó szerepe. Sanyi volt a sztár, Lajos a főnök. Hozzájuk képest a többiek más fajsúlyúak. Nem láttak bele a történésekbe, vagy talán nem is igazán érdekelte őket. Miközben mindegyikük külön világ, egyéniség a maga módján – többek között ez is az egyik oka a Piramis hihetetlen szárnyalásának. Pinyóka hörcsög, azonnal robban, de a tisztesség maga. Gallai Peti minden sejtje elvarázsolt. UFO. Gyámoltalan nagyágyú. Zacsival ezer évet szédültünk át az éjszakában. Orbán Józsival kiegészülve hármasban bolyongtunk a Fészek, Moulin Rouge, Maxim bermuda háromszögében, de arra azért vigyáztunk, hogy minden más jelentős intézményt is útba ejtsünk. Szívesen elolvasnám valamikor az érintett helyek táncos-, énekes- és pincérnőinek emlékiratait. Néha szoktunk azon morfondírozni, hogy az említett épületek hány téglája, emelete lehet már a miénk, ha mondjuk az általunk ott hagyott összegek beépültek.
Dolgok nálam nem tudnak elmúlni. Zacsival most Tunyogi Rock Band van, jó kis friss, öreges zene, persze, hogy írom, ha megkér. Megkér. Gallai Petivel belekezdtünk a szólólemezébe, jellemző, hogy nem harapott rá egyik nagy kiadó sem. Pinyóka nem zeneszerző, őt csak szeretem. Nyugdíjas cimbora.
Látod, nincs baj. Sanyival hiányzik egy beszélgetés. Kérdezzük meg egymástól, mi van. Mondjuk el. Csak az alsó téglát kellene kirúgni, dőlne le a többi.
Lajos a kulcsfigura. Kerülgetjük egymást, egyikünk se tudja, hogy viselkedjen. Egyszer be kell vásárolni egy hordó viszkit, elvonulni valahová, átbeszélni mindazt, ami évek alatt összegyűlt. Le kell zárni, tisztába kell tenni. Máskülönben maximum csak drukkolni fogok messziről, közönségként, hogy a bandának még egyszer sikerüljön.    

Vissza a fejezetekhez

Hozzászólok