Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Lépcső Kaliforniába

Repülök könnyű szárnyakon.
Hová? Ahová csak akarom.
Talán visszajövök egy napon.
Ha mégsem – ne keress.  

Repülök, magas ég alatt.
Sose voltam ennél szabadabb.
Odalenn hagyom a súlyokat.
Nincs, ami visszahúz.  

Már egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Így nekik is jó,
nekem is jó.
Összeköt már
a távolság.  

Egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Még csillagokon, tengereken
repülök át.
Ne ébressz fel.  

Jön egy hölgy, csupa csillogás.
Azt kérdi, merre van az áruház,
amit vagy harminc éve nem talál,
pedig égről égre jár.
Mosolyog, ahogy elsuhan:
Ne félj, találkozunk biztosan.
Keresd az elvarázsolt szállodát.
Hajnalig várunk rád.  

Már egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Így nekik is jó,
nekem is jó.
Összeköt már
a távolság.  

Egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Még csillagokon, tengereken
repülök át.
Ne ébressz fel.

Hozzászólok