Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

A ház

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
ahogy a szintemen lefékez.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban körbejár a nap.
Szobámban virágok nyílnak.
Szobámban nyugalom és csend.
Valaki ittfelejtett az egészben.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

Kicsivel többet iszom néha,
miközben bámulom a tévét.
Olyan vagyok, mint a süketnéma,
de felfogom, mi a helyzetem.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

AZ ALAGSORBAN, A MŰSZERFALAKON
APRÓ LÁMPÁK, KÓDOK, GRAFIKON.
AUTOMATIZÁLT AZ EGÉSZ HÁZ.
EGY FEHÉR KÖPENY ÉNRÁM IS VIGYÁZ.
A LEGFONTOSABB, HOGY BOLDOG LEGYEK.
AZ ABLAKOMRA TAVASZT VETÍTENEK.  

Sehol egy zár, csak a fotocellák.
Sehol egy porszem, hogy zavarjon.
Sehol egy csengő, hogy megnyomhatnák,
nehogy a csöndembe sikítson.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
amikor indul, vagy épp megáll.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban mindig kék az ég.
Szobámban semmi nem zavarhat.
Szobámban soha nincs sötét.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.

Hozzászólok