Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Kapaszkodom beléd

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Létezem. Vagyok, mint mások.
Másoknak én is csak más.
Az időm a kezdet és a vég közt
nekem se több, csak egy villanás.
Puszta anyag voltam csak a parttalan tömegben.
Pillantásod éles kése metszett ki engem.  

Álmodtál. Most azt, hogy élek.
Ha más vagyok, így vagyok más.
Megszültél, és te formáltál engem
változónak. Hogy mindig másnak láss.
És miközben szerelmeddel a világra képzeltél,
vajúdásom végigfájva magad is megszülettél.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Vagyunk a hatalmas világon,
s nyomunk sem marad egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.  

Őrizz meg minden pillanatban.
Lesnek rám a másik oldalon.
Ha elfordulsz, kifosztanak engem,
s mire visszatérsz, már nem leszek sehol.
És kereshetsz a földön is, és elrejt majd az ég is.
És elrejthetsz magadban is, és elveszíthetsz mégis.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Erősen elképzeltél engem,
s valóra váltam egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.

Hozzászólok