Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Dalok a szeptemberi hídon

Lusta hullámok az ősöreg folyón.
Neved a kőkorlátra írom.
Holnap hol leszek, azt most még nem tudom.
Mozdulnék, csak valaki hívjon.
Buta álmaimat építem megint.
Nem tudom, miben kéne bíznom.
Buta sorok gyűlnek a  fejemben megint.
Dalok a szeptemberi hídon.
Arról, hogy várnak egy távoli parton.
Messzi parton.
Arról, hogy bánt, ha valaki sír.  

Milyen titkokat visz odalent a víz?
Sodorhat pár millió évet.
Mi volt előttünk? És utánunk mi lesz?
Törvény vagy véletlen, hogy élek?
Van-e értelme, hogy mindezt nem tudom,
és amit nem tudok, megírom?
Buta dolgok, amik fontosak nagyon.
Dalok a szeptemberi hídon.
Arról, hogy várnak egy távoli parton.
Messzi parton.
Arról, hogy bánt, ha valaki sír.  

 Ne légy szigorú.
Senki se’ rossz, mikor senki se’ látja.
Csak él, ahogy él, aki él.
Ne légy szomorú.
Bármi is hozza, hogy fájjon a szíved
- viszi a szél.
Ne légy szigorú.
Senki se’ rossz, mikor senki se’ látja.
Csak él, ahogy él.
Ne légy szomorú.
Bármi is hozza, hogy fájjon a szíved
- elviszi, elviszi a szél.

Hozzászólok