Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Madarak

Az első madár menyasszony színű volt.
Eljött értem, bár nem kértem.
Csak egy dalt tudott, de az szép volt nagyon.
Mikor szállt el, nem tudom,
mert várt már reám az a szép második.
Tarka szárnyú, sebes szárnyú.
Nyugtalan volt, mindig új dalt tanult,
s egy nap végleg elszabadult.  

A harmadik most is itt van velem.
Eső ver, szél fúj, de mégsem hagy el.
Csapzott és fáradt és szürke, de így is szeretem,
mert ha szép, mert ha nem,
az egyetlenem.  

S ha ő is elrepül, már csak egy várható.
És ha félek, tőle félek.
Mert éjszaka jön, s arra sem hagy időt,
hogy legalább megláthassam őt.

Hozzászólok