Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Nyugtalan idők

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Ránk vártak jó pár éven át
a vasárnap nélküli városokban az olcsó szállodák,
és a gyűrött fekhelyeken
összebújtunk valakivel,
hogy a hidegben ne nagyon gyűlöljük az éjszakát.  

Fáradtak voltak a másnap reggelek,
ahogy tisztultak az olcsó mérgek: füstök és szeszek.
És a buszban a hosszú úton
mindig szólt egy magnetofon.
Régi dalaink nyúzta, amik nem kellettek senkinek.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.  

Két éve, vagy több is volt talán,
a „Tizenhat éves”-t játszotta a rádió egy délután.
Sose voltunk ennyire fönt.
Már a portás is visszaköszönt,
és a nevünk ott ragyogott egy kerítés oldalán.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.
De átkozottul szépek is, tudom.

Hozzászólok