A mozigépész a szomszéd faluban élt,
de átjött vasárnaponként,
és mi figyeltük, ahogy összerakja fel bűvös gépeit,
s izgatottan vártuk, mit vetít.

Mindig ott ültünk az első sor közepén.
Olajos padló, a szék kőkemény.
De ahogy kialudt az ócska lámpa a füstös teremben,
megváltoztunk – képzeletben.

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
És ha látom, hogy a vásznon föltűnik,
csak én tudom, hogy hozzám tartozik.  

Egész héten vártam, hogy vasárnap legyen.
Felöltöztem szép rendesen,
és a tükör előtt állva eltűntettem az összes pattanást,
és alig vártam a találkozást.

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
És ha látom, hogy a vásznon föltűnik,
csak én tudom, hogy hozzám tartozik.  

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
Hiszen ott van velem minden napon és minden éjszakán.
Egy színes kép
a szobám falán.