Kutya kemény melót fogtam.
Fát vágtam, trógeroltam.
Nekiestem átkozódva:
ez is jobb, mintha ez se volna.
 Hogyha engem kérdezel,
 ma sem értem, miért nem adtam fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a megszokásra kell.  

Fűtetlen, koszos szobákban
reggelt már nem is láttam.
Ment a nap, és jött az ára:
belehalni éjszakára.
 Nem aludtam senkivel.
 Hogy ez a rendje, majdnem elhittem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a változásra kell.  

Nő, hogyha akadt néha,
szökevény, vagy szabad préda.
Egyiket a férje várta,
a másikat bárki ágya.
 Nem ragadt meg senki sem
 legalább egy időre mellettem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami az éjszakákra kell.  

Máskor majd elmesélem,
mi van még a régi filmen.
Talán már holnap este,
ha megtart a jószerencse.
 Mára ennyit hoztam el.
 Ezt a kettőt a többihez írjuk fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a folytatásra kell.