Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Óceán No2. (Mindig úgy ölelj)

Végül minden út ide,
a titokzatos óceánhoz ér.
Ismeretlen parton állsz,
a múló idő mozgó szigetén.
Az óceán figyel csak és vár.
Nem tárja fel titkait.
Mindent mélybe zár.
A hullámok között
mozdul már a holnap.
Alakja és arca nincs.
Kérdeznéd, de hallgat.
Nem engedi sejtenünk,
velünk lesz, vagy ellenünk.
Ölelj át.
Mindörökre így volna jó.  

De fegyvert foghat ellened
és ellenem a gyűlölet. Vigyázz!
Eltéved az értelem,
ha szorítja a félelem. Vigyázz!
Az óceán figyel csak és vár.
Alkot, és nem kérdezi,
te mit választanál.
Ad és elvesz szüntelen.
A szándék sosem látszik.
Jó és gonosz éppen úgy,
mint egy gyerek, hogyha játszik.
Mindig úgy ölelj,
mintha utoljára volna már.
Ölelj át.
Haragosnak tűnik az óceán.
Vigyázz!
Vigyázz!

Hozzászólok