Robotok. Odakinn, odalenn, idefenn.
Robotok. Ezeregy ismerős idegen.
Megszabott utak, pályák és vonalak.
Gépies minden lépés és mozdulat.  

Robotok. Egyik sem tudja meg sohasem,
hogy az út körbe fut, csak azért végtelen.
Soha nincs semmi váratlan változás.
Soha nincs repülés, és nincs zuhanás.  

Szerelmek, búcsúzások, zajos idők –
karnevál kavarog a szemük előtt.
Az idő, mint a folyó, gördül tovább.
Százezer arcát tárja fel a világ.
De páncélt hordoznak a szívük körül.
Letépni róluk soha nem sikerül.
Üvölthetsz, szerethetsz, vagy mondhatsz egy dalt,
mást úgysem okozol, csak némi zavart.  

Robotok között éled minden időd.
Robotok között fogy el minden erőd.
Próbálod ezerfelé tépni magad,
csak hogy – mert másod úgysincs – önmagad add.
Szerettél, öleltél és simogattál,
ha másképp kéne élned, belehalnál.
Emberként próbálkozol, mégsem elég.
Robotok figyelik, hogy bírod-e még.