Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Tíz év után

Már hidegek voltak a hajnalok,
be kellett gyújtani újból.
Ültünk a tűz előtt a maradék borral.
Zörgött a magnó a lejárt szalaggal,
és nem állt föl elzárni senki.
Valahogy mindegy volt.
Keserű voltam.
Feje a vállamon,
úgy aludt el.  

Istenem, hány éve nem láttam már,
pedig őrülten hiányzott néha.
Kicsi kis királynőm.
Hétéves társam.
Mikor búcsúztam tőle, és otthagytam a várost,
nem hittem volna, hogy egyszer
majd bánata hozza el,
úgy tíz év után.  

Mariann, Mariann,
hogyan is mondjam, hogy ami van,
az szomorú, de azért
ne vedd túl komolyan.  

Mert szerelmek jönnek és mennek,
és hidd el, hogy nincs, aki tanácsot adhat,
hogyan is éljük túl, ha egyedül hagynak.
Hogyan is kell, hogy élj,
ha egyedül vagy.  

Szerelmek jönnek és mennek,
és hidd el, hogy nincs, aki tanácsot adhat,
hogyan is éljük túl, ha egyedül hagynak.
Hogyan is kell, hogy élj,
ha egyedül vagy.

Ért, amennyit ért

A hétvégi esték a klubban teltek el.
A zenekar játszott, és ott volt a sok haver.
Valahogy véget ért – ért, amennyit ért,
van, aki azt mondja, sajnálni nincs miért.
Az áldott-átkozott hatvanas években
milyen ártatlan volt minden szerelmem.
Valahogy véget ért – ért, amennyit ért,
de oda nem adnám most már semmiért.  

A határon túl még nem jártam soha, sehol.
Sor került arra is, hetven-valamikor.
És az összes pénzemért – ért, amennyit ért -
lemezeket hoztam, ki tudja már, miért.
Még összejöttünk páran, ha alkalmas volt a lakás,
de egyre több volt a rosszkedvű búcsúzás.
Valahogy véget ért – ért, amennyit ért.
Küzdeni tanultunk köznapi dolgokért.  

És a nyolcvanas évekre türelmesek lettünk.
Gyűlt a tapasztalat.
És lassan számba kellett vennünk,
álmainkról mennyi bőr leszakadt.
És ha a videón látjuk Etiópiát,
titok, merre tart a világ.
Majd a kilencvenes kőnél
megtudod az útirányt.  

Ne bánkódj azért,
ha valami véget ért.
Tedd a helyére.
Ért, amennyit ért.    

Hová tűnt a sok jó barát?

Mondd, hova tűnt a sok jó barát?
Látod, ajtót se nyitnak ránk
egy ideje már.
Mondd, mitől van ez a változás?
Mi vagyunk, vagy az élet más
egy ideje már?  

Mondd, hol a társaság, az örökös viták,
a végigjátszott éjszakák?
És túl az ellentéteken,
az elment éveken,
miért kell, hogy így legyen?
Mondd el, hova tűnt a sok jó barát?
Látod, ajtót se nyitnak ránk
egy ideje már.  

Hol van, hol a rengeteg ismerős,
akikkel néhanap összejössz valamiért?
És mondd, hova tűnt a sok ellenség,
aki ízekre tépne szét – de értene még.  

Mondd, hol a társaság, az örökös viták,
a végigjátszott éjszakák?
És túl az ellentéteken,
az elment éveken,
miért kell, hogy így legyen?
Mondd el, hova tűnt a sok jó barát?
Látod, ajtót se nyitnak ránk
egy ideje már.  

Mintha egy kis szigeten léteznénk,
és szigetek körül keringenénk.
Mondd, hova tűnt a sok jó barát?
Látod, ajtót se nyitnak ránk
egy ideje már.
Mondd el, hova tűnt a sok jó barát?
Látod, ajtót se nyitnak ránk
egy ideje már.
    

Közelebb is jöhetnél

Kicsit közelebb is jöhetnél.
Kicsit kedvesebb is lehetnél.
Vedd észre már, hogy fázom,
hűvös nagyon az éj.   Kicsit közelebb is jöhetnél.
Kötve hiszem, hogy ne értenél.
Ennél okosabbat éjjel úgysem tehetnél.  

Vége van a napnak, engedd el magad.
Ahogy éppen állnak, úgy hagyd a dolgokat.
Reggelig várhat, bármit is csinálsz.
Csak azt nem értem, te mire vársz.  

Kicsit közelebb is jöhetnél.
Kicsit kedvesebb is lehetnél.
Ennél jobbat már ma éjjel úgysem tehetnél.  

Vége van a napnak, engedd el magad.
Ahogy éppen állnak, úgy hagyd a dolgokat.
Reggelig várhat, bármit is csinálsz.
Csak azt nem értem, te mire vársz.  

Kicsit közelebb is jöhetnél.
Kicsit kedvesebb is lehetnél.
Olyan jó lenne, ha most is hajnalig szeretnél.
Kicsit közelebb is jöhetnél.
Kicsit kedvesebb is lehetnél.
Ennél okosabbat, hidd el, úgysem tehetnél.
Ennél okosabbat, hidd el, úgysem tehetnél.    

Nincs időnk

Mennyi mindent tervezünk és halasztunk el,
mert ráér még a szeretnénk, ha sürgősebb a kell.
Mert nincs, nincs, nincs, nincs időnk,
mert még nincs, nincs, nincs, nincs időnk.  

Tudjuk, mennyi jó dologról maradtunk le már,
de a szép mindig csak sántikál a fontosabb után.
Mert nincs, nincs, nincs, nincs időnk,
soha nincs, nincs, nincs, nincs időnk.  

És nézd, a nyár is hogy elfutott velünk.
Jövőre majd barnábbak leszünk.
De ne félj, kicsim, lesz egy jókedvű telünk,
és esténként, ha jó idő lesz, tévét is nézhetünk.  

Mennyi mindent de jó volna megkóstolni még,
és mennyi helyre vágyunk még, vagy visszavágyunk rég,
de nincs, nincs, nincs, nincs időnk,
erre nincs, nincs, nincs, nincs időnk.  

És nézd, a nyár is hogy elfutott velünk.
Jövőre majd barnábbak leszünk.
De ne félj, kicsim, lesz egy jókedvű telünk,
és esténként, ha jó idő lesz, tévét is nézhetünk.  

Azt mondják, a fáradt motor egyszer csak leáll.
Szórakozni, kikapcsolódni, pihenni kéne már,
de nincs, nincs, nincs, nincs időnk,
soha nincs, nincs, nincs, nincs időnk.
Semmire nincs, nincs elég időnk,
Semmire nincs, nincs elég időnk.
Majd lesz, ha már nem lesz hozzá erőnk.

Ősz

Hétfő délután. Esik napok óta.
Szemben a szeptemberi part,
ködbe burkolózva.
Tűzszőke álom volt a nyár.
Szürke, megfáradt asszonyként
szeretőre vár.
Igen, értem, de mégis szomorú
ez az elkésett randevú.  

A kertben rozsda ül egy ottfelejtett széken.
A szálló üres teraszán a konok csöndet nézem.
Tűzszőke álom volt a nyár.
Szürke, megfáradt asszonyként
szeretőre vár.
Igen, értem, de mégis szomorú
ez az elkésett randevú.