Dobjunk félre végre minden átkos szenvedélyt.
Éljünk egészségesen.
Gyerünk a zöldbe, szívjunk friss levegőt.
Irány a lóverseny!   Nyeretlennek látszol, fiú, most hát jól figyelj,
elmondom, hogy lehetsz oké.
Először is, nézd meg jól, az a négylábú a ló,
és a tartozékok: nyereg, zabla, kengyel és zsoké.  

Jó sport a lósport. Kell a kondíció
a korlát mindkét oldalán.
A pályán a ló fut a győzelemért,
kívül te futsz a pénzed után.  

Második pont: a ló szerepe meghatározó.
Épp ezért nem is nélkülözhető.
Habár fölül a zsoké, alul a ló – azért a ló az úr.
Másfajta alapállás nem fordul elő.  

Jó sport a lósport. Kell a kondíció
a korlát mindkét oldalán.
A pályán a ló fut a győzelemért,
kívül te futsz a pénzed után.

VIDEO 2002

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk.
Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk,
de legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.  

Csak ahhoz kell most erő, hogy jókedvünk legyen.
Én ígérem neked, te ígérd meg nekem,
hogy bármi lesz velünk,
bármennyit tévedünk,
mindig megbocsáthatunk.
Mert egymásért vagyunk.  

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk.
Adj hálát érte, hogy most még itt vagyunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk,
legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.  

Te is tudod jól, hogy gyengék, törékenyek vagyunk.
A szándékunk lehet jó, mégis hibázhatunk,
és könnyű bántanunk
egymást vagy önmagunk,
de nem hazudhatunk.
Mert egymásért vagyunk.  

És jöhetnek rossz idők, és elbúcsúzhatunk,
de ne hidd, hogy ettől már meg is változunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk.
Legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.

Az első madár menyasszony színű volt.
Eljött értem, bár nem kértem.
Csak egy dalt tudott, de az szép volt nagyon.
Mikor szállt el, nem tudom,
mert várt már reám az a szép második.
Tarka szárnyú, sebes szárnyú.
Nyugtalan volt, mindig új dalt tanult,
s egy nap végleg elszabadult.  

A harmadik most is itt van velem.
Eső ver, szél fúj, de mégsem hagy el.
Csapzott és fáradt és szürke, de így is szeretem,
mert ha szép, mert ha nem,
az egyetlenem.  

S ha ő is elrepül, már csak egy várható.
És ha félek, tőle félek.
Mert éjszaka jön, s arra sem hagy időt,
hogy legalább megláthassam őt.

A ház a megszokott, ócska, piszkos bérház.
Harmincnégy dohos lakás.
A fal tele van penészvirággal,
és dúcokkal a lépcsőház.
Csupa régi, korhadt ajtó,
csupa egymáshoz vénült lakó.  

Még valaha rég ez is szép volt,
és nem volt ilyen szomorú.
Úgy változott, ahogy nőtt a század,
végül így hagyta itt két háború.
Csupa régi seb, már nem vérzik,
mégis átkozottul fáj, hogyha fáj.  

Ahogy szép báli ruhák rongyolódnak,
emlékek sorvadnak el.
De látod, a történet mégis folytatódhat
új arcokkal, új nevekkel.
És az a jó, hogy bárhogy is tagadnánk,
ez is a mi városunk,
a mi utcánk.
Ez is a mi városunk,
a mi utcánk.

Az ajtajára nézett az ablakom,
megszokottá vált, hogy láthatom.
Rámosolyogtam néha, visszaintett nekem,
bizonytalan mozdulattal, félszegen.  

Se barátom nem volt ő, se kedvesem
a szívem mélyén mégis szerettem.
Mert nem volt szép sosem, és egyedül volt nagyon.
Egyirányú utcában élt, a csendesebb oldalon.
Egyirányú utcában, a páratlan oldalon.
 
És csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
Várja azt, aki soha nem jön el.  

Magányos, hosszú évek múlnak el.
Marad a város, ami volt, könyörtelen.
Aki erős, csak az győz,
aki szép, csak az nyer.
De azt mondd meg nekem,
ha valaki másmilyen,
ha csendes és félszeg egy lány,
mit tegyen.  

Csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
Várja azt, aki soha nem jön el.  

És csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
És örökre ott marad, gondolom, 
egyirányú utcában, a páratlan oldalon.

Ősz volt, és álltunk az országúton.
Nem tudtuk, hogy mit tegyünk.
Esett az eső, a város messze volt.
Meg se mozdult az autó velünk.  

Andor azt mondta, egy nő úgy szép, ha kövér.
Csibi erre azt mondta, hogy marhaság.
Győző gyakorolt a hegedűn, és nem vitatkozott.
A többi mind a sárga angyalra várt.  

Ősz volt, és álltunk az országúton.
Nem tudtuk, mi lesz velünk,
de azt megfogadtuk, hogyha este időben érkezünk,
másnap eladjuk a Volkswagenünk.  

Zoli egyfolytában mákos tésztát kívánt.
Andor szerint jobb volna egy láda sör.
Laci elaludt az autóban, és szépet álmodott,
hogy a mennyből egy sárga angyal ránk köszön.  

És ősz volt, és álltunk az országúton,
és tudtuk, milyen sors jut nekünk.
Mire eljön egy angyal, bármilyen színű,
mi itt szép lassan megőszülünk.
Végül eljött az angyal, és tényleg sárga volt.
Mindez a múlt ősszel történt velünk.

Öltözött és búcsúzott,
kicsit másképp, mint szokott,
egy álmos vasárnap délután.
Azt mondta, vége van.
Megértem biztosan.
Késő bármit is tenni már.  

Összeszedte a dolgait,
remélte semmit nem hagy itt.
Amit mégis – azt emlékül hagyja rám.
Megtorpant az ajtónál,
én azt hittem, hogy bánja már,
és vártam,
de hallottam, hogy kattan a zár.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Félrecsúszott egy pár dolog.
Valaki megint elhagyott.
Mit is mondjak, láthatod,
gonosz egy év.  

De jól tudom, azt nem lehet,
hogy elveszítsem a kedvemet.
Így kell most erősnek látszanom.
Hogy nincs velem, majd megszokom,
de addig nehéz lesz, tudom.
Végül is szerettem nagyon.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Valaki megint elhagyott.
Megint egy szerelem elfogyott.
Újra csavargó vagyok.
Gonosz egy év.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Valaki megint elhagyott.
Újra csavargó vagyok.
Mit is mondjak, láthatod.
Gonosz egy év.

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

A ruhám leadom,
azután elbúcsúzom,
és visz a vonatom.
Szinte száguld velem.
Nemsoká hazaérkezem.  

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

Tizennyolc hosszú hónap volt.
Néha írtam. Néha válaszolt.
És mindig bíztatott:
másfél év elszalad,
de minden más, ugye így marad.  

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

Szeretném látni már.
Szeretném érezni már.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.

Ránk vártak jó pár éven át
a vasárnap nélküli városokban az olcsó szállodák,
és a gyűrött fekhelyeken
összebújtunk valakivel,
hogy a hidegben ne nagyon gyűlöljük az éjszakát.  

Fáradtak voltak a másnap reggelek,
ahogy tisztultak az olcsó mérgek: füstök és szeszek.
És a buszban a hosszú úton
mindig szólt egy magnetofon.
Régi dalaink nyúzta, amik nem kellettek senkinek.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.  

Két éve, vagy több is volt talán,
a „Tizenhat éves”-t játszotta a rádió egy délután.
Sose voltunk ennyire fönt.
Már a portás is visszaköszönt,
és a nevünk ott ragyogott egy kerítés oldalán.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.
De átkozottul szépek is, tudom.