Végül minden út ide,
a titokzatos óceánhoz ér.
Ismeretlen parton állsz,
a múló idő mozgó szigetén.
Az óceán figyel csak és vár.
Nem tárja fel titkait.
Mindent mélybe zár.
A hullámok között
mozdul már a holnap.
Alakja és arca nincs.
Kérdeznéd, de hallgat.
Nem engedi sejtenünk,
velünk lesz, vagy ellenünk.
Ölelj át.
Mindörökre így volna jó.  

De fegyvert foghat ellened
és ellenem a gyűlölet. Vigyázz!
Eltéved az értelem,
ha szorítja a félelem. Vigyázz!
Az óceán figyel csak és vár.
Alkot, és nem kérdezi,
te mit választanál.
Ad és elvesz szüntelen.
A szándék sosem látszik.
Jó és gonosz éppen úgy,
mint egy gyerek, hogyha játszik.
Mindig úgy ölelj,
mintha utoljára volna már.
Ölelj át.
Haragosnak tűnik az óceán.
Vigyázz!
Vigyázz!

Bármiről is szól, ez mind szerelmes dal,
mert téged féltelek, ha félek valamitől.
Ha valami összedől,
ha valami megszakad,
ha elveszítelek
– mit kezdjek nélküled?  

Nem látok tisztán. Bár próbálom nagyon,
hogy rendet teremtsek,
mégsem tudhatom, hogy holnap hol leszünk.
Játszanak velünk.
Előttünk a fal.
Ez is szerelmes dal.
Ez mind szerelmes dal.  

Tudom, hogy kiáltás
az égig nem ér.
Még sincs másik út.
Az ember csak remél.
Minden dal kiáltás.
Értünk szól.
Másképp nem tudom.
Se rosszul, se jól.   Szeress nagyon.  

Nincs, aki tudná, az egész karnevált
ki irányítja így,
és miért éppen így?
Ez mind szerelmes dal,
mert én is csak azt tudom,
hogy vigyáznom kell rád.
Mert szeretlek nagyon.

A keresésben elveszett jó néhány dolog.
Attól, hogy nincsen már, új értéket kapott.
Szelídebb és bölcsebb vagy. Az utat folytatod.
Hűtlenség, hálátlanság vissza nem fogott.
 Jó utat, Diogenész gyermeke!
 Igen, jó utat! Ne hallgass senkire.
 Álruhák, szerepek, tabuk, fétisek,
ne hagyd, hogy megfertőzzenek.  

Nincs túl sok különbség. A név, a lakhely más.
Erősek, gyengék vagyunk. Ilyen a leosztás.
Ne légy túl szigorú a választásodban.
Nem túl sok adatott, és csak egy életünk van.
 Jó utat, Diogenész gyermeke!
 Mikor kérdezel, hallgass a szívedre.
 Álruhák, szerepek, kicsinyes harcaink,
 ne hagyd, hogy megtévesszenek.  

„Számtalan csoda van, de az
embernél jelesebb csoda nincs…
…Kitalálta szavak, száguldó gondolatok,
s kormányzó törvények tudományát.
Kivédte jeges viharok
s nagy esők nyílzáporait,
készülve a vészre.
Tanácstalanul sosem. áll
holnapja előtt.
És bár a haláltól nem menekülhet:
kieszelte nehéz kórokra a gyógyírt.
Megáldva a mesterség fortélyaival
tör a jóra s a rosszra: ha tiszteli ő
a szülőföld törvényét,
s amaz istenek adta Jogot,
áldás a hazára.
De hazárd haza-vesztő mind,
ki a bűnre merész:
soha házi tüzemnél az
vendég ne legyen,
soha társam a hitben, az elvetemült!”  

Könnyű minket elbűvölni, ha nehéz utunknál
valaki, ha hazudva is, de könnyebbet kínál.
Ne legyints és ne szánakozz, ha látod, hogy küszködünk.
Véletlen, hogy itt vagyunk, és egy nap nem leszünk.      

( A Szophoklész: Antigoné részlet Mészöly Dezső fordítása. )

Ne sírj értünk, mama.
Emeld fel arcodat.
Felhős kicsit az ég,
de azért nem tűnt el a nap.
A fiúk az utcánkból még nem mentek el.
Ne sírj még. Ne sírj értünk.  

Úgysincs sok pénzed,
ne gyászruhára költsd.
A jós ezegyszer téved,
bár azt mondják, hogy bölcs.
A kísértetek éjszakája nincs még közel.
Ne sírj még. Én se félek.    

Kergesd el a felhőt a házamról.
 Kergesd el a felhőt a házadról.
 A hegyek fölött tisztul már az ég.
 Meglehet, hogy álmok nélkül,
 meglehet, hogy áldás nélkül,
 de holnap is élni fogunk még.  

Kereslek, barátom.
Mennyire messze vagy!
Utad elveszítve
kerülsz mindig távolabb.
Ne fordulj el, egyre inkább
szükségem van rád.
Fújd a dalt kifulladásig.    

Kergesd el a felhőt a házamról.
 Kergesd el a felhőt a házadról.
 A hegyek fölött tisztul már az ég.
 Meglehet, hogy álmok nélkül,
 meglehet, hogy áldás nélkül,
 de holnap is élni fogunk még.

Milyen őrült lárma ez? Minden ideg fájni kezd.
Valaki végre mért nem szól?
Persze, megint ők azok. Mindig, mindig ők az ok.
A kölykök a hátsó udvarból.  

Ez egy szolid, rendes ház, nálunk sosem volt szokás
különbözni másoktól,
és most itt van pár gyerek, furcsák, érthetetlenek.
Semmit nem csinálnak jól.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.

És csupa kérdőjellel néz szembe újra az ember.
Nem értjük őket réges rég.
Akikkel mindig gond van – keserű szóda a borban -,
velük most mihez kezdhetnénk?    

Kölykök a hátsó udvarból.
 Nincs áldás rajtatok sehol.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Szárnyatok könnyű viaszból.
 Kölykök a hátsó udvarból.  

Ez egy szolid, rendes ház, itt különbözni nem szokás.
Csak a felét a vágyakból!
A folyó mellettünk halad, a hidak vannak csak távolabb.
Vagy csak mi nem látjuk jól.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.

Akikkel mindig baj van. Akikkel mindig gond van.
Akik csupa dac és büszkeség.
Figyeljünk kicsit jobban. Keserű víz van a borban.
Velük most mihez kezdhetnénk?    

 Kölykök a hátsó udvarból.
 Nincs áldás rajtatok sehol.
 Kölykök a hátsó udvarból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Szárnyatok könnyű viaszból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Nincs áldás rajtatok sehol.
  Kölykök a hátsó udvarból.

Az eső két nap óta ömlik szüntelen.
Vagyunk a harmadik nap hajnalán.
A cirkusz elvonult, elmúltak az ünnepek.
A sátrak helyén óceán.  

Mikor ébredsz, én már nem leszek közel.
Ne sírj és ne gyűlölj. Még látsz talán.
De itt már túl nagy a csönd és túl sok a felejtés.
És egy nap elnyel az óceán.  

Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni még valakiben?
Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni? És van-e miben?  

Minden történet, és minden elmúlt nap,
minden emlék a helyén van ma már.
Ami fontos volt, az úgyis megmaradt.
A többit őrzi az óceán.  

Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni még valakiben?
Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni? És van-e miben?    

Régebben akartam,
igazán akartam, hogy szeress.
Hittem az utakban,
s kívántam magamban, hogy kövess.
Ma már csak nem értem,
miért gyűlöl, akiről nem is tudok.
Ne hidd, hogy letörtem.
Gondold, hogy épp csak dühös vagyok.  

Hittem a szavakban.
Hittem, hogy azt jelentik, amik.
És kicsit bolondul
hittem, hogy hinnem is kell nekik.
Ma már csak nem értem,
miért kifordíthatók a szavak.
Ne hidd, hogy letörtem.
Tudom én jól, hogy azt nem szabad.  

Én is változom.
Értem, vállalom már.
Társaim között
egyszer járt már halál.
Lehet, hogy van titok,
közelebb nem jutok hozzá mégsem.
Lehet, hogy van titok.
Lehet, hogy megtudod.
Légy készen.   Fekete korongok
őriznek, mutatnak – hát vagyok.
Fekete korongok
ameddig őriznek, addig vagyok.
Nem látom, nem tudom,
még merre sodornak a napok.
Fekete korongok
forognak és a föld is forog.

Ha jókedved van, ismerem,
és néhány sebed engem éppúgy éget.
Ne titkold el, bármi van,
ha angyalok, vagy ördögök jönnek érted.
 Messze van, de hallom jól,
 egy bizonytalan dallam szól.
 Egy kicsit közhely már és nem túl szép.
 Ne bánd , és ne hagyd abba.
 Lesz jobb még.     

Folytasd csak, folytasd csak, fiú.
  Folytasd csak, folytasd csak, fiú.
  Ha rádszólnak, ne légy túl szomorú.
  Folytasd csak, folytasd csak, fiú.  

Vasárnap van, délelőtt.
A város ma is lassan, lustán ébred.
Ismeretlen parkokban
ismerősen futó némafilmek.
 A csönd falán egy halvány rés.
 Egy dal hasítja, éles kés.
 Dühös és zaklatott, és nyersen szól.
 Azt se bánd,
 meglehet, hogy így van jól.     

Folytasd csak, folytasd csak, fiú.
  Folytasd csak, folytasd csak, fiú.
  Ha nem értik, ne légy túl szigorú.
  Folytasd csak, folytasd csak, fiú.