Azt mondták, ha kemény lennék,
ha égetnék, mint a száraz jég,
az életben sokkal többre mennék.
Mert lélek nincs, csak régi filmeken,
vagy öreg, elkopott zenékben.
Csak bajt okoz. Tűnjön el egészen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,
nem baj, ha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.

Össze ne rázd, keverd meg egyszerűen.
Régi recept, látod, mégse sok van ilyen.
Vodka, gitár és szerelem. Ennyi kell,
és máris jobb a nap valamivel.
Csak a háromból kettő benne legyen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,
hidd el, az se baj, ha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.
Ha néha rossz a kedvem valamiért,
nem számít az se, hogyha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.

Képzeld el, hogy felkap a szél
és mielőtt bármit is megértenél,
már pörög is vissza a film, és mikor véget ér,
ott állsz megint az út elején.

Kezdd újból, mondja egy hang.
Újjászületés. Egy másik kaland.
Második nekifutás, és egy remény, ha fordul az út,
hogy másodszor nem rontod el,
vagy nem ugyanúgy.

Szerelem még több kell, mint rég.
Az, amit szétszórtál, nem a tiéd.
Valahogy képzeld el,
mi legyen másképpen,
hogy jónak megmaradj – valakiben.

Kölcsön van mind, ami van.
Majd vissza kell, hogy add valahogyan.
Kaptad valakitől,
hogy őrizd valakiért.
Ajándék szomorúság.
Örökre szép.

Szerelem még több kell, mint rég.
Az, amit szétszórtál, nem a tiéd.
Valahogy képzeld el,
mi legyen másképpen,
hogy jónak megmaradj – valakiben.

A kultúrházban fellépett egy zenekar.
Áradt minden hang a falakon át.
Csak kívül volt helyünk,
sok baj volt velünk,
se pénzünk nem volt még, se öltönyünk.

Összezárt, hogy kívül voltunk mindenen.
Különböztünk, de mindig egyformán.
Nem értettük, mi van,
és nem tudtuk, hogyan,
de összetartoztunk mindannyian.

Gondolj rám! Számíts rám!
Túl sok minden változott, elhiszem,
de gondolj rám, számíts rám!
Csak az évek múltak el – a többi nem.

Hányszor volt, hogy csavarogtunk hajnalig,
és megbeszéltük, hogy lesz majd tovább,
hogyha egyszer majd mi jövünk,
mi mindent tervezünk,
hogy jobb irányt vegyen a világ.

Gondolj rám! Számíts rám!
Túl sok minden változott, elhiszem,
de gondolj rám, számíts rám!
Csak az évek múltak el – a többi nem.

Megy a nyár, és a sötét hajó
jön le megint a nagy folyón.
Készülődj, mire elfogy a hold, ideér.
A kapitány áll a fedélzeten.
Semmi mosoly, semmi érzelem.
Csak teher volna az utolsó út idején.

Csomagold, ami fölösleges,
amit senki soha nem keres,
ami itt – amíg itt volt a nyár – összegyűlt.
Illatok, dalok, szelíd szavak,
és amiről hitted, hogy szép marad,
egy szerelem, az is eldobható. Rég kihűlt.

Megy a sötét hajóval
fagyos, távoli tenger felé,
ahol senki sem látjha már többé.
Lehet, elsüllyed mélyre,
lehet, felszáll a felhők közé,
soha senki nem látja már többé.

Megy a sötét hajóval
fagyos, távoli tenger felé,
ahol senki sem látjha már többé.
Lehet, elsüllyed mélyre,
lehet, felszáll a felhők közé,
soha senki nem látja már többé.

Ezeregy évet lehúztam,
mennyben, pokolban,
de valahogy mindig útközben.
Valamit mindig tanultam,
és hoztam magammal,
amikor hozzád érkeztem.

Elég sok újat láttam,
de ezt se játsszuk túl.
Csak utólag vettem észre,
hogy mégsem minden új.

Keleti ég, nyugati ég,
amikor kék, egyforma kék.
Ne beszélj nekem többet elveszett évekről.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.
Gyere velem, amikor úgy érzed, neked jó.
Ne haragudj rám, amikor nem vagyok hasonló.
Fogadj el, vagy fogadd el,
ha eltűnök az egészből.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.
Ha valamit rosszul gondoltam,
az tévedés volt – nem hazudtam.
Elég sok jót is láttam,
de rosszból se volt kevés.
Ha csak utólag vettem észre,
az volt a büntetés.

Gyere velem, amikor úgy érzed, neked jó.
Ne haragudj rám, amikor nem vagyok hasonló.
Fogadj el, vagy fogadd el,
ha eltűnök az egészből.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.

Úgy ment végig az utcán
a hétfő délután,
hogy jókedvű lett a város,
és szép volt minden lány.
Az újságokban írták,
meg is őriztem talán,
hogy az idén bolond év volt,
egy hétfőn volt a nyár.

A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.
A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én hiszem.

Újra lett volna kedvem
találkozni valakivel,
akit Hétfői Holdnak hívtam
egy másik életben.
A nevét, azt sose tudtam,
azt se, hogy hol lakik.
Mindig hétfő este jött el,
és nem maradt, csak hajnalig.

Kérdeztem őt, nem bántja-e még,
hogy ez nem igazán szerelem.
Azt mondta, szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.

A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.
A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én hiszem.

Megint elment a nap, ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.

Egy felhőn ülünk, fenn a város fölött.
Távolról néztük, ahogy átöltözött.
Indulhatunk. Itt már tudjuk, milyen.
Rád bízom merre. Ne ez a bolygó legyen.

Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Ki mondhatja meg, vajon meddig lehet,
hogy mindennap, mindenhol erős legyek?
A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.

Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Ma máshoz volna kedvem.
Hogy mihez, nem tudom.
Kikapcsolni egy napra,
míg átgondolhatom,
hogy múló jeleket hagytam
egy párás ablakon.
Letörli őket a hajnal,
és nem marad semmi nyom,
hogy itt jártam valahol.

Voltak nagy szerelmek.
Talán el sem múltak még,
csak megszülték azóta
mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép.
Honnan sejtenék,
hogy aki érti őket,
az én is lehetnék…
Nem is olyan rég
nem érdekelt még,
hogy aki félti őket,
az én is lehetnék.

Fordulhatott volna
annyiféleképp,
de megszülték azóta
mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép.
Honnan sejtenék,
hogy aki érti őket,
az én is lehetnék…
Nem is olyan rég
nem érdekelt még,
hogy aki félti őket,
az én is lehetnék.

Én is lehetnék.
Én lehetnék.
Én is lehetnék.
Az lehetnék.
Ott lehetnék.
Én lehetnék.
Én is lehetnék.

Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,
hogy utoljára látom őt,
és a holnapjában nem lesz már helyem.
Mikor azt ígérte, hogy visszajön,
már tudtam, hogy végleg elköszön,
mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.

Ahogy lenn a kapuban átölelt,
még nézett rám, de már nem figyelt.
Kicsit reszketett, de az már csak a teste volt.
Buta álarcban álltam ott,
ahogy indított és gázt adott.
A rádióban épp az éjszakai hírek szólt.
Lehet, már nem is láttam,
csak úgy képzelem,
ahogy eltűnt a semmiben.

Én is úgy éreztem, menni kell,
biztos van még valahol nyitva hely,
ahol zenék szólnak és inni is adnak még,
és a rosszkedvűek angyala
nem enged józanul haza.
Ott nincs semmi más, csak az üresség.

Soha nem tudtam, hogy mit keres,
és most már nem is érdekes,
csak remélem, hogy megtalálta már,
és a rosszkedvűek angyala
rá nem kell vigyázzon úgy soha,
ahogy évek óta figyel rám.