Lobognak lángok
a felszín alatt mélyen.
Vírusok élnek
és dolgoznak a vérben.
A kiszámítható is
kiszámíthatatlan.
Meghaltunk egy páran,
de én is megmaradtam.
Vannak őrzők,
és lesznek csodahozók.

Holdfogyatkozások,
elsötétítések,
porrá törött álmok,
halva születések
mindhiába voltak,
és minden veszteségünk,
mit számít, ki érti.
Itt vagyunk és égünk.
És minden városban
újra ott a jelünk.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Négy óra múlt, és az éjszaka
nem akar eltűnni még.
Levelet írok és nem tudom,
miért nem tépem szét,
Úgyis csak bántana.
Ott távol nem értenéd,
itt miféle félelem kínoz,
vagy miféle részegség.

Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb,
vagy kevésbé bolond, mint én.

Jó, hogy messze vagy innen,
bárhogy is hiányzol már.
Ez most egy veszélyes földrész,
egy szikra, és lángokban áll.

Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb,
vagy kevésbé bolond, mint én.
Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb
Nem olyan bolond, mint én.

Két napja zuhog.
Úsznak a napok.
Szomorú, átázott világ.
Átjár a hideg.
Jégből a szíved.
Ilyenkor támad mindig rád,
és hangokkal befon,
többé nem szabadulsz.
Keserű, hétfő esti blues.

Megszáll és letör.
Felráz és gyötör.
Elsodor, visszahúz.
Valahogy mindig eltalál.
Álmodhatsz, ihatsz,
védtelen maradsz.
Ereid mélyén bújik már.
Apránként megesz.
Többé nem szabadulsz.
Keserű, hétfő esti blues.

Elkábít, megöl.
Többé nem szabadulsz.
Keserű, hétfő esti blues.

Egyszer végre ünnep volt.
Jöttünk minden ég felől
látni és együtt élni át,
ahogy a fal a földre dől,
és a hosszú éjszakát
lángok cseppje szórja szét,
és egész éjjel szól a dal
a kettétépett városért.

Gyertyák a téren.
Kövek a fal helyén.
Ami elmúlt, az ugye most véget ér?
Gyertyák a téren.
Romok a fal helyén.
Ugye elmúlt az, ami most véget ér?

Hittünk benne, hogy nincs határ.
Tudtuk, nem lesz mindig így,
de egyszer végre ünnep volt.
És talán épül már a híd.

Gyertyák a téren.
Kövek a fal helyén.
Ami elmúlt, az ugye most véget ér?
Gyertyák a téren.
Romok a fal helyén.
Ugye elmúlt az, ami most véget ér?

Az országúton nem mi várjuk már,
hogy jön autó, ami miattunk megáll
és elrepít. És mindegy, merre tart,
úgyis lesz egy hely, amit megálmodunk majd.
És ha így vagy úgy már lett is otthonunk,
vajon tényleg az, vagy épp csak itt lakunk?
És reszketünk, mert elveszíthető,
hogyha érkezik egy még vadabb idő.

Átok van velünk.
Vagy átkot érlelünk.
Csak az, amit megtanultunk:
mit, hogy éljünk túl.
Átkot hordozunk,
vagy játékok vagyunk.
Mindörökre változatlanul.

A lányokat már nem mi lopjuk el.
Akit vihetnénk, az senkinek se kell.
És gyűlik csak az elpazarolt idő.
Add, hogy gyűlöljön az utánunk jövő.

Átok van velünk.
Vagy átkot képzelünk.
Csak az, amit megtanultunk:
mit, hogy éljünk túl.
Átkot hordozunk,
vagy játékok vagyunk.
Mindörökre változatlanul.