Nem vagyok messze,
de ha eljön az este,
messze vagy. Távol, mint az ég.
Az ablakom nyitva.
Lent játszik egy banda.
Jókedv jön és létező zenék.
Mielőtt megint sírsz,
csak azt írd meg, miért nem írsz.
A címem is tudod már:
The Rising Sun. New Orleans.  

Ez persze csak vicc volt.
Ha nem veszed, nem baj.
Nem itt lennénk,
ha célba érne mind.
Itt úgy megy az óra,
mintha ellenünk volna.
Én csak azt mondom,
hogy hiányzol megint.
De mielőtt megint sírsz,
csak azt mondd meg, miért nem írsz.
Túl sokat vesztettem már.
Nem akarom, hogy elveszíts.     

  Sose lesz végleg vége.
Egy szerelem kétszáz éve
lehet sok, de túl sok mégse.
Ne hidd el, ha mondtam mást.     

  Sose lesz végleg vége.
Egy szerelem kétszáz éve
lehet sok, de túl sok mégse.
Ne hidd el, ha mondtam mást.

Szeresd úgy, ahogyan kell.
Vigyázz rá. Emeld fel.
Alakítsd őt sok türelemmel.
És készülj rá, majd hogyan engedd el.
Jön majd az este,
nincs is olyan messze,
hogy tud már hova menni.
És elmegy. És ennyi.  

Tanítsd őt úgy, ahogy kell.
Vezesd őt, ameddig kell.
Százszor meséld el, lehet olcsó minden,
de szabadság még sose volt ingyen.
Jön majd az a reggel.
Engedd. Hagyd, hogy menjen.
Hidd el, biztos benne.
Másképp nem is menne.    

 Várjon úgy a szerencsére,
 ahogy te meg én pár dallal előbb.
 Segítsd úgy, hogy ne vegye észre.
 Segíts, hogy higgye azt, hogy jó hely a föld.
 Mutasd mindig, nem tudja még,
 hogy egyszerűbb, ha őszintébb,
 de hagyd, hogy végigjárjon minden utat.
 Hiába szeretnéd: ő nem te vagy.  

Ne felejtsd el most se, hogy régen a zenékből mit tanultál.
A szabadság van minden régi szalagon.
Most előkerül mind, és ugyanúgy dübörög a fiadnál.
Öleld át és engedd, engedd szabadon.

Tudok súlyosabbat.
Tudok hangosabbat.
Valami élesebbet.
Ne játszd ezt a szegényember-bluest.
Erre nem fizetnek.
Erre nem harapnak.
Ebbe csak én halok meg.
Ne játszd ezt a szegényember-bluest.  

Itt, ahogyan elnézem, nincs szabad lány.
Aki volt, elment. Beleunt már,
hogy a zene is fáj.
Ugyanúgy, ahogy tegnap volt,
megyünk át meg át.
Maradék buta helyeken
butulunk tovább.
Visz a sodor. Sodor ide-oda.
Süllyedj el, vagy ússz.
(Bármerre nézek, ninics szabad lány.)
Legyen valahogy. Erre jó
ez a szegényember-blues.
Mondom, ami nincs:
szabad vagy, és magadon múlsz.
Ami van, az a szegényember-blues.    

 (Elmentem vadászni. Visszajövök holnap.
  Ha üzenetet hagysz, visszahívlak holnap.
  Nem biztos.
  De az se biztos, hogy nem biztos.)  

Itt, ahogyan elnézem, nincs szabad lány.
Aki volt, elment. Beleunt már,
hogy a zene is fáj.
Ugyanúgy, ahogy tegnap volt,
megyünk át meg át.
Maradék buta helyeken
butulunk tovább.
Visz a sodor. Sodor ide-oda.
Süllyedj el, vagy ússz.  

Nincs más, nincs más.
Süllyedj el, vagy ússz.
Nincs más, nincs más.
Vagy a szegényember-blues.
Nincs más, nincs más.
Süllyedj el, vagy ússz.
Nincs más, nincs más.
Csak a szegényember-blues.

Rám szóltak, nézzek szét,
eltévedtem újból.
Jól teszem, ha elhiszem,
de ha elhiszem, nincs jól.
A pénz beszél, én zajt csapok.
Kinek, mi szól szebben.
Nekik más, nekem más.
És nem én vagyok többen.  

Mit gondolsz, mire megyek így?
Valamire menni kell.
Ne higgye úgy egy buta hatalom,
hogy valamire megy velem.
Kérdezzen. Mondanám,
hogy próbáltak már engem
okosabban és gonoszabban…
Ennyire olcsón nem kell.    

 Már nem tudom, este van, vagy reggel.
 Túl sok a túl sötét.
 Mégsem hagyom, hogy elvegyék a kedvem.
 Attól már régen elvették.  

Próféták hirdetik a jót
önmaguktól részegen.
Részegek mondják, ami van,
félve, nehogy az legyen.
Próbálok élni úgy,
hogy béke legyen bennem.
Az sem baj, megszoktam,
hogy soha nincs semmi rendben.    

 Már nem tudom, este van, vagy reggel.
 Túl sok a túl sötét.
 Mégsem hagyom, hogy elvegyék a kedvem.
 Attól már régen elvették.
 Már nem tudom, este van, vagy reggel.
 Túl sok a túl sötét.
 Mégsem hagyom, hogy elvegyék a kedvem.
 Attól már régen elvették.

Valakire gondoltam.
Valakitől kérdeztem,
valamikor mostanában látta-e még.
Valakivel együtt van,
valahol a városban.
Valahogy nem fogja az idő, annyira szép.  

Valahova elmentem.
Valamibe meghaltam.
Valamiket ittam, aztán elment a kép.
Valakire gondoltam.
Valakire gondoltam.
Valamitől rossz kedvem lett, de így van ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van még.  

Valakivel próbáltam,
hogy valamitől változzam.
Valahogy most nem úgy van, hogy tisztább lennék.
Valahova leültem.
Valakire gondoltam.
Valamiért rossz kedvem van. De így megy ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van.
 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.

Azt mondod, az egész dzsungel.
Letörik a gyenge ág.
Kegyelem itt sehol nincsen.
Így megy a világ.
 Aki fél, nem is él.
 Sose sorsot, csak időt kér.
 Csapat kell. Csak az véd. Ugyan már!
 A nagyvad egyedül jár.  

Szabad lesz, vagy szabad préda.
Ez az egy a választás.
A szeretet, az örök téma,
csak egy rossz becsapás.
 Ne hidd el. Felejtsd el.
 Nem az áldozat emel fel.
 Ne bukj el. Senki nem segít már.
 A nagyvad egyedül jár.     

  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  (A nagyvad egyedül jár.)     

  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  A nagyvad egyedül jár.     

Messze megy, és vissza sem néz már…

Nálam van kenyér. Nálad bor.
Egy pihenőt tarthatunk bármikor,
körülnézni, hol vagyunk.
Mennyit jöttünk már? Még mennyi kell,
hogy egy nap ott legyünk egy új helyen,
amiről semmit nem tudunk?    

 Át a völgyön, még egy hídon.
 Csak össze ne dőljön. Csak meg ne nyíljon.
 Mégse romokon jussunk át.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Legalább hosszan ég.    

 Jeleket égetünk még itt a porba.
 Megfejti, aki erre jön. Vagy eltiporja.
 Ha el nem hordja addig a szél.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Legalább hosszan ég.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Úgy legalább hosszan ég.

Így akartuk: gyorsan élni.
Tüzet fogni és elégni.
Teljes gázzal nyomni végig.
Szédülni, ha bármi szédít.
 Hinni és összetörni –
 elég volt néhány szó.
 Szeretni, mégis menni –
 mert mindig máshol jó.     

  Sok minden fáradt már.
  Szép lassan megy le a láz.
  Küldj el, ha rámuntál.
  Vagy menj. De meg ne alázz.  

Így volt jól. Vagy ha mégsem:
jól voltunk egy tévedésben.
Külön néha, de együtt mindig.
Vittük volna másra, mint így?
 Vastalpon, könnyű szárnyon
 tartott meg föld és ég.
 Voltunk, hogy úgy se fájjon,
 ha egy nap nem lennénk.     

  Sok minden fáradt már.
  Szép lassan megy le a láz.
  Menj el, ha rámuntál.
  Vagy küldj. De meg ne alázz.
  Annyi minden megváltozott.
  Nem jött a fogadott szám.
  Változz, ha úgy gondolod.
  Csak rosszat sose mondj rám.

Éjfél van. Vagy már rég el is múlt.
Rossz nap volt, és csak vittük a súlyt.
Mennénk már, de visszatartanak még
új arcok és a régi jó zenék.
 Egy lány leül mellém.
 Néz és kérdez.
Évekről. Harcról. Sikerekről.
Életről. És persze szerelemről.     

  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Mind olyan volt, amilyen.
  Szerelem már becsapott engem.
  Szeretet még sohasem.  

Látom jól, néha nem nagyon ért.
Mért élnénk, ha nem a szerelemért?
Borzongást, csodát, titkokat vár.
Néhányszor meg is találja talán.
  Miért is bántanám?
  Én sem bánom.
Szédüljön. Tartson ameddig tart,
míg egy nap ő is azt mondja majd:     

  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Mind olyan volt, amilyen.
  Szerelem már becsapott engem.
  Szeretet még sohasem.
  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Van, aki rég idegen..
  Szerelem már kifosztott néha.
  Szeretet még sohasem.

Bársonyfüggönyön
nem jön át se hang, se fény.
Liza kristálygömbbe néz, és nem beszél.
Gyertyák csöndje kék.
Pálcák fűszeres füstje száll,
míg a messzeségből visszatéved hozzám.
 Liza, most el ne mondd, mit látsz.
 Az egész égi-földi tánc
 maradjon így, titokban.
 Úgyse tudnánk semmit jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.  

Hosszú vágtatás.
Néhány érzékeny repülés.
Ezer próbálkozásban sokezer sérülés.
Lesz ez jobb világ,
tudom, mind így kezdjük el,
és a képzeletben lassan összeáll minden.
 Azután összedől egy rész.
 Azután sorban a többi – és kész.
 Valami nagy titok van.
 Nem hittem, hogy nem megy jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.
  Születtem, szerettem.
  Szebb világot reméltem.
  És most, látod, nem értem
  a felét sem.
  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.

Fut a szél. Csak át a parkon.
Nem elég, hogy ébren tartson.
A smaragd fűben páva jár.
Közelebb, mintha álmodnám.
Földre száll a főnix alkony.
Madarak benn a vízen, kinn a parton.
Ha lassan lépek, egy sem fél.
A nyugalom, mint a tenger, olyan mély.
 Kocsi vár.
 Könnyű, szűrt fényben áll,
 lenn a kastélynál.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Zenél és táncol,
  mintha más bolygón lenne már,
  a Temple Bar.  

A Horgonynál minden asztal foglalt.
A mexikói ma csendnapot tart.
Ott van hely még, csak zene nincs már.
Semmi baj. Néhány vendégnél van gitár.
Körbeülünk egy hátsó asztalt.
Hideg sör jön és forró fagylalt.
Egy görög lány ír viszkit mér.
Tullamore, öreg Black Bush, ki mit kér.
 Ez a város, mint egy szép táncosnő,
 zenére lélegző.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már
  a Temple Bar.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már.
  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Zenél és táncol,
  mintha más bolygón lenne már,
  a Temple Bar.
  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már
  a Temple Bar.

Rendben – mondta a nő -,
csak átvonultam, mint a felhő.
Maradj őrült. Én nem állok útban.
Nincs baj. Semmi komoly.
Csak szomorú, ha elgondolom,
valamiben bíztam, és nem úgy van.
 Ennyi vagy. Túl kopott. Túl poros már.
 Túl konok. Túl zajos. Túl bolond még.  

Jól van, ilyennek látsz.
Aki tudja, játssza máshogy.
Nekem így megy. Néha így se. Látod.
Karcos, régi lemez.
Kezd lejárni, így van ez.
Erről azért kérdezd meg a lányod.
 Ez vagyok. Túl kopott. Túl poros már.
 Túl konok. Túl zajos. Túl bolond még.     

  Túl kevés – ki ahogy méri.
  Túl komoly – nincs rózsaszín kép.
  Túl kemény – úgy le tudok lépni.
  Túl bolond – így maradok még.     

  Túl nehéz. Vagy ki hogyan nézi.
  Túl komor. Fekete, kék.
  Túl szelíd a pokolra érni,
  és túl bolond, hogy itt vagyok még.