Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Archive for április, 2009

Még újabb régiségek

Ismét bányásztam kicsit a régiségek között, és feltettem a szövegek mellé az összes Bojtorján felvételt. A szokásos módon, ismerkedés céljából. Természetesen jogi okai vannak, hogy nem a teljes dalokat, és nem letölthető formában teszem közkinccsé. Ez olyan alapelv, amelytől csak nagyon ritkán térhetek el,  vagy a jogtulajdonosok beleegyezésével, vagy olyan esetekben, amikor a felvételek már más legális forrásokból is elérhetők a neten.

Vannak azonban más nézőpontból megközelíthető történetek is. Például, ha valamilyen jótékonysági célból írunk dalokat, készítünk azokból felvételeket, illetve hozunk létre produkciókat. Amelyeknél egyetlen alkotó, közreműködő, résztvevő sem üzleti megfontolásból áll bizonyos ügyek mellé, hanem azért, mert a figyelemfelkeltés, a segítés a cél. Ilyen volt például a Balázs Fecóval közösen az Aranyág Alapítvány számára írt Ártatlan világ című dal. Fecó mellett Auth Csilla, Charlie, Keresztes Ildikó, Novák Péter, Roy, Somló Tamás, Szekeres Adrienn, Szolnoki Péter, Tátrai Tibor, Tunyogi Orsi és Vikidál Gyula érezte fontos és közös ügyünknek a beteg, vagy más okból hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek nyújtható segítséget. Hallgassátok nem a dalnak, hanem a gyerekeknek szóló odafigyeléssel és szeretettel

Mindegyikük törékeny csoda.